9.fejezet
Livi.
Ez volt az utolsó szó, melyet eszméletvesztésem előtt még meghallottam. Ezután már nem éreztem semmit, mintha a külvilág megszűnt volna létezni. Hírtelen egy olyan világba csöppentem, melyben csak én létezem és az engem körbe vevő kietlen sivár táj. Mely leginkább a rettegett rémálmaimban élt.
Amerre csak elláttam, nem láttam mást, csak homokos szélfutta dűnéket, melyeken a nap aranyszikrái megcsillannak, ezzel is melegítve az amúgy sem hideg talajt. Szinte perzselte a bőrömet a meleg, és ezen ellen, ha akartam volna, se tudtam semmit tenni. Hiába voltam csak egy topban és egy farmerben, a meleg így is fojtogatott, szinte a torkomban éreztem az apró homokszemeket, melyek folyamatosan kaparták kiszáradt torkomat.
A helyzetet már csak egy kiadós homokfúvás szépítette. Aminek köszönhetően nem csak levegőt nem kaptam, de már látni se láttam semmit. A szemeim égtek a fájdalomtól, és az erőlködéstől könnyeztek.
Teljesen reményvesztetten estem össze, már semmi nem tartotta bennem a lelket. Ott feküdtem a saját magam által kreált világban, melyben senki sem segíthetett, csak is magamra támaszkodhattam.
Megint egyedül maradtam. Teljesen egyedül. Egy olyan világban, melyet a legjobban gyűlölök. Hihetetlen mennyire szerencsétlen vagyok.
Már- már majdnem elsüllyedtem az önsajnálatban, amikor egy távoli vízhangot hallottam, először csak azt hittem, hogy ez is csak a képzeletem egyik szövevényes játéka, de elég hamar rá kellett jönnöm, hogy nem.
Most az egyszer tényleg tisztán hallottam azt a hangot, melybe itt létem során először kapaszkodhattam mentőövként. Ez a hang úgy tört utat az elmémben, mint a legélesebb harangszó, melyet életem során hallottam.
Ez az egy hang, olyan energiával töltött fel, melyet eddig életem során még soha nem éreztem. Hihetetlen érzés lett úrrá rajtam. Úgy éreztem bármire képes, vagyok, bármit elérhetek, amit csak akarok. És ez itt még úgysem lehet a vég. Gondoltam magamban. Nem lehettek ennyire szánalmas, és nem is lehetek ennyire szerencsétlen, hogy a sors egy ilyen halált szánjon nekem.
Nekem, akitől a sors mindig csak elvett. Nem, ezt nem teheti meg velem. Én még nem is éltem igazán! Mert amit eddig életnek hittem az sosem volt az. Az csak egy rossz utánzat.
Ezért küzdenem kell, nem adhatom fel az első megpróbáltatásnál. Ha tényleg élni akarok, akkor mindenféleképpen küzdenem kell.
A hang pedig csak megerősített ebben, mely folyamatosan a füleimben zakatolt, hogy ne adjam fel, hogy erős vagyok, élnem kell.
Ugyan a hang gazdáját nem láttam magam előtt, de már az is nagy segítségnek számított, hogy nem vesztettem el a kapcsolatot teljesen a külvilággal, még is csak maradt egy kis rés azon a bizonyos pajzson, melyet az elmém húzott fel. Ha pedig rés van, akkor kijáratnak is kell lennie. Én, pedig ha addig élek is, de megtalálom.
**************
- Gyerünk Livi. Küzdened kell, nem adhatod fel ilyen egyszerűen. Mi lesz velünk, ha te is meghalsz? Kérlek, gondolj ránk is. – könyörgött az a bizonyos hang mely, folyamatosan ott zakatolt a fülemben segítségként. – Ugyanakkor Lorenzó nem csak bíztatta Livit, hanem életben is tartotta. Most vette igazán hasznosnak az egyetemen tanultakat, melynek köszönhetően első rendű újjáélesztésben tudta részesíteni Livit. Orvosként, hamar észrevette a Livi helyzetét, és azt is azonnal érzékelte, hogy Livi szíve leállt, ezáltal az egész keringése felmondta a szolgálatot. Most már csak abban reménykedhetett, hogy a telefonon hívott segítség hamar érkezik, mert hosszútávon, már a szív masszáz, is megterhelő lehet.
Kint eközben a fiúk, önfeledten űzték azt a sport, melyet a világon mindennél jobban szeretek. Úgy érezték, most lehetnének bárhol, akkor is ezt tennék. Számukra a focizás nem csak egy foglakozás jelent, sokkal inkább egy életformát, melyért megérte küzdeni, sokan kiskorukban álmodozni, sem mert ilyen fényes karrierről, erre tessék, most itt vannak, és elmondhatják magukról, elérték azt, amit kitűztek maguk elé.
- Gyerünk, már Matt! Kapd össze magad. Ennél még a nagymám is gyorsabb. - ugratta Daren, csapattársát.
- Pont te mondod? Elmondanád nekem, ki is volt idén a leggyorsabb és legeredményesebb csatár? – kérdezett vissza fölényesen Matt, csakhogy a nagy szónoklata alatt pont a labdára nem figyelt, így a szemfüles Daren egy gyors csellel azonnal bevette a kaput. A sebtében rúgott labda egy kicsit cikázott a levegőben, majd hatalmas erővel ért hálóba. Többiek dicséretként egy hatalmasat füttyentettek.
- Igen, te voltál idén a legjobb, de ez csak a kezdők szerencséjének köszönheted. – viccelődött barátjával a Liverpool büszkesége. Matt kissé dühösen reagált, nem túl szép elismerésre.
- Jó, ezt a kört te nyerted. De ettől még ne érezd magad nyeregben. – jelentette ki morcosan Matt.
- Ó, nem is akarok én ott lenni, ezt a posztot meghagyom a testvérednek. – vágott vissza viccesen Daren.
- Mit nem mondasz! – hördült fel Matt, majd szavaik komolyságát átgondolva mindannyijukból kitört a nevetés. A fiuk még soha nem érezték magukat ilyen jól. A festői környezet, és az emberek szívélyes fogadtatása, minden gondjukat elfeledtette velük.
Ám mint minden jónak ennek is véget vetett egy éles hang. Ami a vendégek és Matt álomszerű utazásának is véget vetett.
- Mi ez a hang? Mintha egy mentő hangja lenne? – kérdezte hirtelen Matt félelemmel a hangjában.
- Á, biztos más hova megy. Gyertek, játszunk tovább. – nyugtatta meg barátját Fernando.
- Nem, ez ide jön, tisztán hallom hangját. – esett azonnal kétségbe, mely a hangján is érződött - Most azonnal Livihez kell mennem. - Majd a többiekkel mit se törődve azonnal visszafutott a kúriába. Darenék csak akkor tértek észhez, mikor tényleg látták a mentőt elszáguldani a ház felé, így ők is gyorsan Matt után eredtek.
Matt ahogy beért a házba , azonnal Charlst hívatta. Tudni akarta, hol van a testvére, és azt is, hogy miért van éppen egy mentőautó a házuk előtt. Bár a szíve mélyén érezte, de akkor is válaszokat akart.
- Charls ! – hangzott utasításszerű kiáltás, mely nem jelentet semmi jót az öreg szolgálóra nézve. Az öreg komornyik, ahogy tudott megjelent, és gazdája elé sietett.
- Igen uram? – húzta egyre kisebbre magát, a megszeppent komornyik.
- Charls megmondanád, hogy merre van a testvérem? És ha már itt tartunk, mi a fenét keres itt egy mentőautó?
- Én …én… nem tudom, sajnálom. – szegény öregnek lassan a könnye is kicsordult, a számon kérés miatt.
- Szóval nem, ez nagyon jó!- hördült fel Matt. Miközben az egyik mentős majdnem fellökte sietségében. Mattnek több se kellett olyan gyorsan kapott a mentős karja után, hogy még a keze is belefájdult.
- Megmondaná nekem, hogy mit keres itt? Az én házamban? Tudtommal nem hívta önöket senki! – kérte számon Matt a mentőst.
- Nézze, sietnem kell. Dr. Sanders külön kérésére vagyunk itt, állítólag az egyik tanítványa hívta egy sürgőseset miatt. Többet én se tudok, most pedig ha elengedne, azt nagyon megköszönném. – Matt fülében csak, úgy kattogtak az elhangzott szavak. Dr. Sanders, tanítványa, sürgőseset. Hát persze Livi. Miközben magában helyre tette gondolatait, önéktelenül is elengedte a mentős karját.
Eközben Lorenzó is észnél volt, tudta, hogy itt már minden egyes perc sokat számít. Ezért azonnal ölbe kapta Livit, és ahogy csak tudta a lehető leggyorsabban levitte őt a mentősökhöz.
- Látja uram itt a beteg. – szólt szemrehányóan a mentős. Miközben Matt háta mögé mutatót.
- Livi, Istenem. Mi … mi van vele ?- esett kétségbe Matt.
- Rohama volt, leállt a szíve még most sem kap levegőt. Kábé úgy három-négy perce használom rajta szív masszázst, de eddig nem segített. – Sorolta föl a tüneteket Lorenzó. – Valószínűleg elfertőződött a sebe, azonnal ki kell ütni, különben elveszítjük. – Jaj az Istenért én is orvos vagyok, ne nézzenek már így. Ráadásul Livi betegsége a szakterültem. – dühöngött Lorenzó az értetlen bamba arcokon.
- Mi a betegsége?- kérdezte dadogva a mentős.
- Leukémiás, ráadásul végső stádiumban van, és ha azonnal nem segítünk neki levegőhöz jutni, akkor már halott is lesz. – kelt ki magából Lorenzó. – Mire a mentősök teljesen ledöbbentek. Úgy érezték ehhez már ők is kevesek. Elvégre hogy mentsenek meg egy olyan embert, aki már így is halálra van ítélve.
- Az Isten verje már magukba, ne csak álljanak, és tátsák a szájukat. Azonnal adják oda a defibrilátort. - Lorenzó nem tétlenkedett nem úgy, mint a külsős kollegái. Azonnal ráhelyezte Livi mellkasára a pamacsokat, és elkezdte az elektromos sokkolást. Eközben a többieket, és akik időközben megérkeztek megkérte, hogy álljanak hátrébb.
Az elkövetkező pillanatok, mindenki számára döntő fontosságúak lettek. A pillanatok szinte csigalassúsággal teltek. Mindenki csak egyetlen kis légvételre vált, ám a várt hatás nem érkezett meg. Livi mellkasa ugyanúgy a földön maradt a sokkolás után is.
- Most mi van? Nem értem, mért nem lélegzik? Lorenzó kérlek, könyörgök, mentsd meg. Nekem ő a legfontosabb. – Könyörgőt térdre borulva Matt. Már az se érdekelte, hogy Barbara a háta mögött áll és vigasztalja.
-
- Próbálom, elhiheted. - szólt vissza ingerülten Lorenzó. - Gyerünk Livi, küzdj már, nem adhatod megint ilyen egyszerűen fel. - lett egyre dühösebb Lorenzó, miközben újra alkalmazta a szívmasszást, a leírtaknak megfelelően. Majd ezután újra alkalmazta a defibrilátort is.
-
- Álljatok félre, ez most nagyobb töltetű lesz, mint az előző, ha erre sem indul be a szíve, akkor már tényleg nem tehetünk érte semmit. – tájékoztatta a többieket Lorenzó , megtört hangon.
A többiek már tényleg nem tudtak mit tenni, még soha nem kellett ilyen helyzetet átélniük. Most már csak bízni tudtak. Mindannyian Liviért szorítottak, mind ugyanazt az az elérhetetlennek tűnő álmot szerették volna elérni. Még, még, egy kis időt Livinek.
Barbara és a fiúk Mattet átkarolva várták ki az újjáélesztés végét. Már mindannyijuk szemében könnycsillogót, de ez most a legkevésbé sem érdekelte őket, most már nem szégyellték elrejteni az érzéseiket.
Itt és most nagyobb volt a tét, itt már semmi sem számított, csak is Livi élete. Lorenzó pedig nem habozott mindent egy lapra feltenni.
- Livi, tudom, hogy ott bent, nagyon mélyen, még ott vagy, és hallasz, ezért azt szeretném tőled kérni, hogy ne ad fel. Tudom, hogy képes vagy rá. Más nem lenne rá képes, de te igen. Benned olyan erő lakozik, amilyennel én még soha életemben nem találkoztam. Mindenre képes vagy, és eddig is elértél mindent, amiért harcoltál, most a legfontosabb dologért harcolj, a saját életedért. Semmi másért, csak is ezért. – Lorenzó beszéde után megnyomta a mindent eldöntő defiblilátor gombját.
Livi mellkasa hatalmasat emelkedett és rándult össze, majd ugyanakkora erővel csapódott vissza a földre. Miközben a többiek türelmetlenül vártak. Ám a várt hatás most se érkezett el. Livi ugyanúgy magatehetetlenül feküdt.
- Nem… nem ugye? Nem halhatott meg? Nem, ő… Livi ő nem halhatott meg, nem Livi nem. – dadogta összefüggéstelenül Matt. – Ne kérlek Istenem csak őt ne. Már mindenkit elvettél, csak őt ne. Ő mindenem, az életem. – ordított kínjában Matt.
Livi pedig, ott bent igenis hallotta, sőt érezte is az elhangzott, szavak súlyát, amelyet többiek mondtak. Csak még reagálni nem tudott rájuk. A szíve, ha még halkan és lassan is, de működött. Lehet, hogy ezt emberi szemmel szinte lehetetlen volt észrevenni, de akkor is működött.
Lorenzó, mint az összes ilyen alkalommal utoljára megvizsgálta az elhunyt pácienst, de amit Livi csuklójánál érzett ,az minden eddigi képzeletét fölül múlta. Ujjai hegyén apró, lassú lüktetést érzett. Majd, hogy teljesen biztos legyen a dolgában, Livi mellkasára helyezte fejét, hogy a fülével is hallhassa azt a megnyugtató szívhangot, mely most a világ legcsodálatosabb muzsikáját játszotta.
- Csönd legyen!- ordított túl mindenkit Lorenzó, miután maga is észhez tért a hatalmas sokktól.- mire mindenki hirtelen csak rá figyelt. Na végre. Livi él! Nem halt meg! Csak annyira gyenge a szervezete, hogy ezt szabad szemmel nem is lehet látni, de most már lélegzik. – nyugtatott meg mindenkit Lorenzó. – Most viszont azonnal korházba kell vinni, mivel a helyzete még mindig kritikus. –tette azért hozzá, főleg a mentősök kedvéért.
- Igen persze, már visszük is. – szólt az egyik mentős, miközben bekötött egy infúziót Livi vénájába a biztonság kedvéért, majd a hordágyra fektetve, a fiúk segítségével a mentőautóba tették.
- Ide már csak egy valaki jöhet velünk,sajnálom de nincs több hely. – szólt meg az egyik mentős segéd.
- Jó akkor Lorenzó te menj vele, mi pedig megyünk utánatok kocsival.- reagált gyorsan Matt az elhangzottakra.
- Oké.
Majd az ajtókat bezárva száguldottak el mindannyian a korházba. Most se voltak biztosak Livi jövőjét illetően, de már legalább volt mibe kapaszkodniuk. Meg volt az a bizonyos kis láng, ami Livit életben tartotta. És, ez most számukra mindennél többet jelentett. Livi tényleg mindannyijuknak számára bizonyította, hogy több élni akarás van benne, mint bárki másban. Lehet, hogy az élet makacsul elbánt vele, de ő a sors fölé tudott kerekedni, és saját lehetőségeit kijátszva, nyitott magának új oldalt ,a sors nagy könyvében. Hisz mindenki a saját sorsának a kovácsa, és talán ezt nála jobban, senki se tudja elmondani.
Celine Dion - A szívem tovább fog menni
Minden éjjel álmaimban
Látlak, érezlek
Onnan tudom, hogy továbbmész
A távolságon keresztül
És a köztünk lévő űrökön át
Eljöttél, hogy megmutasd, hogy továbbmész
Közel, távol, akárhol vagy
Hiszem, hogy a szív továbbmegy
Még egyszer kinyitod az ajtót
És itt vagy a szívemben
És a szívem tovább és tovább fog menni
A szerelem egyszer megérinthet minket
És aztán egy életre eltarthat
És nem múlhat el, amíg egyek vagyunk
Az volt aztán a szerelem, amikor én szerettelek!
Egyszer úgy istenigazából átölellek
Az én életemben mindig tovább fogunk menni
Közel, távol, akárhol vagy
Hiszem, hogy a szív továbbmegy
Még egyszer kinyitod az ajtót
És itt vagy a szívemben
És a szívem tovább és tovább fog menni
Van olyan szerelem, amelyik nem fog
Elmenni
Itt vagy, nem félek semmitől
És tudom, hogy a szívem tovább fog menni
Örökre így maradunk
A szívemben biztonságban vagy
És a szívem tovább és tovább fog menni .
2009. május 10., vasárnap
Sorsforduló 8.
8.fejezet
Milyen fura az élet, gondoltam magamban. Az egyik pillanatban a sors elvesz valamit, és a másik pillanatban meg visszaadja. Sose lehet tudni, mi miért történik, csak egy biztos, mindenek oka van.
A betegségemet is így kezeltem, bár ez nem volt mindig így. Az elején nagyon nehéz volt, nem viseltem el a segítséget, sem a betegségemet. Nem tudtam beletörődni, sem elfogadni. Ez az ellenállás váltotta ki belőlem a legnagyobb kettőséget, a végén már én se ismertem magamra, szinte teljesen megörültem. Az egyik pillanatban olyan voltam, mint egy kezes bárány, a másikban meg törni, zúzni tudtam volna. Teljesen megváltoztam, ami pedig legjobban bántott, hogy semmit sem tehettem. Egyre csak süllyedtem lentebb, még végül csak egyetlen egy ember maradt mellettem, a bátyámon kívül, Lorenzo.
De a végén őt is elveszítettem, saját magam üldöztem el. Fájt, de meg kellett tennem, és nem bántam meg, ha újra kezdeném az egészet a legelejéről, akkor is így döntenék. Elvégre csak azt tettem, amit a szívem diktált, megváltam attól, amit a legjobban szeretettem. Elegem volt, teljesen ki voltam készülve, az idegeim már felmondták a szolgálatot, és elszakadt egy bizonyos húr.
/Visszaemlékezés/
- Livi ne rohanj el, ezzel nem érsz el semmit, ha menekülsz nem oldódnak meg a problémáid. – ordította a fiú miközben fokozatosan közeledett üldözöttjéhez.
- Te már csak tudod, mi? Hagyj békén, tűnj el, ugyanúgy ahogy a többiek. Nem érdekel, ha elmentek, úgyse veszítek veletek semmit!- ordított hátra, miközben lélekszakadva tartott a szobájába, a levegőt egyre nehezebben vette, szinte már fuldoklott a rohanástól, ám a végtelen vágtát akkor sem szakította meg.
- Miért teszed ezt? Nem kell mindenkit elüldöznöd magad mellől? Mi mind, nagyon szeretünk téged!- próbálta győzködni a mögötte futó srác.
- Na persze. Higgyem is el. Nekem nincsenek barátaim, és soha nem is voltak!- jelentette ki a feketehajú lány.
- Akkor én mégis mi vagyok neked? Szerinted miért vagyok még mindig itt?
- Jó kérdés, talán azért, hogy kihasználj! Elvégre, mi másért lenne bárki is az én barátom?- fordult hátra a lány.
- Kihasználni, miről beszélsz? És az Istenért állj már meg!
- Hagy békén, nem mondom kétszer! Nincs szűkségem rád, egyedül akarok lenni, olyan nehéz ezt megérteni? Miért kell ezt még ennél is jobban megnehezítened? Élvezed, hogy gyötörhetsz? – kezdett el sírni a lány miközben már szóbája előtt volt.
- Nem, én csak itt akarok veled lenni! Szeretlek Livi, nekem igenis fontos vagy! – öntötte ki a szívét a tizenhat éves fiú.
- Nem kérek ebből a fene nagy szeretetből. Gyűlölök mindenkit, főleg téged és a hozzád hasonlókat, akik képtelenek békén hagyni. Ha pedig továbbra is itt rontod a levegőt, képes leszek, és beváltom az ígéretemet. Úgyhogy ne játssz a tűzzel Lorenzo. Ez a betegség sok mindent kihoz belőlem, még azt is, amiről eddig nem is tudtam. Képes vagyok bármire. Ugye nem akarod, hogy a halálom a te lelkeden száradjon? Mert ha nem mész el, még az is meg eshet, hogy véletlenül elvágom a kezem.
- Livi te megörültél, ez nem te vagy! Miket beszélsz?
- Megörültem, igen lehet, de leginkább ti őrjítettek meg. Most pedig, azonnal HAGYD EL A HÁZAMAT, nem mondom többé, ha holnap is itt leszel, akkor beváltom, amit mondtam.
- Livi kérlek, ne tedd. – kezdett el sírni a nagyfiú is, bár mindig is úgy nevelték, hogy legyen magabiztos, és kemény, most még is elgyengült. Nem bírta elviselni legjobb barátja szavait. Tudta ez itt most az elválás pillanata lesz.
- Jó, elmegyek, te győztél. De egyszer visszajövők, és akkor már nem tudsz elüldözni, ezt vésd jól az eszedbe. Nagyon szeretlek Livi, remélem ezt te is érzed, talán jobban is, mint egy barátot kellene. – Majd mondandója végeztével a fiú szélsebesen eltűnt, elmondta, amit akart. Igen, szíve mélyén már rég szerette ezt a lányt, ő volt a mindene, és most le kellett róla mondania, ez iszonyatosan fájt neki, de nem tehetett semmit, inkább lemond róla most, minthogy egy életre elveszítse.
- Én is sajnálom, nagyon sajnálom.
Élj a mának !Majd a szíved válaszol.A holnap várhat,Hogyha máshogy érzed,Van még válaszút.Élj a mának!Bár néha sírni volna jó,Míg megtalál, ki pont neked való.Várj, csak egy játék lesz vagy őt kerested?Várj, milyen része lesz az életednek?Annyi kincset felfedeznél,Hogy ha inkább nem sietnél.Várnak rád még!
/ Lola: Élj a mának. nem szeretem a számot , se az előadót , de ez most úgy láttam ide illik/
/Visszaemlékezés vége/
Így szakadt meg a kapcsolatom a legjobb barátommal. De ami ezek után jött, még rosszabb volt. Nem csak a viselkedésem változott meg drasztikusan, hanem a kinézetem is. A sok gyógyszer, az idegeskedés, na meg a sok kezelés megette a hatását. Csomókban kezdett hullani a hajam. Végül megelégeltem a dolgot, és ollót ragadtam. Nem érdekelt, már semmi, sem a külsőm, sem a viselkedésem. Úgy voltam vele, hogy minek legyek jó, ha az élet sem az.
Végül csak meg változtak a dolgok, és ezt csak is Mattnek köszönhetem, ő volt az, aki végig mellettem állt, aki segített mindenben. Szégyen nem szégyen, de volt olyan időszakom is, amikor nem tudtam magamat ellátni, és kénytelen voltam teljesen Mattre hagyatkozni. Ez volt életem egyik legnehezebb időszaka, de már túl tettem magam rajta, vagyis eddig teljesen azt hittem, ám Lorenzo megjelenése sok mindent megváltoztatott.
Teljesen felkavarta az eddig ”nyugodt” és békés életemet. Hiszen vele, akarva akaratlanul is visszakaptam az összes régi emlékemet, amire eddig nem szívesen emlékeztem vissza, főleg nem a veszekedésre.
* * * * * *
Most pedig itt ülök a nappalinkban és próbálok minden fele nézni, csak éppen rá nem, mert már így is épp elég kínosnak érzem ezt az egész helyzetet. Eleve nem is akartam lejönni, de Matt szabályosan lerángatott, mondván van egy nagyon fontos vendégünk.
Ja, csak éppen azt nem mondta el, hogy ki is ő valójában. Így majdnem dobtam egy hátast, amikor megláttam magam előtt Lorenzot, teljes életnagyságban. Aki csöppet sem hasonlított régi önmagához. Régen csak egy nyeszlett tizenéves senki volt, akire nem épp a külseje miatt figyeltek fel az emberek, ellenben most.
Hu, ha le kellene írnom, először is az arcát emelném ki, mivel a testén kívül az arca változott a legtöbbet. Sokkalta felnőttesebb, férfiasabbak lettek a vonásai, és ahogy elnézem, ezzel ő is teljes mértékben tisztában van, bár nem fitogtatja. A haja és a szeme színe is fekete, mint a legtöbb Spanyol férfinak, ám neki ezek az átlagos tulajdonságok is jól állnak, sőt csak jobban kihangsúlyozzák az új külsejét.
A teste, na az, ami legjobban megdöbbentett, nem mintha olyan sokat számítana nálam a külsőség, már csak magamból kiindulva, de ha van min legeltetni a szemem, akkor természetesen én is megteszem. És ha most nagyon őszinte akarok lenni, akkor bizony van min legeltetnem. Fogalmam sincs mit csinált eddig Lorenzo, de hogy öt évig nem tétlenkedett az is biztos. Szépen magára szedett néhány izomköteget, ráadásul pont ott, ahol kellett, így simán felvehette a versenyt a többi fiúval, aki itt ül a szobában.
Tényleg, most ahogy szétnézek a szobában, nem csak nekem keltette fel a figyelmemet Lorenzo. Szinte mindenki be van zsongva tőle, csak tudnám mire föl. Barbara úgy méregeti, mint akinek nincs is párkapcsolata, még jó, hogy a szeme a helyén maradt. Ezt én már undorítónak találom, nem mintha féltékenykednék, ez távol álljon tőlem, de bizonyos szabályokat szerintem ajánlatos lenne neki is betartania, ha még ebben a házban akar maradni estére. A fiúkon inkább csak a kíváncsiságot látom, főleg Darenen. Olyan árgus szemekkel meredt mindkettőnkre, hogy ezt nem lehetet nem észre venni. Szegénynek szinte minden gondolata kiült az arcára, hiába próbálta meg elrejteni.
Én pedig már csak ezért is örültem a szívem mélyén Lorenzo felbukkanásának. Igaz, hogy a barátságunk egy időre megszakadt, de attól ő még ugyanúgy a barátom maradt. Igen, az maradt, így azt hiszem jobb lesz tőle is bocsánatot kérni, de ezt biztosan nem a többiek előtt fogom vele megbeszélni. Én most mindent tisztázni akarok, még az olyan dolgokat is, amit eddig nem beszéltünk meg, szerintem ennyi idő alatt mindketten át tudtuk gondolni, amit kellett.
Megszólalni viszont nem tudtam, egyszerűen nem tudtam a helyzettel mit kezdeni, így a legkönnyebb utat választottam, oda mentem hozzá, megfogtam a kezét, és magam után húztam. Kissé gyerekesen viselkedtem, de ezt a megoldást még mindig jobbnak találtam, mint azt, ha elkezdtem volna ott a többiek előtt hebegni, habogni, így legalább csak ketten leszünk, és senki sem tud közbeszólni, most tényleg alkalmunk nyílik mindent megbeszélni.
* * * * * * * *
- Ez meg, még is mi volt? Most meg hova mentek? – pattant fel elsőnek Daren, a kényelmesnek tűnő foteljéből.
- El, vagy nem vetted észre. - válaszolt egyszerűn Matt, tiszta közönnyel a hangjában.
- El? És ezt te csak ilyen nyugodtan mondod? – kezdett tajtékozni Daren.
- Igen. Mert szerinted mit kellett volna tennem? Megmondani Lorenzonak, hogy egy újjal se érjen a testvéremhez? Könyörgöm, Daren ezt azért nem várhatod el tőlem.
- Már miért ne! Ő igen is csak egy betolakodó, semmi keresnivalója itt!- kelt ki teljesen magából Daren, most már az se érdekelte, ha teljesen lebukik a többiek előtt, de Livit nem fogja elveszíteni, főleg nem egy ilyen bájgúnár miatt.
- Daren, te egyáltalán hallod saját magad? Szerintem te egyszerűen csak féltékeny vagy, valld csak be őszintén. Már napok óta látom, hogyan nézel a testvéremre, és az minden csak nem baráti nézés.
A többiek az új információtól teljesen ledöbbentek. Livi és Daren. Két teljesen összeegyezhetetlen személy, semmi közöst nem láttak bennük. Ráadásul, ha jobban belegondolnak ennek a kapcsolatnak, amúgy se lenne sok esélye, több okból is. Darennek ott a csapat, sőt neki még van egy barátnője is, ami csak tovább nehezíti a helyzetet. Na és akkor Liviről még szó se esett. Ő aztán tényleg nehéz esett. Nem is csak a betegsége miatt, hanem lovak iránti imádata miatt is. Szóval egy valamiben mindannyian megegyeztek, hogy ez a kapcsolat, semmiképp sem lesz egyszerű, már ha lesz belőle valami.
- Jó, elismerem, már az első perctől fogva levett a lábamról, és igen, szeretem őt. De szerintem ezt nem vethetik a szememre, ti itt mindannyian már megtaláltátok a nagy őt magatoknak, de én még nem. Daniellánál soha nem éreztem azt, amit Livinél. Ő teljesen elvarázsol, valahogy megváltozok a közelében. Daniella egyébként is csak a csapat miatt van velem, de szerintem ezt ti is pontosan jól tudjátok, ő csak egy haszonleső. Aki idáig szépen élősködött rajtam, de azt hiszem itt az ideje a változtatásnak.
- Ezzel meg mire célzol? – kérdezte döbbenten Matt.
- Pontosan, úgy ahogy értetted. Daniellával szakítok, már semmi keresnivalója az életemben, elvégre már megtaláltam azt, akire eddig vártam.
- Héhé. Ez nem ilyen egyszerű. Most az ÉN húgomról beszélsz, úgyhogy ezt ne felejtsd el. Én pedig ebbe a képtelen kapcsolatba nem egyezek bele. Remélem érethető voltam.
- És még is miért nem?
- Egyrészt, mert Livi még ki se fejtette a véleményét a témával kapcsolatosan, másrészt a testvérem leukémiás, ha nem tűnt volna fel neked, nem ér rá olyan dolgokra, mint a szerelem. Ez neki, most luxus, ő is, és én is, tisztába vagyunk vele, örülünk mindketten, ha egyik napot túléli a másik után, nem hogy még szerelemes is legyen.
- Ne oktass ki, pontosan tudom, hogy Livi beteg, de ez engem egyáltalán nem zavar, elfogadom őt így is, ezzel nem tudsz tőle elűzni.
- Ó, na ne mond. Te nem tudod milyen volt ő, a betegsége elején, nem így viselkedet, elhiheted. Persze az óta sok minden megváltozott, de bármikor visszaeshet. Újra magatehetetlen lehet, vagy ami még rosszabb, újra felmondhatják az idegei a szolgálatot.
- Mi, még is miről beszélsz?
- Arról, hogy Livi öngyilkos akart lenni. Nem is egyszer próbálkozott. Mindig azt mondta, hogy nem bír így élni, ilyen kiszolgáltatottan, ilyen maga tehetetlenül. Szégyellte magát, de azt mondta, nem akar ilyen lenni, nem akar magából kifordulni, nem akar valaki más lenni, mert ez nem ő. Végül, amikor harmadjára sem sikerült neki, feladta, és végre beletörődött. Szóval senki se merje azt hinni, hogy Livi egyszerűen csak beteg, mert nem az!
- Nem mondom, hogy nem rázott meg, amit az imént mondtál, de ez a tényeken mit se változtat, ettől én még ugyanúgy szeretem Livit. Ha pedig ő is így érez, ahogy én, akkor tárgyalhatunk, de addig szerintem feleslegesen aggódtok.
- Szerintem, akkor már most dönthetünk. – hangzott fel Barbara hangja is. A többiek meg csak néztek, mert fogalmuk sem volt miről is beszél a szőke modell.
- Miért?- kérték ki maguknak a fiúk.
- Mert ha nem vettétek volna észre, Liviről messziről süt a szerelem. Persze ezt ti, nem veszítek észre, mert férfiak vagytok, nem látjátok a fától az erdőt.
- Hé, ez nem igaz! De ha te ilyen jó megfigyelő vagy, megoszthatnád velünk is, földi halandókkal, hogy mi alapján következtettél, arra hogy Livinek bejön Daren.
- Ha ha. – kezdett el hangosan nevetni Barbara. – Jaj fiúk ti tényleg vakok vagytok. Na jó, felsorolom, és akkor nektek is le fog esni a dolog. Ki mellé szokott Livi mindig leülni, ha eszünk? Daren mellé. Kivel beszélt a legtöbbet eddig? Ne is mondjátok, Darennel. Ki előtt szokott a testvéred látványosan zavarba jönni? Na mit gondoltok, Darennél. És még sorolhatnám mi minden van, persze ezt ti férfiak észre se vettétek.
- Hát, lehet, hogy elsiklottunk néhány dolog felett, de ez akkor sem jelent semmit.
- Tudod mit Matt? Te egyszerűen csak félted a testvéredet, ő már nem az a kis porcelánbaba, akit te eddig dédelgettél. Érett nő, akinek saját élete van. Fogad el. Én nem akarom őt elvenni tőled, tudom mit jelent neked Livi, de elhiheted, hogy nekem is nagyon sokat. – érvelt végül Daren, belátta, hogy Mattnél többre megy, ha a saját fegyverét fordítja ellene.
- Lehet benne valami, nem tagadom, nagyon ragaszkodom hozzá. De te is értsd meg, ő az egyetlen élő rokonom, ő az én mindenem, és nagyon nehéz tőle elválni. Livi nekem olyan, mintha a lányom lenne, és nem a testvérem, kiskora óta én vigyázok rá, én neveltem, és most nagyon nehéz tőle elszakadni. Viszont ha tényleg így állnak a dolgok, ahogy Barbara mondta, akkor én nem akarok a boldogságotok útjába állni, ellenben valamit még most kijelentek, ha csak egyszer is megmered bántani a testvéremet, neked annyi Daren. – tette hozzá Matt a szokottnál is komolyabb hangon.
- Természetesen megértettem. Megnyugodhatsz. Ha rajtam múlik, Livit a világ legboldogabb emberévé fogom tenni.
- Jó, ezt el is várom. – jelentette ki Matt.
- Na, de szerintettek Liviék mikor fognak vissza jönni? Mert szerintem már jó régen elmentek. – aggodalmaskodott Daren.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezték egyszerre a többiek nevetve.
- Nem. – vágta rá egyből Daren, mérgesen.
- Oh, de hogy nem, az vagy. Amúgy szerintem még sokká ellesznek, tudod sok mindent, kell megbeszélniük.- tájékoztatta Matt, Darent olyan cinikusan amennyire csak tudta, így is törlesztve neki az előbbi beszélgetést.
- Jó, de én akkor sem tudok itt ülni, tétlenül. Tudjátok mit? Nem megyünk ki játszani, úgyis régen fociztunk, legalább kondiban tartjuk magunkat. – ajánlotta fel Daren.
- Ez egy jó ötlet. Én benne vagyok. Fiúk? – kérdezte Matt is.
- Mi is benne vagyunk.
- Oké akkor menjünk.
* * * * * *
Eközben én még mindig Lorenzoval beszélgettem. Nem mondom, kicsit döcögősen kezdtük a beszélgetést, de mostanra már elég jó bele lendültünk. Szinte felválta meséltük el egymásnak az öt év alatt átélt eseményeket.
- Szóval orvos lettél, nagyon örülök neki, illik hozzád ez a hivatás. Mindig is szerettél az embereken segíteni.
- Na igen, az élet iróniája, mindenkinek tudok segíteni, csak éppen annak nem, akinek a legjobban szeretnék. – szomorodott el Lorenzo.
- Ugye most nem rám célzol?- kérdeztem mosolyogva.
- Ááá, ne légy beképzelt. Tudod ő egy nagyon széplány, bár néha ki ideggel, a hülyeségeivel, de azért nagyon szeretem, tudod, van egy közös hobbink is, a lovaglás.
- Tényleg?- tettem a hülyét, elvégre pontosan jól tudtam kiről van szó .- Szereti a lovakat, akkor biztos jó ember lehet.
- Az is. Bár már rég találkoztam vele, ha jól emlékszek pont öt éve nem beszéltünk.
- Az tényleg sok idő, szerinted ő még mindig emlékszik rád?- játszottam tovább a szerepem.
- Nagyon remélem, mert én minden nap gondoltam rá. – mondta ezt, úgy hogy közben folyamatosan a szemembe nézett.
- Igen, gondoltam rád, – úgy éreztem most jött el a játék vége- és az elválásunkra is. Nézd, én nagyon sajnálom, amit akkor mondtam, de nem bántam meg semmit. Őszinte leszek, akkoriban nagyon nehéz volt nekem, többször is öngyilkos akartam lenni, teljesen kifordultam magamból. Úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, és nem jöttem rá a fontos dolgokra, akkoriban mindent csak feketén és fehéren láttam. Teljesen beleroppantam a betegségbe.
- Tudom, ellőttem nem kell magyarázkodnod, tudom, mivel jár ez a betegség. Én megértelek.
- Biztos nem haragszol? Elég ronda dolgokat vágtam a fejedhez.
- Biztos, de ha még egyszer megmered kérdezni, akkor már lehet, hogy mást mondok.- kezdett el nevetni Lorenzo.
- Jó, oké, megérettem.- Majd magamat, és őt is meglepve ösztönösen átöleltem. Ebben az ölelésben benne volt minden. A viszontlátás öröme, és megkönnyebbülés is. Hihetetlen érzés volt a karjaiban lenni, de tudtam, hogy ez messze nem az, amit ő érez irántam.
- Nagyon jó újra veled lenni, viszont valamit tisztáznunk kell.
- Mit?- kérdezte ártatlanul. Tudom, hogy most egy életre összetöröm a szívét, de nem tehetek mást. Jaj, miért ilyen nehéz ez.
- Őszinte leszek, tudom mit érzel irántam, és ez nem barátság, ezt már régebben is éreztem ,de akkor még nem zavart, ne szakíts félbe, szóval most se zavar, csak úgy érzem kihasznállak, én nem szeretlek, vagyis nem úgy ahogy te szeretnéd. Én csak barátként tekintek rád, sajnálom.- hu ezen is túl vagyok.
- Értem, bár nehezemre esik elfogadni, de ez van. Elfogadom.
- Köszönöm, te vagy a legjobb barátom.- ugrottam a nyakába.
- Jó, de azért a tört ne forgasd meg a szívemben. Most így is épp elég rossz.
- Oké… bocsi… nem akartam. – Fura eddig egyáltalán nem szédültem, a szívem is majd kiugrik a helyéről. A kezem is egyre inkább kezd lüktetni.
- Livi, Livi jól vagy? Nagyon elsápadtál.
- Nem… érzem … magam …jól –és abban a pillanatban összemosódott előttem minden.
- Livi.
Cherche EncoreKeresd újra(Fordította: Gallay Nóra)
Oly sok fal van, ami visszatart tégedTúl sok az elérhetetlen létraÁlmaidban, szavaidbanFejed tetejére álltál, hogy legyőzd a fájdalmatOda, ahová más szivárványokSzebb világot rajzolnakKeresd újraMíg ki nem alszik a lángodA rejtett édenkertetLelked titkaibanKeresd újraKövesd a fényed és törvényeidetHa keresed újra erősebben És ha netalán eltévedszÉn ott leszek, én ott leszekMaradni akarok a múltadbanEgy kitárt kiskapuA folyosón, ahol elszaladszEmlékezeted legmélyénÉppen ahol megáll az értelemHallani foglak anélkül, hogy kiáltanálMenj távolabbra, keresd újraMíg ki nem alszik a lángodA rejtett édenkertetLelked titkaibanKeresd újraKövesd a fényed és törvényeidetHa keresed újra erősebben És ha netalán eltévedszÉn ott leszek, én ott leszekÉs az időben még mindig mennek előre az emberekHa elesnél, mielőtt elkaplakÉs a szelek, az évek még mindig rohannakHa a feledékenység vár rád, rám is, várni foglak.
Milyen fura az élet, gondoltam magamban. Az egyik pillanatban a sors elvesz valamit, és a másik pillanatban meg visszaadja. Sose lehet tudni, mi miért történik, csak egy biztos, mindenek oka van.
A betegségemet is így kezeltem, bár ez nem volt mindig így. Az elején nagyon nehéz volt, nem viseltem el a segítséget, sem a betegségemet. Nem tudtam beletörődni, sem elfogadni. Ez az ellenállás váltotta ki belőlem a legnagyobb kettőséget, a végén már én se ismertem magamra, szinte teljesen megörültem. Az egyik pillanatban olyan voltam, mint egy kezes bárány, a másikban meg törni, zúzni tudtam volna. Teljesen megváltoztam, ami pedig legjobban bántott, hogy semmit sem tehettem. Egyre csak süllyedtem lentebb, még végül csak egyetlen egy ember maradt mellettem, a bátyámon kívül, Lorenzo.
De a végén őt is elveszítettem, saját magam üldöztem el. Fájt, de meg kellett tennem, és nem bántam meg, ha újra kezdeném az egészet a legelejéről, akkor is így döntenék. Elvégre csak azt tettem, amit a szívem diktált, megváltam attól, amit a legjobban szeretettem. Elegem volt, teljesen ki voltam készülve, az idegeim már felmondták a szolgálatot, és elszakadt egy bizonyos húr.
/Visszaemlékezés/
- Livi ne rohanj el, ezzel nem érsz el semmit, ha menekülsz nem oldódnak meg a problémáid. – ordította a fiú miközben fokozatosan közeledett üldözöttjéhez.
- Te már csak tudod, mi? Hagyj békén, tűnj el, ugyanúgy ahogy a többiek. Nem érdekel, ha elmentek, úgyse veszítek veletek semmit!- ordított hátra, miközben lélekszakadva tartott a szobájába, a levegőt egyre nehezebben vette, szinte már fuldoklott a rohanástól, ám a végtelen vágtát akkor sem szakította meg.
- Miért teszed ezt? Nem kell mindenkit elüldöznöd magad mellől? Mi mind, nagyon szeretünk téged!- próbálta győzködni a mögötte futó srác.
- Na persze. Higgyem is el. Nekem nincsenek barátaim, és soha nem is voltak!- jelentette ki a feketehajú lány.
- Akkor én mégis mi vagyok neked? Szerinted miért vagyok még mindig itt?
- Jó kérdés, talán azért, hogy kihasználj! Elvégre, mi másért lenne bárki is az én barátom?- fordult hátra a lány.
- Kihasználni, miről beszélsz? És az Istenért állj már meg!
- Hagy békén, nem mondom kétszer! Nincs szűkségem rád, egyedül akarok lenni, olyan nehéz ezt megérteni? Miért kell ezt még ennél is jobban megnehezítened? Élvezed, hogy gyötörhetsz? – kezdett el sírni a lány miközben már szóbája előtt volt.
- Nem, én csak itt akarok veled lenni! Szeretlek Livi, nekem igenis fontos vagy! – öntötte ki a szívét a tizenhat éves fiú.
- Nem kérek ebből a fene nagy szeretetből. Gyűlölök mindenkit, főleg téged és a hozzád hasonlókat, akik képtelenek békén hagyni. Ha pedig továbbra is itt rontod a levegőt, képes leszek, és beváltom az ígéretemet. Úgyhogy ne játssz a tűzzel Lorenzo. Ez a betegség sok mindent kihoz belőlem, még azt is, amiről eddig nem is tudtam. Képes vagyok bármire. Ugye nem akarod, hogy a halálom a te lelkeden száradjon? Mert ha nem mész el, még az is meg eshet, hogy véletlenül elvágom a kezem.
- Livi te megörültél, ez nem te vagy! Miket beszélsz?
- Megörültem, igen lehet, de leginkább ti őrjítettek meg. Most pedig, azonnal HAGYD EL A HÁZAMAT, nem mondom többé, ha holnap is itt leszel, akkor beváltom, amit mondtam.
- Livi kérlek, ne tedd. – kezdett el sírni a nagyfiú is, bár mindig is úgy nevelték, hogy legyen magabiztos, és kemény, most még is elgyengült. Nem bírta elviselni legjobb barátja szavait. Tudta ez itt most az elválás pillanata lesz.
- Jó, elmegyek, te győztél. De egyszer visszajövők, és akkor már nem tudsz elüldözni, ezt vésd jól az eszedbe. Nagyon szeretlek Livi, remélem ezt te is érzed, talán jobban is, mint egy barátot kellene. – Majd mondandója végeztével a fiú szélsebesen eltűnt, elmondta, amit akart. Igen, szíve mélyén már rég szerette ezt a lányt, ő volt a mindene, és most le kellett róla mondania, ez iszonyatosan fájt neki, de nem tehetett semmit, inkább lemond róla most, minthogy egy életre elveszítse.
- Én is sajnálom, nagyon sajnálom.
Élj a mának !Majd a szíved válaszol.A holnap várhat,Hogyha máshogy érzed,Van még válaszút.Élj a mának!Bár néha sírni volna jó,Míg megtalál, ki pont neked való.Várj, csak egy játék lesz vagy őt kerested?Várj, milyen része lesz az életednek?Annyi kincset felfedeznél,Hogy ha inkább nem sietnél.Várnak rád még!
/ Lola: Élj a mának. nem szeretem a számot , se az előadót , de ez most úgy láttam ide illik/
/Visszaemlékezés vége/
Így szakadt meg a kapcsolatom a legjobb barátommal. De ami ezek után jött, még rosszabb volt. Nem csak a viselkedésem változott meg drasztikusan, hanem a kinézetem is. A sok gyógyszer, az idegeskedés, na meg a sok kezelés megette a hatását. Csomókban kezdett hullani a hajam. Végül megelégeltem a dolgot, és ollót ragadtam. Nem érdekelt, már semmi, sem a külsőm, sem a viselkedésem. Úgy voltam vele, hogy minek legyek jó, ha az élet sem az.
Végül csak meg változtak a dolgok, és ezt csak is Mattnek köszönhetem, ő volt az, aki végig mellettem állt, aki segített mindenben. Szégyen nem szégyen, de volt olyan időszakom is, amikor nem tudtam magamat ellátni, és kénytelen voltam teljesen Mattre hagyatkozni. Ez volt életem egyik legnehezebb időszaka, de már túl tettem magam rajta, vagyis eddig teljesen azt hittem, ám Lorenzo megjelenése sok mindent megváltoztatott.
Teljesen felkavarta az eddig ”nyugodt” és békés életemet. Hiszen vele, akarva akaratlanul is visszakaptam az összes régi emlékemet, amire eddig nem szívesen emlékeztem vissza, főleg nem a veszekedésre.
* * * * * *
Most pedig itt ülök a nappalinkban és próbálok minden fele nézni, csak éppen rá nem, mert már így is épp elég kínosnak érzem ezt az egész helyzetet. Eleve nem is akartam lejönni, de Matt szabályosan lerángatott, mondván van egy nagyon fontos vendégünk.
Ja, csak éppen azt nem mondta el, hogy ki is ő valójában. Így majdnem dobtam egy hátast, amikor megláttam magam előtt Lorenzot, teljes életnagyságban. Aki csöppet sem hasonlított régi önmagához. Régen csak egy nyeszlett tizenéves senki volt, akire nem épp a külseje miatt figyeltek fel az emberek, ellenben most.
Hu, ha le kellene írnom, először is az arcát emelném ki, mivel a testén kívül az arca változott a legtöbbet. Sokkalta felnőttesebb, férfiasabbak lettek a vonásai, és ahogy elnézem, ezzel ő is teljes mértékben tisztában van, bár nem fitogtatja. A haja és a szeme színe is fekete, mint a legtöbb Spanyol férfinak, ám neki ezek az átlagos tulajdonságok is jól állnak, sőt csak jobban kihangsúlyozzák az új külsejét.
A teste, na az, ami legjobban megdöbbentett, nem mintha olyan sokat számítana nálam a külsőség, már csak magamból kiindulva, de ha van min legeltetni a szemem, akkor természetesen én is megteszem. És ha most nagyon őszinte akarok lenni, akkor bizony van min legeltetnem. Fogalmam sincs mit csinált eddig Lorenzo, de hogy öt évig nem tétlenkedett az is biztos. Szépen magára szedett néhány izomköteget, ráadásul pont ott, ahol kellett, így simán felvehette a versenyt a többi fiúval, aki itt ül a szobában.
Tényleg, most ahogy szétnézek a szobában, nem csak nekem keltette fel a figyelmemet Lorenzo. Szinte mindenki be van zsongva tőle, csak tudnám mire föl. Barbara úgy méregeti, mint akinek nincs is párkapcsolata, még jó, hogy a szeme a helyén maradt. Ezt én már undorítónak találom, nem mintha féltékenykednék, ez távol álljon tőlem, de bizonyos szabályokat szerintem ajánlatos lenne neki is betartania, ha még ebben a házban akar maradni estére. A fiúkon inkább csak a kíváncsiságot látom, főleg Darenen. Olyan árgus szemekkel meredt mindkettőnkre, hogy ezt nem lehetet nem észre venni. Szegénynek szinte minden gondolata kiült az arcára, hiába próbálta meg elrejteni.
Én pedig már csak ezért is örültem a szívem mélyén Lorenzo felbukkanásának. Igaz, hogy a barátságunk egy időre megszakadt, de attól ő még ugyanúgy a barátom maradt. Igen, az maradt, így azt hiszem jobb lesz tőle is bocsánatot kérni, de ezt biztosan nem a többiek előtt fogom vele megbeszélni. Én most mindent tisztázni akarok, még az olyan dolgokat is, amit eddig nem beszéltünk meg, szerintem ennyi idő alatt mindketten át tudtuk gondolni, amit kellett.
Megszólalni viszont nem tudtam, egyszerűen nem tudtam a helyzettel mit kezdeni, így a legkönnyebb utat választottam, oda mentem hozzá, megfogtam a kezét, és magam után húztam. Kissé gyerekesen viselkedtem, de ezt a megoldást még mindig jobbnak találtam, mint azt, ha elkezdtem volna ott a többiek előtt hebegni, habogni, így legalább csak ketten leszünk, és senki sem tud közbeszólni, most tényleg alkalmunk nyílik mindent megbeszélni.
* * * * * * * *
- Ez meg, még is mi volt? Most meg hova mentek? – pattant fel elsőnek Daren, a kényelmesnek tűnő foteljéből.
- El, vagy nem vetted észre. - válaszolt egyszerűn Matt, tiszta közönnyel a hangjában.
- El? És ezt te csak ilyen nyugodtan mondod? – kezdett tajtékozni Daren.
- Igen. Mert szerinted mit kellett volna tennem? Megmondani Lorenzonak, hogy egy újjal se érjen a testvéremhez? Könyörgöm, Daren ezt azért nem várhatod el tőlem.
- Már miért ne! Ő igen is csak egy betolakodó, semmi keresnivalója itt!- kelt ki teljesen magából Daren, most már az se érdekelte, ha teljesen lebukik a többiek előtt, de Livit nem fogja elveszíteni, főleg nem egy ilyen bájgúnár miatt.
- Daren, te egyáltalán hallod saját magad? Szerintem te egyszerűen csak féltékeny vagy, valld csak be őszintén. Már napok óta látom, hogyan nézel a testvéremre, és az minden csak nem baráti nézés.
A többiek az új információtól teljesen ledöbbentek. Livi és Daren. Két teljesen összeegyezhetetlen személy, semmi közöst nem láttak bennük. Ráadásul, ha jobban belegondolnak ennek a kapcsolatnak, amúgy se lenne sok esélye, több okból is. Darennek ott a csapat, sőt neki még van egy barátnője is, ami csak tovább nehezíti a helyzetet. Na és akkor Liviről még szó se esett. Ő aztán tényleg nehéz esett. Nem is csak a betegsége miatt, hanem lovak iránti imádata miatt is. Szóval egy valamiben mindannyian megegyeztek, hogy ez a kapcsolat, semmiképp sem lesz egyszerű, már ha lesz belőle valami.
- Jó, elismerem, már az első perctől fogva levett a lábamról, és igen, szeretem őt. De szerintem ezt nem vethetik a szememre, ti itt mindannyian már megtaláltátok a nagy őt magatoknak, de én még nem. Daniellánál soha nem éreztem azt, amit Livinél. Ő teljesen elvarázsol, valahogy megváltozok a közelében. Daniella egyébként is csak a csapat miatt van velem, de szerintem ezt ti is pontosan jól tudjátok, ő csak egy haszonleső. Aki idáig szépen élősködött rajtam, de azt hiszem itt az ideje a változtatásnak.
- Ezzel meg mire célzol? – kérdezte döbbenten Matt.
- Pontosan, úgy ahogy értetted. Daniellával szakítok, már semmi keresnivalója az életemben, elvégre már megtaláltam azt, akire eddig vártam.
- Héhé. Ez nem ilyen egyszerű. Most az ÉN húgomról beszélsz, úgyhogy ezt ne felejtsd el. Én pedig ebbe a képtelen kapcsolatba nem egyezek bele. Remélem érethető voltam.
- És még is miért nem?
- Egyrészt, mert Livi még ki se fejtette a véleményét a témával kapcsolatosan, másrészt a testvérem leukémiás, ha nem tűnt volna fel neked, nem ér rá olyan dolgokra, mint a szerelem. Ez neki, most luxus, ő is, és én is, tisztába vagyunk vele, örülünk mindketten, ha egyik napot túléli a másik után, nem hogy még szerelemes is legyen.
- Ne oktass ki, pontosan tudom, hogy Livi beteg, de ez engem egyáltalán nem zavar, elfogadom őt így is, ezzel nem tudsz tőle elűzni.
- Ó, na ne mond. Te nem tudod milyen volt ő, a betegsége elején, nem így viselkedet, elhiheted. Persze az óta sok minden megváltozott, de bármikor visszaeshet. Újra magatehetetlen lehet, vagy ami még rosszabb, újra felmondhatják az idegei a szolgálatot.
- Mi, még is miről beszélsz?
- Arról, hogy Livi öngyilkos akart lenni. Nem is egyszer próbálkozott. Mindig azt mondta, hogy nem bír így élni, ilyen kiszolgáltatottan, ilyen maga tehetetlenül. Szégyellte magát, de azt mondta, nem akar ilyen lenni, nem akar magából kifordulni, nem akar valaki más lenni, mert ez nem ő. Végül, amikor harmadjára sem sikerült neki, feladta, és végre beletörődött. Szóval senki se merje azt hinni, hogy Livi egyszerűen csak beteg, mert nem az!
- Nem mondom, hogy nem rázott meg, amit az imént mondtál, de ez a tényeken mit se változtat, ettől én még ugyanúgy szeretem Livit. Ha pedig ő is így érez, ahogy én, akkor tárgyalhatunk, de addig szerintem feleslegesen aggódtok.
- Szerintem, akkor már most dönthetünk. – hangzott fel Barbara hangja is. A többiek meg csak néztek, mert fogalmuk sem volt miről is beszél a szőke modell.
- Miért?- kérték ki maguknak a fiúk.
- Mert ha nem vettétek volna észre, Liviről messziről süt a szerelem. Persze ezt ti, nem veszítek észre, mert férfiak vagytok, nem látjátok a fától az erdőt.
- Hé, ez nem igaz! De ha te ilyen jó megfigyelő vagy, megoszthatnád velünk is, földi halandókkal, hogy mi alapján következtettél, arra hogy Livinek bejön Daren.
- Ha ha. – kezdett el hangosan nevetni Barbara. – Jaj fiúk ti tényleg vakok vagytok. Na jó, felsorolom, és akkor nektek is le fog esni a dolog. Ki mellé szokott Livi mindig leülni, ha eszünk? Daren mellé. Kivel beszélt a legtöbbet eddig? Ne is mondjátok, Darennel. Ki előtt szokott a testvéred látványosan zavarba jönni? Na mit gondoltok, Darennél. És még sorolhatnám mi minden van, persze ezt ti férfiak észre se vettétek.
- Hát, lehet, hogy elsiklottunk néhány dolog felett, de ez akkor sem jelent semmit.
- Tudod mit Matt? Te egyszerűen csak félted a testvéredet, ő már nem az a kis porcelánbaba, akit te eddig dédelgettél. Érett nő, akinek saját élete van. Fogad el. Én nem akarom őt elvenni tőled, tudom mit jelent neked Livi, de elhiheted, hogy nekem is nagyon sokat. – érvelt végül Daren, belátta, hogy Mattnél többre megy, ha a saját fegyverét fordítja ellene.
- Lehet benne valami, nem tagadom, nagyon ragaszkodom hozzá. De te is értsd meg, ő az egyetlen élő rokonom, ő az én mindenem, és nagyon nehéz tőle elválni. Livi nekem olyan, mintha a lányom lenne, és nem a testvérem, kiskora óta én vigyázok rá, én neveltem, és most nagyon nehéz tőle elszakadni. Viszont ha tényleg így állnak a dolgok, ahogy Barbara mondta, akkor én nem akarok a boldogságotok útjába állni, ellenben valamit még most kijelentek, ha csak egyszer is megmered bántani a testvéremet, neked annyi Daren. – tette hozzá Matt a szokottnál is komolyabb hangon.
- Természetesen megértettem. Megnyugodhatsz. Ha rajtam múlik, Livit a világ legboldogabb emberévé fogom tenni.
- Jó, ezt el is várom. – jelentette ki Matt.
- Na, de szerintettek Liviék mikor fognak vissza jönni? Mert szerintem már jó régen elmentek. – aggodalmaskodott Daren.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezték egyszerre a többiek nevetve.
- Nem. – vágta rá egyből Daren, mérgesen.
- Oh, de hogy nem, az vagy. Amúgy szerintem még sokká ellesznek, tudod sok mindent, kell megbeszélniük.- tájékoztatta Matt, Darent olyan cinikusan amennyire csak tudta, így is törlesztve neki az előbbi beszélgetést.
- Jó, de én akkor sem tudok itt ülni, tétlenül. Tudjátok mit? Nem megyünk ki játszani, úgyis régen fociztunk, legalább kondiban tartjuk magunkat. – ajánlotta fel Daren.
- Ez egy jó ötlet. Én benne vagyok. Fiúk? – kérdezte Matt is.
- Mi is benne vagyunk.
- Oké akkor menjünk.
* * * * * *
Eközben én még mindig Lorenzoval beszélgettem. Nem mondom, kicsit döcögősen kezdtük a beszélgetést, de mostanra már elég jó bele lendültünk. Szinte felválta meséltük el egymásnak az öt év alatt átélt eseményeket.
- Szóval orvos lettél, nagyon örülök neki, illik hozzád ez a hivatás. Mindig is szerettél az embereken segíteni.
- Na igen, az élet iróniája, mindenkinek tudok segíteni, csak éppen annak nem, akinek a legjobban szeretnék. – szomorodott el Lorenzo.
- Ugye most nem rám célzol?- kérdeztem mosolyogva.
- Ááá, ne légy beképzelt. Tudod ő egy nagyon széplány, bár néha ki ideggel, a hülyeségeivel, de azért nagyon szeretem, tudod, van egy közös hobbink is, a lovaglás.
- Tényleg?- tettem a hülyét, elvégre pontosan jól tudtam kiről van szó .- Szereti a lovakat, akkor biztos jó ember lehet.
- Az is. Bár már rég találkoztam vele, ha jól emlékszek pont öt éve nem beszéltünk.
- Az tényleg sok idő, szerinted ő még mindig emlékszik rád?- játszottam tovább a szerepem.
- Nagyon remélem, mert én minden nap gondoltam rá. – mondta ezt, úgy hogy közben folyamatosan a szemembe nézett.
- Igen, gondoltam rád, – úgy éreztem most jött el a játék vége- és az elválásunkra is. Nézd, én nagyon sajnálom, amit akkor mondtam, de nem bántam meg semmit. Őszinte leszek, akkoriban nagyon nehéz volt nekem, többször is öngyilkos akartam lenni, teljesen kifordultam magamból. Úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, és nem jöttem rá a fontos dolgokra, akkoriban mindent csak feketén és fehéren láttam. Teljesen beleroppantam a betegségbe.
- Tudom, ellőttem nem kell magyarázkodnod, tudom, mivel jár ez a betegség. Én megértelek.
- Biztos nem haragszol? Elég ronda dolgokat vágtam a fejedhez.
- Biztos, de ha még egyszer megmered kérdezni, akkor már lehet, hogy mást mondok.- kezdett el nevetni Lorenzo.
- Jó, oké, megérettem.- Majd magamat, és őt is meglepve ösztönösen átöleltem. Ebben az ölelésben benne volt minden. A viszontlátás öröme, és megkönnyebbülés is. Hihetetlen érzés volt a karjaiban lenni, de tudtam, hogy ez messze nem az, amit ő érez irántam.
- Nagyon jó újra veled lenni, viszont valamit tisztáznunk kell.
- Mit?- kérdezte ártatlanul. Tudom, hogy most egy életre összetöröm a szívét, de nem tehetek mást. Jaj, miért ilyen nehéz ez.
- Őszinte leszek, tudom mit érzel irántam, és ez nem barátság, ezt már régebben is éreztem ,de akkor még nem zavart, ne szakíts félbe, szóval most se zavar, csak úgy érzem kihasznállak, én nem szeretlek, vagyis nem úgy ahogy te szeretnéd. Én csak barátként tekintek rád, sajnálom.- hu ezen is túl vagyok.
- Értem, bár nehezemre esik elfogadni, de ez van. Elfogadom.
- Köszönöm, te vagy a legjobb barátom.- ugrottam a nyakába.
- Jó, de azért a tört ne forgasd meg a szívemben. Most így is épp elég rossz.
- Oké… bocsi… nem akartam. – Fura eddig egyáltalán nem szédültem, a szívem is majd kiugrik a helyéről. A kezem is egyre inkább kezd lüktetni.
- Livi, Livi jól vagy? Nagyon elsápadtál.
- Nem… érzem … magam …jól –és abban a pillanatban összemosódott előttem minden.
- Livi.
Cherche EncoreKeresd újra(Fordította: Gallay Nóra)
Oly sok fal van, ami visszatart tégedTúl sok az elérhetetlen létraÁlmaidban, szavaidbanFejed tetejére álltál, hogy legyőzd a fájdalmatOda, ahová más szivárványokSzebb világot rajzolnakKeresd újraMíg ki nem alszik a lángodA rejtett édenkertetLelked titkaibanKeresd újraKövesd a fényed és törvényeidetHa keresed újra erősebben És ha netalán eltévedszÉn ott leszek, én ott leszekMaradni akarok a múltadbanEgy kitárt kiskapuA folyosón, ahol elszaladszEmlékezeted legmélyénÉppen ahol megáll az értelemHallani foglak anélkül, hogy kiáltanálMenj távolabbra, keresd újraMíg ki nem alszik a lángodA rejtett édenkertetLelked titkaibanKeresd újraKövesd a fényed és törvényeidetHa keresed újra erősebben És ha netalán eltévedszÉn ott leszek, én ott leszekÉs az időben még mindig mennek előre az emberekHa elesnél, mielőtt elkaplakÉs a szelek, az évek még mindig rohannakHa a feledékenység vár rád, rám is, várni foglak.
Sorsforduló 7.
7.fejezet
Most éppen mit csinálok? Várok. Röviden így lehetne jellemezni semmittevésemet. Majd meg halok az unalomtól. Bezzeg a testvérem, és a barátai? A legnagyobb műgonddal falatoznak. Szinte minden egyes falatot hússzor megrágnak, közben cinkosan rám néznek, és folytatják a beszélgetést. Már látom a tervet a fejükben, azt hiszik nem látom a sunyi oldal pillantásokat, pedig pontosan tudom mire megy ki a játék. De nem kapják meg, a mai nap már egyszer hülyét csináltam magamból, szerintem ez az egy alkalom is, bőven elég volt erre napra. Én itt, és most, szépen minden hiszti nélkül kivárom a soromat, ha kell, lakatot teszek a számra, és meg se moccanok.
Eltelik még félóra, és én csak várok. Na jó, önuralom ide vagy óda, de ezt nem lehet kibírni. Mi vagyok én, Matahari? Nem fogok itt dekkolni, míg kegyesek lesznek befejezni a reggelit. Ha akarják, tőlem degeszre is tömhetik magukat, úgyis csak nekik lesz rossz, mert azt kötve hiszem, hogy mindennap ennyit ennének, lévén, hogy a fiúk sportolnak, Barbara pedig modell. Neki aztán tényleg figyelnie kellene a kilóira, erre tessék, úgy habzsolja magába az ételt, mintha eddig éheztették volna.
Míg így elnéztem őket, rájöttem mit is kellene tennem. Elmegyek Ojdihoz. Akkor nem is égetem le magam, és nem is szólalok meg az ajándékkal kapcsolatosan.
Az elhatározásomat tett is követte, szépen felálltam a konyhaasztal mellől, és egy szó nélkül az ajtó felé somfordáltam, ám tervemet ismét meghiúsították a többiek.
- Livi te még is hova mész?- kérdezte kíváncsian Matt. Látszott rajta a győzelem jele.
- El. Tudod nekem még sok dolgom van, nem érek rá egész nap várni, de ti csak maradjatok, és egyetek, látom nagyon belemerültettek kulináris élvezetekbe. Bár én a helyetekben vigyáznék, egyes ételek, nem tesznek jót a gyomornak. – majd mosolyogva távozni akartam, ám megint megállítottak.
- Na és megtudhatnánk, hova mész?~ Jaj Istenem, ezeknek mindent tudniuk kell, de legyen, elmondom, mert addig úgy se engednek el.~ Elmegyek a lovardába, Ojdipuszhoz. Már rég láttam. ~ Bár ez nem igaz, de ezt nekik nem kell tudniuk, egy kicsit én is lehetek rossz. ~ Amúgy is, nem sokára újra versenyezni fogunk, jelentettem ki teljesen közömbösen.
- Mit csináltok ?- tették fel döbbenten a kérdést egyszerre a többiek.
- Jaj, ne vágjatok már ilyen képet! Mit hitettek? Nem fogok évekig várni. Újra nyeregbe szállok, és nyerni fogok. Ebben senki sem akadályozhat meg. Két hét múlva lesz az első visszatérő versenyem. Ami nagyon fontos, hiszen ezen múlik milyen rangsorom lesz az idei versenyeken. Itt mindenféleképpen nyernem kell. Ha elbukom, soha nem lehetek olimpiai bajnok. Eddig, még egyetlen hazai lovasunknak sem sikerült az olimpián aranyérmet nyernie, sőt egyre kevesebben foglalkoznak ezzel a sportággal, nincsenek utánpótlás csapataink. A gyerekeket csak akkor érdekelné a sport, ha látnák mennyit, lehet vele elérni. Ezért akarom megnyerni a versenyeket, úgymond reklámoznom kell a sportot, ha nem akarom, hogy kihaljon. Régen nagy lovas nemzet voltunk, ám ez, már csak a múlt. Most minden a fociról szól, tízből kilenc kisgyerek, ha megkérdeznétek biztos focizni akarna, és nem lovagolni. És ez mind miért van? Mert a csapvízből is ti folytok, nem akarlak titeket megbántani, de ez az igazság, ha nem lennétek reklámozva, sehol nem lennétek. A tehetségetek ellenére mindenki lenézne titeket.
A szavak csak úgy törtek fel Liviből, de úgy érezte úgy igazságos, ha végre elmondja a véleményét a fiuknak. A fiuk pedig csak hallgatták, de az utolsó mondat teljesen szíven ütötte őket. Igen, igaza volt Livinek, de ez akkor is váratlanul érte őket. Ennyire még sose mondták az igazságot a szemükbe.
- Most már remélem megértitek miért szorít az idő, gyakorolnom kell, ha nem akarok alul maradni. Az ellenfeleim nem számítanak rám, így nyugodtan készülhetek. Főleg Gabriellának fogok, visszavágni, megkeserüli még ő azt, amit múltban tett. Leseprem őt a pályáról.- mondtam ki a legnagyobb gyűlölettel a szavakat.
- De most már tényleg megyek. Sziasztok.- köszöntem el a többiektől.
A többiek a döbbenttől meg sem mertek szólalni, sose nézték ki belőlem az effajta viselkedést. Úgy beszéltem arról a nőről, mint egy utolsó cédáról, de meg is érdemli, soha senkiben nem csalódtam akkorát, mint benne.
- Te Matt, nem tudod miért lett ilyen Livi? –tette fel Daren az őt legjobban érdeklő kérdést.
- Ez egy régi história, Gabriella volt régebben Livi legjobb barátnője, egészen addig, míg el nem árulta őt.
- Csak ezért haragszik rá? Miért nem békülnek ki?- kérdezte hitetlenkedve Barbara.
- Azt ugyan lesheted, most már gyűlölik egymást. Tudjátok régebben Gabriella mindig Livi nyakán lógott, olyan volt, mint egy pióca, sose szívleltem azt a lányt. Folyamatosan a testvéremen élősködött, próbálta leutánozni a mozdulatait, de neki nem sikerült Livi technikáit elsajátítania, így neki maradt a hagyományos lovaglási módszer. Amivel a mai napig sem vitte sokra. Livi pedig akkoriban nagyon naiv volt, próbált neki segíteni, folyamatosan együtt edzettek, de ennek a senkiházinak még ez se volt elég, nem, ő többet akart. Egyszer láttam, ahogy a testvérem nyergével babrál, akkor még én se ismertem a másik oldalát, így biztos voltam benne, hogy csak segíteni akar Livinek. De még az nap rá kellett jönnöm a tévedésemre, az óta is átkozom azt a napot, majdnem megöltem a testvéremet a hallgatásommal.
/ Visszaemlékezés Matt emléke/
- Apa, szerinted nem fura ez a Gabriella?- kérdezte meg Matt édesapját, miközben a dolgozószoba kényelmes székében ült, pont édesapjával szemben.
- Nem, aranyos kislánynak tűnik, talán tényleg sokat van együtt Livivel, de barátnők, így érthető a ragaszkodása.- fejtette ki a véleményét a ház ura.
- Nekem akkor sem tetszik! Szerintem, csak kihasználja Livit!- jelentette ki az akkor még csak tizenöt éves fiú.
- Lehet, nem tudom Matt, de ha ez megnyugtat, rajta tartom a szemem.- mondta ki a meggyőző szavakat édesapja, miközben rákacsintott egy szem fiára.
- Jó, ez megnyugtat, mert…
Ám bejezni már nem tudta a mondtatott. Mivel nagy sebességgel tört be az ajtón a lovarda vezetője John, aki egyben Livi mestere is volt. Szegény ember úgy nézett ki, mint aki éppen megfulladni készült, de ez sem állíthatta meg a mondandójában.
- Uram, Livi kisasszonyt baleset érte.- nyögte ki nagy nehezen John.
- Mi? Mi tört?- állt fel azonnal a ház ura Mattel együtt.
- A munkások találták meg félholtan, a birtok szélén. Valószínűleg leeshetett a lóról, úgy, hogy a nyereg beleakadhatott a ló lábába. A ló sokáig húzhatta a kisasszonyt a földön.
- Most hol van? Azonnal korházba kell vinni. – adta ki utasításait Michael, miközben ő is rettenetesen aggódott lánya állapotáért.
- A többiek már hívták a mentőket, a kisasszony már biztosan korházban van. Én nagyon sajnálom uram. Csakis az én gondatlanságom miatt történhetett ez meg.- tört meg a kemény férfi.
- Nem, ez nem igaz, ne hibáztasd magad. Livi akkor is leesett volna, ha te ott vagy. De most azonnal menjünk a korházba, látni akarom a lányomat.
Ahogy megérkeztek a korházba azonnal a recepciós pulthoz mentek.
- Elnézést kisasszony meg tudná mondani, hol van a lányom. Lívia Giullermonak hívják.
- Á igen, nem rég hozták be. Még a műtőben van, súlyos belső sérülései keletkeztek az esés következtében. Ha akarják, megvárhatják őt a műtő előtt vagy szobájában is.
- Megvárjuk a műtő előtt.- vágta rá azonnal Michael.
- Akkor harmadik emeltre menjenek, ott egyenesen jobbra a harmadik ajtónál várakozhatnak.
- Köszönjük.
A műtét sokáig tartott, időközben megérkezett Livi édesanyja is, aki ugyanúgy aggódott, mint férje és fia. A történteket viszont ők sem értették, hiszen Livi tapasztalt lovas volt, bármikor magára hagyhatták, tudta uralni bármelyik lovat, bármilyen helyzetben. Erre tessék, most itt tartanak.
- Apa, szerintem ez nem a véletlen műve volt. –szólalt meg végül Matt.- Szerintem, meg kellene nézni azt a nyerget. Ismerem Livit, az biztos, hogy ő nem hibázott.
- Igazad van. De azt is tudom, hogy te elhallgatsz valamit. Ha tudsz valamit Matt, akkor azt most mond el.- jelentette ki határozottan az édesapja.
- Emlékszel apa, miről beszélgettünk reggel, mielőtt még John megzavart volna. Igen, ő volt az, hihetetlenül hangzik, pedig ő volt, láttam, ahogy babrál Livi nyergei közt. Akkor csak azt hittem segíteni akar neki. De nagyobbat nem is tévedhettem volna, most már belátom.
- Biztos vagy benne Matt. Alaptalanul nem rágalmazhatunk meg senkit.
- Láttam, amit láttam apa. De ha ez sem elég, nézzük meg Livi nyergét. Az majd alátámassza azt, amit most elmondtam.
- Még is miről van szó, én semmit nem értek.- szólt közbe Ariadné, Livi és Matt édesanyja.
- Semmiről drágám, te csak nyugodj meg. Mi elmegyünk egy kicsit, de azonnal visszajövünk, ha valami baj van. Oké?
- Jó. De siessetek vissza. Nem akarom, hogy veletek is történjen valami.- kérte őket az asszony aggódva.
- Jó megígérem, sietünk. – csókolta meg feleségét Michael.
***********
Visszatérve a birtokra megkeresték Livi nyergét, amin tényleg felelhetők voltak rongálás jeleli. Elsősorban a hevedert vágták szét, így Livinek esélye sem volt a lovon maradni. Mivel a heveder tartja az egész nyerget a ló hátán, így ha azt elvágják, vagy megrongálják, a lovasnak legyen az bármilyen tapasztalt is, semmilyen esélye sem lesz a lovon maradni.
- A kis semmirekellő, tudtam. Látod apa, én megmondtam. Rég el kellett volna őt zavarnunk. Majdnem megölte Livit is. Tizenegy éves, és már ilyenre képes.- háborodott fel teljesen Matt.
- Sajnálom Matt, hinnem kellett volna neked, most már bánom. De ezzel, amit most kiderítettünk, semmit sem értünk el.- tette hozzá mérgesen a családfő.
- Miért?- tette fel az értelmetlen kérdést Matt.
- Azért, mert Gabriella kiskorú, így nem tennének vele semmit, legfeljebb csak a szüleit büntetnék meg.
- Értem, de valamit tennünk el. Én nem engedem azt a kis piócát a húgom közelébe. A végén még tényleg megöli.
- Igazad van, mostantól kezdve, soha nem lépheti át a birtok határát.- jelentette határozottan a ház ura.
/ visszaemlékezés vége /
Végül is, így bomlott fel a nagy barátság. Livi, ahogy kikerült a korházból megszakított mindennemű kapcsolatot Gabriellával. Ezután csak Lorenzoval gyakorolt, és senki mással. Azóta is folyamatosan versengenek egymással a pályán, bár Livi mindig is jobb volt.
- Ez így igaz, nála jobb lovast nem ismertem még! Pedig sok helyen jártam már. – hangzott fel egy ismeretlennek vélt hang.
- Lorenzo? Öregem, tényleg te vagy az? El se hiszem. Livivel találkoztál már?- tette fel egyszerre a kérdéseit Matt.
- Igen én vagyok, és nem, nem találkoztam még Livivel.
- Akkor biztos örülni fog neked. Nagyon szíven ütötte, amikor elmentél. Jaj de milyen udvariatlan vagyok. Fiúk, és Barbara ő itt Lorenzo Gonzalesz a család régi barátja. Ők pedig itt a barátaim David , Fernando, és Daren. A hölgy, aki pedig mellettem van, a barátnőm Barbara.
Régi barát mi? Akkor én kivagyok, a pápa? Ez a fiú legfeljebb csak Matt barátja volt, de Livié nem. Láttam a szemein és az arcán a tiszta vágyat. De Liviről már most azonnal letehet, ha kell, megharcolok érte, de nem engedem egy ilyen kis senki kezei közé. Méregette dühösen Daren az új jövevényt.
- Tényleg ha így szóba került Livi, ő merre van. Jobban van már? –érdeklődött kedvesen Lorenzo.
- Ha jól tudom, éppen lovagol, és nem nincs jobban, ugyanúgy van, mint amikor elmentél, csak most újra a fejébe vette ezt az olimpiai mizériát. – mondta dühösen Matt.
- Miért tartod hülyeségnek, szerintem igenis reális álom ez Livitől. Neked is volt egy álmod, amit elértél, akkor ne nézd le a másét.
- Ó, tényleg, majdnem el is felejttetem kivel állok szemben. Livi legnagyobb védelmezőjével.
- Nem vagyok a védelmezője, csak kiállok mellette. Te nem tudod megérteni az ő érzéseit, mivel nem lovagolsz, erre csak azok képesek, akik maguk is űzik ezt a sportot.
- Jó, ebben lehet valami. De Livi már fanatikus, ha lehetne még együtt is aludna azzal a loval. – tette hozzá aggódva Matt.
- Mit vársz tőle? Ő Livi, imádja a lovakat, mindig is jobban szerette a lovak társaságát az emberekénél. Az csak természetes, ha szívesebben tölti ott a szabadidejét. Ha jól tudom, régebben téged a focilabda mellől nem lehetet elrángatni, ilyen alapon téged is lehetne sértegetni.
- Miért nem ügyvédnek mentél?- kérdezte viccesen Matt.
- Miért, mi a szakmád Lorenzo? – érdeklődött Barbara.
- Orvosnak tanultam. Főként leukémiás betegekkel foglalkozok, de szabad időmben lovas versenyeken veszek részt.
- Fura? – tette hozzá Daren.
- Miért lenne az? Szeretem a munkám, bár nem tagadom elsősorban Livi miatt lettem orvos. Ő mondta mindig, vagy ügyvéd legyek, vagy orvos, mert ő is annak tanulna legszívesebben. Amikor megtudtam, hogy leukémiás egyből az orvos szakma mellett döntöttem.
- Akkor, miért nem segített rajta eddig? – kérdezte pimaszon, és hatalmas gúnnyal a hangjában Daren.~ Már most rosszul vagyok ettől a férfitől.
- Mert nem engedte, ráadásul megegyezés alapján, Livit elszigetelték a világtól a szobájában. Remélem ez eléggé kielégítő válasz volt. – szólt vissza főlényesen Lorenzo.~ Mit képzel ez magáról? De látom őt is érdekli Livi, nem baj győzőn a jobbik, majd meglátjuk kit választ Livi.
A fiúk tovább is veszekedtek volna, ha meg nem állítja őket valami, jobban mondva valakik. Livi és Ojdipusz. Mindkettőjük csak úgy sugárzott a napfényben. Hihetetlen látványt nyújtottak. Daren és a többiek lassan kezdték megérteni Livit szenvedélyét a lovak iránt. Tényleg ők ketten alkottak egy egészet. Livi úgy ült a lovon, mintha eggyé akart volna válni, a loval. Nem törődőt senkivel és semmivel, csak is Ojdipuszra koncentrált, mert úgy érezte ebben a pillanatban nem is lehetne boldogabb. Végre szabad és azt csinálhatja, amit szeret,nem törődve semmivel, és senkivel.
Mariah Carey és Whitney Houston - Ha ott a hit
Sok éjt végigimádkoztunk
Anélkül, hogy lett volna bizonyíték, hogy bárki is hallja
Remény a szívünkben egy dalért
Alig értettük
De most nem félünk
Pedig tudjuk, hogy lenne mitől
De hegyeket mozgattunk meg
Amikor még azt hittük, ez lehetetlen
Csodák történhetnek
Ha ott a hitt
Bár törékeny a remény
Megölni szinte lehetetlen
Ki tudja, milyen csodákat
Tud végbevinni
Akiben ott a hit, annak valahogy sikerül
Sikerül, ha ott a hit
Ebben a félelemmel teli korban
Amikor annyiszor van hiába az imádság
A remény olyan, mint egy nyári madár
Túl könnyen röppen tova
Most mégis itt állok előtted
A szívem csordultig tele, szólni sem tudok
Keresem a hitet és olyan szavakat mondok ki
Amiket soha nem gondoltam, hogy egyszer ki fogok mondani
Csodák történhetnek
Ha ott a hitt
Bár törékeny a remény
Megölni szinte lehetetlen
Ki tudja, milyen csodákat
Tud végbevinni
Akiben ott a hit, annak valahogy sikerül
Sikerül, ha ott a hit
Nem mindig akkor történnek, amikor szeretnéd
És könnyű megadni magunkat a félelemnek
De amikor elvakít a fájdalom
Nem látod az utat a viharon keresztül
Egy apró, de makacs és erős hang azt mondja
A remény mégis nagyon közel van
Csodák történhetnek
Ha ott a hitt
Bár törékeny a remény
Megölni szinte lehetetlen
Ki tudja, milyen csodákat
Tud végbevinni
Akiben ott a hit, annak valahogy sikerül
Sikerül, ha ott a hit
Most éppen mit csinálok? Várok. Röviden így lehetne jellemezni semmittevésemet. Majd meg halok az unalomtól. Bezzeg a testvérem, és a barátai? A legnagyobb műgonddal falatoznak. Szinte minden egyes falatot hússzor megrágnak, közben cinkosan rám néznek, és folytatják a beszélgetést. Már látom a tervet a fejükben, azt hiszik nem látom a sunyi oldal pillantásokat, pedig pontosan tudom mire megy ki a játék. De nem kapják meg, a mai nap már egyszer hülyét csináltam magamból, szerintem ez az egy alkalom is, bőven elég volt erre napra. Én itt, és most, szépen minden hiszti nélkül kivárom a soromat, ha kell, lakatot teszek a számra, és meg se moccanok.
Eltelik még félóra, és én csak várok. Na jó, önuralom ide vagy óda, de ezt nem lehet kibírni. Mi vagyok én, Matahari? Nem fogok itt dekkolni, míg kegyesek lesznek befejezni a reggelit. Ha akarják, tőlem degeszre is tömhetik magukat, úgyis csak nekik lesz rossz, mert azt kötve hiszem, hogy mindennap ennyit ennének, lévén, hogy a fiúk sportolnak, Barbara pedig modell. Neki aztán tényleg figyelnie kellene a kilóira, erre tessék, úgy habzsolja magába az ételt, mintha eddig éheztették volna.
Míg így elnéztem őket, rájöttem mit is kellene tennem. Elmegyek Ojdihoz. Akkor nem is égetem le magam, és nem is szólalok meg az ajándékkal kapcsolatosan.
Az elhatározásomat tett is követte, szépen felálltam a konyhaasztal mellől, és egy szó nélkül az ajtó felé somfordáltam, ám tervemet ismét meghiúsították a többiek.
- Livi te még is hova mész?- kérdezte kíváncsian Matt. Látszott rajta a győzelem jele.
- El. Tudod nekem még sok dolgom van, nem érek rá egész nap várni, de ti csak maradjatok, és egyetek, látom nagyon belemerültettek kulináris élvezetekbe. Bár én a helyetekben vigyáznék, egyes ételek, nem tesznek jót a gyomornak. – majd mosolyogva távozni akartam, ám megint megállítottak.
- Na és megtudhatnánk, hova mész?~ Jaj Istenem, ezeknek mindent tudniuk kell, de legyen, elmondom, mert addig úgy se engednek el.~ Elmegyek a lovardába, Ojdipuszhoz. Már rég láttam. ~ Bár ez nem igaz, de ezt nekik nem kell tudniuk, egy kicsit én is lehetek rossz. ~ Amúgy is, nem sokára újra versenyezni fogunk, jelentettem ki teljesen közömbösen.
- Mit csináltok ?- tették fel döbbenten a kérdést egyszerre a többiek.
- Jaj, ne vágjatok már ilyen képet! Mit hitettek? Nem fogok évekig várni. Újra nyeregbe szállok, és nyerni fogok. Ebben senki sem akadályozhat meg. Két hét múlva lesz az első visszatérő versenyem. Ami nagyon fontos, hiszen ezen múlik milyen rangsorom lesz az idei versenyeken. Itt mindenféleképpen nyernem kell. Ha elbukom, soha nem lehetek olimpiai bajnok. Eddig, még egyetlen hazai lovasunknak sem sikerült az olimpián aranyérmet nyernie, sőt egyre kevesebben foglalkoznak ezzel a sportággal, nincsenek utánpótlás csapataink. A gyerekeket csak akkor érdekelné a sport, ha látnák mennyit, lehet vele elérni. Ezért akarom megnyerni a versenyeket, úgymond reklámoznom kell a sportot, ha nem akarom, hogy kihaljon. Régen nagy lovas nemzet voltunk, ám ez, már csak a múlt. Most minden a fociról szól, tízből kilenc kisgyerek, ha megkérdeznétek biztos focizni akarna, és nem lovagolni. És ez mind miért van? Mert a csapvízből is ti folytok, nem akarlak titeket megbántani, de ez az igazság, ha nem lennétek reklámozva, sehol nem lennétek. A tehetségetek ellenére mindenki lenézne titeket.
A szavak csak úgy törtek fel Liviből, de úgy érezte úgy igazságos, ha végre elmondja a véleményét a fiuknak. A fiuk pedig csak hallgatták, de az utolsó mondat teljesen szíven ütötte őket. Igen, igaza volt Livinek, de ez akkor is váratlanul érte őket. Ennyire még sose mondták az igazságot a szemükbe.
- Most már remélem megértitek miért szorít az idő, gyakorolnom kell, ha nem akarok alul maradni. Az ellenfeleim nem számítanak rám, így nyugodtan készülhetek. Főleg Gabriellának fogok, visszavágni, megkeserüli még ő azt, amit múltban tett. Leseprem őt a pályáról.- mondtam ki a legnagyobb gyűlölettel a szavakat.
- De most már tényleg megyek. Sziasztok.- köszöntem el a többiektől.
A többiek a döbbenttől meg sem mertek szólalni, sose nézték ki belőlem az effajta viselkedést. Úgy beszéltem arról a nőről, mint egy utolsó cédáról, de meg is érdemli, soha senkiben nem csalódtam akkorát, mint benne.
- Te Matt, nem tudod miért lett ilyen Livi? –tette fel Daren az őt legjobban érdeklő kérdést.
- Ez egy régi história, Gabriella volt régebben Livi legjobb barátnője, egészen addig, míg el nem árulta őt.
- Csak ezért haragszik rá? Miért nem békülnek ki?- kérdezte hitetlenkedve Barbara.
- Azt ugyan lesheted, most már gyűlölik egymást. Tudjátok régebben Gabriella mindig Livi nyakán lógott, olyan volt, mint egy pióca, sose szívleltem azt a lányt. Folyamatosan a testvéremen élősködött, próbálta leutánozni a mozdulatait, de neki nem sikerült Livi technikáit elsajátítania, így neki maradt a hagyományos lovaglási módszer. Amivel a mai napig sem vitte sokra. Livi pedig akkoriban nagyon naiv volt, próbált neki segíteni, folyamatosan együtt edzettek, de ennek a senkiházinak még ez se volt elég, nem, ő többet akart. Egyszer láttam, ahogy a testvérem nyergével babrál, akkor még én se ismertem a másik oldalát, így biztos voltam benne, hogy csak segíteni akar Livinek. De még az nap rá kellett jönnöm a tévedésemre, az óta is átkozom azt a napot, majdnem megöltem a testvéremet a hallgatásommal.
/ Visszaemlékezés Matt emléke/
- Apa, szerinted nem fura ez a Gabriella?- kérdezte meg Matt édesapját, miközben a dolgozószoba kényelmes székében ült, pont édesapjával szemben.
- Nem, aranyos kislánynak tűnik, talán tényleg sokat van együtt Livivel, de barátnők, így érthető a ragaszkodása.- fejtette ki a véleményét a ház ura.
- Nekem akkor sem tetszik! Szerintem, csak kihasználja Livit!- jelentette ki az akkor még csak tizenöt éves fiú.
- Lehet, nem tudom Matt, de ha ez megnyugtat, rajta tartom a szemem.- mondta ki a meggyőző szavakat édesapja, miközben rákacsintott egy szem fiára.
- Jó, ez megnyugtat, mert…
Ám bejezni már nem tudta a mondtatott. Mivel nagy sebességgel tört be az ajtón a lovarda vezetője John, aki egyben Livi mestere is volt. Szegény ember úgy nézett ki, mint aki éppen megfulladni készült, de ez sem állíthatta meg a mondandójában.
- Uram, Livi kisasszonyt baleset érte.- nyögte ki nagy nehezen John.
- Mi? Mi tört?- állt fel azonnal a ház ura Mattel együtt.
- A munkások találták meg félholtan, a birtok szélén. Valószínűleg leeshetett a lóról, úgy, hogy a nyereg beleakadhatott a ló lábába. A ló sokáig húzhatta a kisasszonyt a földön.
- Most hol van? Azonnal korházba kell vinni. – adta ki utasításait Michael, miközben ő is rettenetesen aggódott lánya állapotáért.
- A többiek már hívták a mentőket, a kisasszony már biztosan korházban van. Én nagyon sajnálom uram. Csakis az én gondatlanságom miatt történhetett ez meg.- tört meg a kemény férfi.
- Nem, ez nem igaz, ne hibáztasd magad. Livi akkor is leesett volna, ha te ott vagy. De most azonnal menjünk a korházba, látni akarom a lányomat.
Ahogy megérkeztek a korházba azonnal a recepciós pulthoz mentek.
- Elnézést kisasszony meg tudná mondani, hol van a lányom. Lívia Giullermonak hívják.
- Á igen, nem rég hozták be. Még a műtőben van, súlyos belső sérülései keletkeztek az esés következtében. Ha akarják, megvárhatják őt a műtő előtt vagy szobájában is.
- Megvárjuk a műtő előtt.- vágta rá azonnal Michael.
- Akkor harmadik emeltre menjenek, ott egyenesen jobbra a harmadik ajtónál várakozhatnak.
- Köszönjük.
A műtét sokáig tartott, időközben megérkezett Livi édesanyja is, aki ugyanúgy aggódott, mint férje és fia. A történteket viszont ők sem értették, hiszen Livi tapasztalt lovas volt, bármikor magára hagyhatták, tudta uralni bármelyik lovat, bármilyen helyzetben. Erre tessék, most itt tartanak.
- Apa, szerintem ez nem a véletlen műve volt. –szólalt meg végül Matt.- Szerintem, meg kellene nézni azt a nyerget. Ismerem Livit, az biztos, hogy ő nem hibázott.
- Igazad van. De azt is tudom, hogy te elhallgatsz valamit. Ha tudsz valamit Matt, akkor azt most mond el.- jelentette ki határozottan az édesapja.
- Emlékszel apa, miről beszélgettünk reggel, mielőtt még John megzavart volna. Igen, ő volt az, hihetetlenül hangzik, pedig ő volt, láttam, ahogy babrál Livi nyergei közt. Akkor csak azt hittem segíteni akar neki. De nagyobbat nem is tévedhettem volna, most már belátom.
- Biztos vagy benne Matt. Alaptalanul nem rágalmazhatunk meg senkit.
- Láttam, amit láttam apa. De ha ez sem elég, nézzük meg Livi nyergét. Az majd alátámassza azt, amit most elmondtam.
- Még is miről van szó, én semmit nem értek.- szólt közbe Ariadné, Livi és Matt édesanyja.
- Semmiről drágám, te csak nyugodj meg. Mi elmegyünk egy kicsit, de azonnal visszajövünk, ha valami baj van. Oké?
- Jó. De siessetek vissza. Nem akarom, hogy veletek is történjen valami.- kérte őket az asszony aggódva.
- Jó megígérem, sietünk. – csókolta meg feleségét Michael.
***********
Visszatérve a birtokra megkeresték Livi nyergét, amin tényleg felelhetők voltak rongálás jeleli. Elsősorban a hevedert vágták szét, így Livinek esélye sem volt a lovon maradni. Mivel a heveder tartja az egész nyerget a ló hátán, így ha azt elvágják, vagy megrongálják, a lovasnak legyen az bármilyen tapasztalt is, semmilyen esélye sem lesz a lovon maradni.
- A kis semmirekellő, tudtam. Látod apa, én megmondtam. Rég el kellett volna őt zavarnunk. Majdnem megölte Livit is. Tizenegy éves, és már ilyenre képes.- háborodott fel teljesen Matt.
- Sajnálom Matt, hinnem kellett volna neked, most már bánom. De ezzel, amit most kiderítettünk, semmit sem értünk el.- tette hozzá mérgesen a családfő.
- Miért?- tette fel az értelmetlen kérdést Matt.
- Azért, mert Gabriella kiskorú, így nem tennének vele semmit, legfeljebb csak a szüleit büntetnék meg.
- Értem, de valamit tennünk el. Én nem engedem azt a kis piócát a húgom közelébe. A végén még tényleg megöli.
- Igazad van, mostantól kezdve, soha nem lépheti át a birtok határát.- jelentette határozottan a ház ura.
/ visszaemlékezés vége /
Végül is, így bomlott fel a nagy barátság. Livi, ahogy kikerült a korházból megszakított mindennemű kapcsolatot Gabriellával. Ezután csak Lorenzoval gyakorolt, és senki mással. Azóta is folyamatosan versengenek egymással a pályán, bár Livi mindig is jobb volt.
- Ez így igaz, nála jobb lovast nem ismertem még! Pedig sok helyen jártam már. – hangzott fel egy ismeretlennek vélt hang.
- Lorenzo? Öregem, tényleg te vagy az? El se hiszem. Livivel találkoztál már?- tette fel egyszerre a kérdéseit Matt.
- Igen én vagyok, és nem, nem találkoztam még Livivel.
- Akkor biztos örülni fog neked. Nagyon szíven ütötte, amikor elmentél. Jaj de milyen udvariatlan vagyok. Fiúk, és Barbara ő itt Lorenzo Gonzalesz a család régi barátja. Ők pedig itt a barátaim David , Fernando, és Daren. A hölgy, aki pedig mellettem van, a barátnőm Barbara.
Régi barát mi? Akkor én kivagyok, a pápa? Ez a fiú legfeljebb csak Matt barátja volt, de Livié nem. Láttam a szemein és az arcán a tiszta vágyat. De Liviről már most azonnal letehet, ha kell, megharcolok érte, de nem engedem egy ilyen kis senki kezei közé. Méregette dühösen Daren az új jövevényt.
- Tényleg ha így szóba került Livi, ő merre van. Jobban van már? –érdeklődött kedvesen Lorenzo.
- Ha jól tudom, éppen lovagol, és nem nincs jobban, ugyanúgy van, mint amikor elmentél, csak most újra a fejébe vette ezt az olimpiai mizériát. – mondta dühösen Matt.
- Miért tartod hülyeségnek, szerintem igenis reális álom ez Livitől. Neked is volt egy álmod, amit elértél, akkor ne nézd le a másét.
- Ó, tényleg, majdnem el is felejttetem kivel állok szemben. Livi legnagyobb védelmezőjével.
- Nem vagyok a védelmezője, csak kiállok mellette. Te nem tudod megérteni az ő érzéseit, mivel nem lovagolsz, erre csak azok képesek, akik maguk is űzik ezt a sportot.
- Jó, ebben lehet valami. De Livi már fanatikus, ha lehetne még együtt is aludna azzal a loval. – tette hozzá aggódva Matt.
- Mit vársz tőle? Ő Livi, imádja a lovakat, mindig is jobban szerette a lovak társaságát az emberekénél. Az csak természetes, ha szívesebben tölti ott a szabadidejét. Ha jól tudom, régebben téged a focilabda mellől nem lehetet elrángatni, ilyen alapon téged is lehetne sértegetni.
- Miért nem ügyvédnek mentél?- kérdezte viccesen Matt.
- Miért, mi a szakmád Lorenzo? – érdeklődött Barbara.
- Orvosnak tanultam. Főként leukémiás betegekkel foglalkozok, de szabad időmben lovas versenyeken veszek részt.
- Fura? – tette hozzá Daren.
- Miért lenne az? Szeretem a munkám, bár nem tagadom elsősorban Livi miatt lettem orvos. Ő mondta mindig, vagy ügyvéd legyek, vagy orvos, mert ő is annak tanulna legszívesebben. Amikor megtudtam, hogy leukémiás egyből az orvos szakma mellett döntöttem.
- Akkor, miért nem segített rajta eddig? – kérdezte pimaszon, és hatalmas gúnnyal a hangjában Daren.~ Már most rosszul vagyok ettől a férfitől.
- Mert nem engedte, ráadásul megegyezés alapján, Livit elszigetelték a világtól a szobájában. Remélem ez eléggé kielégítő válasz volt. – szólt vissza főlényesen Lorenzo.~ Mit képzel ez magáról? De látom őt is érdekli Livi, nem baj győzőn a jobbik, majd meglátjuk kit választ Livi.
A fiúk tovább is veszekedtek volna, ha meg nem állítja őket valami, jobban mondva valakik. Livi és Ojdipusz. Mindkettőjük csak úgy sugárzott a napfényben. Hihetetlen látványt nyújtottak. Daren és a többiek lassan kezdték megérteni Livit szenvedélyét a lovak iránt. Tényleg ők ketten alkottak egy egészet. Livi úgy ült a lovon, mintha eggyé akart volna válni, a loval. Nem törődőt senkivel és semmivel, csak is Ojdipuszra koncentrált, mert úgy érezte ebben a pillanatban nem is lehetne boldogabb. Végre szabad és azt csinálhatja, amit szeret,nem törődve semmivel, és senkivel.
Mariah Carey és Whitney Houston - Ha ott a hit
Sok éjt végigimádkoztunk
Anélkül, hogy lett volna bizonyíték, hogy bárki is hallja
Remény a szívünkben egy dalért
Alig értettük
De most nem félünk
Pedig tudjuk, hogy lenne mitől
De hegyeket mozgattunk meg
Amikor még azt hittük, ez lehetetlen
Csodák történhetnek
Ha ott a hitt
Bár törékeny a remény
Megölni szinte lehetetlen
Ki tudja, milyen csodákat
Tud végbevinni
Akiben ott a hit, annak valahogy sikerül
Sikerül, ha ott a hit
Ebben a félelemmel teli korban
Amikor annyiszor van hiába az imádság
A remény olyan, mint egy nyári madár
Túl könnyen röppen tova
Most mégis itt állok előtted
A szívem csordultig tele, szólni sem tudok
Keresem a hitet és olyan szavakat mondok ki
Amiket soha nem gondoltam, hogy egyszer ki fogok mondani
Csodák történhetnek
Ha ott a hitt
Bár törékeny a remény
Megölni szinte lehetetlen
Ki tudja, milyen csodákat
Tud végbevinni
Akiben ott a hit, annak valahogy sikerül
Sikerül, ha ott a hit
Nem mindig akkor történnek, amikor szeretnéd
És könnyű megadni magunkat a félelemnek
De amikor elvakít a fájdalom
Nem látod az utat a viharon keresztül
Egy apró, de makacs és erős hang azt mondja
A remény mégis nagyon közel van
Csodák történhetnek
Ha ott a hitt
Bár törékeny a remény
Megölni szinte lehetetlen
Ki tudja, milyen csodákat
Tud végbevinni
Akiben ott a hit, annak valahogy sikerül
Sikerül, ha ott a hit
Sorsforduló 6.
6.fejezet
Livi te meg mit csinálsz? Csengett fülemben a frappáns kérdés. Lehet, sőt tudom ,hogy a testvéremnek gondjai vannak a látásával ,de azt hittem legalább engem felismer, de ha nem,az se baj , majd én felvilágosítom őt , arról mit is csinálok.
- Szerinted, mit csinálok? Éppen állok, ha pedig nem zavartál volna meg, akkor talán sikerült volna a tervem, és megijesztem Rozet, de persze, mint mindig te jöttél és megmentetted. Leszokhatnál már erről a rossz szokásodról.- közöltem vele a számomra egyszerű tényeket.
- Ne vicceld el a témát, nem ezt kérdeztem, te is jól tudod? Hanem azt, hogy mit keresel itt, a konyhában?- jaj kezd egyre ingerlékenyebb lenni, ez rossz előjel.
- Nézzük, végül is, reggel van, és egy konyhában állok, mit is akarnék? Mondjuk, reggelizni? – kérdeztem tőle cinikusan. Most az se érdekel, ha megharagszik, kezdi elvetni a sulykot, két hónapig ide se eszi a fene, most meg úgy ossza az észt, mintha el se ment volna. Nem, velem nem fogja ezt eljátszani.
- Ne beszélj velem így, ha nem tudnád, én vagyok a gyámod. Ezért ha lehet egy, kicsit tisztelhetnél, sőt szót is fogadhatnál. Most pedig azonnal menj vissza a szobádba. – adta ki parancsát Matt olyan hangon, hogy azt még Angliában is hallani lehetet.
- Na jó, nem itt, és nem a barátaid előtt akartam ezt veled közölni, de nem tűröm el többet, hogy parancsolgass nekem. Nem vagyok a kutyád, úgyhogy ne ordíts velem, és főleg ne utasítgass. Felnőtt vagyok, tegnap óta, én hozom a döntéseimet, még akkor is, ha beteg vagyok, tudom te vagy a gyámom, de Spanyolország szabályai szerint minden ember, aki betöltötte a tizennyolcadik életévét, maga hozhatja a döntéseit, és mivel szellemileg teljesen épp vagyok, ezért még cselekvőképes is, vagyis, egy szó mint száz, nem vagy többé a gyámom. Tudom , hogy jót akarsz , de én nem tudok így élni , hét évig voltam bezárva , teljesen egyedül , miközben annyi mindet tudtam volna csinálni. Lemondtam mindenről, az álmaimról, az életemről, a karrieremről. Ennyi volt, nincs tovább, mostantól kezdve új életet kezdek. Ha pedig a részese akarsz lenni az életemnek, akkor változz meg! – mondtam ki sírva a fájó szavakat, tudom, hogy igazságtalan voltam, és kíméletesebb kellett volna lennem, de már nem bírtam tovább. Igen, tudja csak meg ő is, mit éltem én át bezárva, teljesen egyedül.
- Változzak meg? Éppen eleget változtam miattad, és azt hiszed, én nem mondtam le miattad semmiről? Hogy csak te szenvedtél? Hát nem, én is pont úgy szenvedtem, mint te! Persze könnyebb mindent úgy beállítani, mintha csak neked lett volna rossz!- csúszott ki Matt szájából is az a mondat, amit soha nem akart elmondani normális körülmények között, de Livi a nagyszerű ötletével kihozta belőle a legrosszabbat.~ Szóval így állunk, jó akkor játszunk nyílt lapokkal.
- Nézed Matt, ne álltassuk egymást, neked ott van az új életed, Angliában, aminek én nagyon örülök, végre valóra válthattad az álmaidat. Viszont a te álmod, és az én életem, összeférhetetlen, ezt nagyszerűen bizonyítja az is, hogy egy szó nélkül leléptél, és itt hagytál két hónapra. Még csak üzenetet se hagytál! Tudod milyen érzés volt megtudni az internetről, hogy a testvérem éppen Angliában van, miközben én rá várok minden egyes nap? Nem, szóval ne feszegessük tovább a témát, én elkezdem járni a saját utamat, újra elkezdek lovagolni, ha pedig a mázlim van, kijutok az olimpiára, te pedig próbálj meg boldogulni a csapatodban. Nem fogok tovább várni, értelmetlen lenne. Te is tudod. Végre élni akarom az életemet, azzal pedig senkinek nem teszel jót, ha bezársz engem.- adtam ki végre magamból az összes rejtett gondolatomat, az se érdekel, ha az összes barátja hallja, nem érdekel, most végre elmondtam, amit akartam. Ha a helyemben lenének ők is biztos így döntöttek volna, bár már így is nagyon sokáig halasztottam a dolgokat. Most végre újra talpra állhatok.
/ Matt gondolatai/
Most erre mit mondjak, itt áll előttem a testvérem, aki már kész felnőtt nő. Maga hozza a döntéseit, és jobban átlátja a dolgokat, mint én, és mégis féltem. Hiszen hogyan is tudnám elengedni, főleg így betegen. Bármi baja eshet, vagy akár rosszul is lehet, és én nem tudok majd ott lenni vele, hogy megnyugtassam. Eddig, ha volt valami baja, én mindig ott voltam vele, soha nem hagytam ott egyszer se, mindig elkísértem a korházba is, és most csak így, engedjem el. Márpedig el kell engednem, meg kell neki adnom az esélyt, a boldogságra, mert nála jobban ezt senki sem érdemli meg.
De annyira nehéz, most tényleg úgy érzem magam, mint egy aggódó apuka, aki képtelen elengedni az egy szem lányát. Jaj Livi, miért ilyen nehéz veled az élet? Miért nincs nekem öcsém? Na jó döntöttem, nem vacillálok tovább, ha ennyire menni akar, akkor mennyen, nem fogom vissza tartani, ki vagyok én ahhoz, hogy meggátoljam őt a céljai elérésében. A szüleink is biztosan beleegyeztek volna, nekik is, mint nekem, csak is Livi élete és boldogsága volt a fontos.
Viszont ez a lovaglási mániája az őrületbe kerget, egyszerűen nem tudom megérteni, minek kell neki lovagolni azokon a baktérium tenyészeteken. Annyi mindent tudna csinálni, de nem, neki csak a lovai kellenek. Azok közül is a legrosszabb Ojdipusz, esküszöm az a ló olyan, mintha sátán, sőt annál is rosszabb. Csak azt tudnám, mit eszik rajta Livi, ha rajtam múlott volna, már rég nem lenne itt. Kell a fenének, azaz átkozott ló. Minden egyes alkalommal kihúzza nálam a gyufát, és egyre biztosabb vagyok benne , hogy direkt csinálja.
Kész, én megörültem egy bugyuta lovon, gondolkodok, most már tényleg elérte a célját kezdek megőrülni.
Az eszement gondolataimból Livi hangja ébreszt fel, egy kérdéssel, de ahogy látom nem csak ő várakozik türelmetlenül. Vajon a többiekkel meg mi lett? Még sose láttam őket ennyire izgatottnak, főleg Darent nem. Fura, azt hittem őt nem érdekli más baja. Sőt mintha a szemeiben valami egészen különöset láttam volna, és ahogy nézi a testvéremet, jobban mondva inkább bámulja, eszméletlen, mi ütött belé. Jobb lesz, ha időben leállítom, mert ha ő meg is feledkezett magáról, én nem, pontosan jól tudom, hogy Angliában van barátnője, kevesen tudják de, attól még van neki. Most pedig az én testvérem kellene neki? Na azt már nem! El is fogok vele szépen beszélgetni, hiába ő a csapatkapitányom, ezt akkor sem engedhetem meg neki.
Na de illene végre válaszolnom.
- Mit válaszolsz Matt, végre élhetek egyedül, úgy ahogy én akarok?- Tettem fel életem egyik legfontosabb kérdését. Most már csak a csodában bízhatok, mert ha a testvéremen múlik, soha nem megyek el innen. Képes lenne kikötözni is.
- Igen.- Válaszoltam gyorsan, mert tudom, ha lassabban mondom ki, talán megakadok, és döntést változtatok. Most meg úgy néz rám, mintha nem is én lennék itt, hanem a Mikulás. Még sose láttam őt ekkora szemekkel, bár az álla is a padlót verdesi. Nem hittem volna, hogy ennyire meglepi a beleegyezésem.~ Nem hiszem el, beleegyezet! Csak így, ilyen egyszerűen. Valaki csípjen meg, mert álmodom, mert ezt nem hiszem el, vagy Matt változott meg ennyire, vagy Angliában kicserélték, és ő nem a testvérem. De azért letesztelem még egyszer, csak a biztonság kedvéért.
- Tényleg, biztos vagy benne?
- Igen.- Haj ha még egyszer megkérdezi biztos nemet mondok.~ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ő az én bratyóm tényleg, megismerem csak ő vág ilyen bugyuta képet ha nem tud mit kezdeni a helyzettel. De majd én segítek neki oldani a hangulatot, megyek és szépen a nyakába, ugrok.
Na igen, Matt nem volt felkészülve az egyszemélyes támadásomra, így a mai nap már másodjára borultam, de a mostaninak meg is volt az előnye, mivel most én voltam felül, így puhára estem. Bezzeg Matt örülhet, ha nem tört el semmilye, de meg is érdemli, főleg amiatt, hogy itt hagyott. De nem bohóckodhatok tovább, mert a többiek is itt vannak, és szegények már eléggé ferde szemmel néznek.
Szépen feltápászkodok, és felhúzom magam mellé Mattet is, majd pedig szembe állok a vendégekkel, és várok. Várok arra, hogy az ütődött testvérem vegye a lapot és bemutasson. Ám erre várhatok egyáltalán nincs képbe. Nem baj azért van a szám, hogy használjam, gondoltam. Gyerünk Livi csak természeten, nem nagy ügy, biztattam magamat. Elvégre ez nekem egyáltalán nem egyszerű hét évig szinte senkivel nem beszéltem, most pedig egy egész csoporttal kell elfogadtatnom magam. A legjobb, ha angolul beszélek, mert azt valahogy nem nézem ki belőlük, hogy tudnak spanyolul.
/innentől a vendégekkel angolul megy a beszélgetés, de én ezt is természetesen magyarul írom./
Sziasztok Lívia Giullermo vagyok Matt húga, nyújtottam egyesével kezet, majd pedig ők is bemutatkoztak. A nővel kezdtem az illem miatt, bár nem vele akartam. Ő elmondta, hogy Barbara Gomeznek hívják, és modell egy nagymenő divatcégnél, valamint azt se felejtette közölni, hogy ő Matt hivatalos barátnője. ~ ja, de meddig, gondoltam magamban, mert nekem így rövidtávon nagyon beképzeltnek tűnt, de ha Matt eddig képes volt elviselni, akkor csak lehet valami jó tulajdonsága is, azon kívül, ahogy kinéz. A következő személy egy jóképű idegen volt, bár Daren mellett ő labdába se rúghatott. Az ő szemei is zöldek voltak, de nekem nem csillogtak olyan szépen, mint Darené, és az arca se mutatott olyan karizmatikusan. Őt inkább csak barátként tudnám elképzelni. De mit is mondott, mi a neve, á nem hiszem el, csak nekem lehet ilyen rossz a név memóriám? Á meg van David, David Hilton, ha a hotelről nem jegyzem meg, akkor semmiről. Meg is fogom tőle kérdezni nincs-e valami köze a hotelláncolathoz, mert ha igen, beprotezsálhatna egy hétvégére, na jó csak vicceltem, de mindenki elbolondozhat fél percre. Felocsúdni sem volt időm, mivel jött a következő macsó, úgy látszik Matt, elhozta nekem Anglia valamire való férfiait. Bár ezzel a megállapításommal hamar befürödtem, mivel az idegenről kiderült, hogy nem Angol, hanem Spanyol származású, ugyanúgy, mint mi, Mattel. Micsoda véletlennek vannak. De legalább az ő nevét könnyű lesz megjegyeznem, Fernando Torres. Igazán szép név, férfias,illik hozzá, ő is mint a többiek, igencsak edzettnek tűnik, de valahogy ő sem az estem, ellenben ahogy elnézem neki én vagyok az esete , mert nagyon végig mért. Míg Darennél ez imponált, Fernandonál inkább zavarba hozott. Nem tudom miért, de nekem nem tetszenek a nagyon nyomulós férfiak, se az olyanok, akiknek majdnem kiesik a szeme, ha meglát egy vonzó nőt. Persze ez alól Daren mentes, hiszen ő akkor bámulhat, amikor csak akar, na jó csak majdnem mindig. Fernando küllemében viszont csak egyetlen dolog tetszett, az apró kis szeplők az arcán, mivel ha mosolygott, mindig olyan kis csintalan rossz fiússá változott az arca, ami engem is mosolygásra késztett.
Na és jött ő, de neki már nem mutatkoztam be, mivel ezt megtettem reggel. A többiek pedig csak leestek várták az újabb bemutatkozást, mi pedig csak jót mosolyogtunk.
- Mi lesz Livi? Darennek már be sem mersz mutatkozni? Csak nem félsz tőle?- kérdezte cinkosan testvérem.
- Ugyan mit gondolsz kedves testvérem, egyszerűen azért nem mutatkozom be, mert már ismerjük egymást. Reggel összefutottunk, és akkor sikerült ismételten csak egyedül bemutatkoznom.- Hangsúlyoztam ki az egyedül szót, hátha leesik Mattnek is, mit is mulasztott el. De hát hiába is strapálom magam, fogalma sincs, miről beszélek.
- De ha jól tudom Matt, te valamit ígértél nekem tegnap, ennek ellenére én még mindig nem látom. Jaj nem lehetsz ennyire feledékeny. Tudod mit? Én most óda, adom neked a meglepidet, hátha akkor leesik mit is, felejtettél el. Tessék adtam oda kicsiny ajándékomat, amelyet persze gondosan, elrejtettem a csomagolópapírok tömkelegében, így olyan volt mintha valami, nagyot adtam volna, miközben az ajándékom simán elfért Matt tenyerében. Igen a cd-ét adtam oda. Kíváncsi vagyok a reakciójára, mert nagyon sokat foglalkoztam vele.
Szép lassan bontogatja, látszódik rajta a meglepettség, biztos ő akarta hamarabb oda adni az ajándékát. Viszont engem senki nem előzhet meg, ha ajándékozásról van szó, ebben nagymester vagyok. Közben pedig tovább nézem a testvérem arcát, végre elért a végponthoz, amikor már a tényleges ajándék is látszik. Meglepődik, látszik az arcán, sőt mintha egy kis könnycseppet is láttam volna. Ez is azt mutatja, jól választottam ajándékot, mivel én mindig is jobban szeretem a kézzel, illetve a saját magam által készített ajándékot oda adni. Szerintem abban nincs semmi extra, ha valaki elmegy és két perc alatt, kiválaszt valamit, és azt adja oda egy szeretett személynek. Így sokkalta bensőségesebb az ajándékozás, valamint nagyobb az öröm is, hiszen eddig, akárkinek adtam ajándékot mindig kitörő örömmel, fogadta.
- Livi ez az, aminek látszik?- Kérdezte bizonytalanul Matt.
- Az attól függ? Minek örülsz jobban, a cd-nek, vagy az aláírásoknak? De végül is mindegy, mert mindkettőt nehéz volt beszereznem, és megalkotnom. El sem tudod képzelni mennyit kellett tárgyalnom, egyes emberekkel, csak azért, hogy adjanak egy kézíratott. Volt akit, két hónapig szekáltam, de megérte, mert mindenki meg van, aki csak számít, vagy valaha számított. Termesztésen csak azok a személyek írták alá, akiktől te már nagyon vártál egy autógrammot. – Mosolyogtam elégedetten testvéremre.
- Na, hogy tetszik? – tettem fel most már én is a kérdésemet.
- Ez egyszerűen hihetetlen. Nagyon szépen köszönöm ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.- mondta ki a számomra is megható szavakat miközben jó alaposan megölelt. Sokáig így maradtunk, de amikor el álváltunk egymástól, még akkor is a fülembe súgta azt, a szót hogy köszönöm. Ez nekem pedig minden szónál és minden ajándéknál többet jelentet.
- A cd-ét szeretném, ha meghallgatnád, de csak akkor, ha egyedül vagy, mert ezt csak is neked készítettem, és senki másnak.
- Jó meg fogom hallgatni, és majd bírálni is fogom a hangod.
- Köszi, ez jól esett. Viszont most jöhet a te ajándékod. Most mutasd, meg mit tudsz.- vágtam vissza egy gonosz mosollyal, mivel tudtam engem, úgysem tud überelni.
- Hu, az én meglepetésemhez több minden kell, de a meglepetésem egy része fenn van a szobámba, de tudod mit, most megreggelizni, és aztán átadom neked a meglepetésedet. Remélem így megfelel neked is? Te kis türelmetlen.
- Nem is vagyok türelmetlen, igenis ki tudom várni, a soromat.- Jelentettem ki durcásan.- De azért valamit csak elárulhatnál. Én se húztam az ebédig az ajándékom átadását!- miközben ezt mondtam próbáltam bevetni legártalmatlanabb kiskutyaszemeimet, amikkel mindig el tudom érni a célomat. Ám ez alkalommal, úgy láttam nem jártam sikerrel.
Viszont a többieknek úgy látom nagyon tetszett, mivel kitört belőlük a röhögés. Ja én is röhögnék magamon, végül is itt állok, mint valami szerencsétlen, és úgy viselkedek, mint egy őt éves, aki nem kapta meg álmai bicikliét, tiszta égő vagyok, de sebaj legalább van egyéniségem, és ezt se sokan mondhatják el magukról.
Groovehouse : Holnaptól
Ott lakom, ahol rég nem látott kincs a kék madár.S a holnapom, mit a bánat körbezár,De érzem még így hiszem, így várS amíg tűröm, addig fájMert csakis én tudom jobbá tenni márRefr:Hát lépek én, holnaptól új erő visz majd,Az új vágy is új irányba hajtNehéz, de indulok, és újból kezdem énHolnaptól nem találsz itt márS ha másképpen élek, más is várEgy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én.Félhomály, üres nappalokban éjsötét magányNincs megállj, addig húz, amíg csak várszÉs túl mélyről vissza, sem találsz,Nehogy el hidd hogy majd másVisszahúz, hisz itt egymagad vagy már.Refr:Hát lépek én, holnaptól új erő visz majdAz új vágy is új irányba, hajtNehéz, de indulok, és újból kezdem énHolnaptól, nem találsz itt, márS ha másképpen élek, más is várEgy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én.Holnaptól nem találsz itt márS ha másképpen élek, más is várEgy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én…..
Livi te meg mit csinálsz? Csengett fülemben a frappáns kérdés. Lehet, sőt tudom ,hogy a testvéremnek gondjai vannak a látásával ,de azt hittem legalább engem felismer, de ha nem,az se baj , majd én felvilágosítom őt , arról mit is csinálok.
- Szerinted, mit csinálok? Éppen állok, ha pedig nem zavartál volna meg, akkor talán sikerült volna a tervem, és megijesztem Rozet, de persze, mint mindig te jöttél és megmentetted. Leszokhatnál már erről a rossz szokásodról.- közöltem vele a számomra egyszerű tényeket.
- Ne vicceld el a témát, nem ezt kérdeztem, te is jól tudod? Hanem azt, hogy mit keresel itt, a konyhában?- jaj kezd egyre ingerlékenyebb lenni, ez rossz előjel.
- Nézzük, végül is, reggel van, és egy konyhában állok, mit is akarnék? Mondjuk, reggelizni? – kérdeztem tőle cinikusan. Most az se érdekel, ha megharagszik, kezdi elvetni a sulykot, két hónapig ide se eszi a fene, most meg úgy ossza az észt, mintha el se ment volna. Nem, velem nem fogja ezt eljátszani.
- Ne beszélj velem így, ha nem tudnád, én vagyok a gyámod. Ezért ha lehet egy, kicsit tisztelhetnél, sőt szót is fogadhatnál. Most pedig azonnal menj vissza a szobádba. – adta ki parancsát Matt olyan hangon, hogy azt még Angliában is hallani lehetet.
- Na jó, nem itt, és nem a barátaid előtt akartam ezt veled közölni, de nem tűröm el többet, hogy parancsolgass nekem. Nem vagyok a kutyád, úgyhogy ne ordíts velem, és főleg ne utasítgass. Felnőtt vagyok, tegnap óta, én hozom a döntéseimet, még akkor is, ha beteg vagyok, tudom te vagy a gyámom, de Spanyolország szabályai szerint minden ember, aki betöltötte a tizennyolcadik életévét, maga hozhatja a döntéseit, és mivel szellemileg teljesen épp vagyok, ezért még cselekvőképes is, vagyis, egy szó mint száz, nem vagy többé a gyámom. Tudom , hogy jót akarsz , de én nem tudok így élni , hét évig voltam bezárva , teljesen egyedül , miközben annyi mindet tudtam volna csinálni. Lemondtam mindenről, az álmaimról, az életemről, a karrieremről. Ennyi volt, nincs tovább, mostantól kezdve új életet kezdek. Ha pedig a részese akarsz lenni az életemnek, akkor változz meg! – mondtam ki sírva a fájó szavakat, tudom, hogy igazságtalan voltam, és kíméletesebb kellett volna lennem, de már nem bírtam tovább. Igen, tudja csak meg ő is, mit éltem én át bezárva, teljesen egyedül.
- Változzak meg? Éppen eleget változtam miattad, és azt hiszed, én nem mondtam le miattad semmiről? Hogy csak te szenvedtél? Hát nem, én is pont úgy szenvedtem, mint te! Persze könnyebb mindent úgy beállítani, mintha csak neked lett volna rossz!- csúszott ki Matt szájából is az a mondat, amit soha nem akart elmondani normális körülmények között, de Livi a nagyszerű ötletével kihozta belőle a legrosszabbat.~ Szóval így állunk, jó akkor játszunk nyílt lapokkal.
- Nézed Matt, ne álltassuk egymást, neked ott van az új életed, Angliában, aminek én nagyon örülök, végre valóra válthattad az álmaidat. Viszont a te álmod, és az én életem, összeférhetetlen, ezt nagyszerűen bizonyítja az is, hogy egy szó nélkül leléptél, és itt hagytál két hónapra. Még csak üzenetet se hagytál! Tudod milyen érzés volt megtudni az internetről, hogy a testvérem éppen Angliában van, miközben én rá várok minden egyes nap? Nem, szóval ne feszegessük tovább a témát, én elkezdem járni a saját utamat, újra elkezdek lovagolni, ha pedig a mázlim van, kijutok az olimpiára, te pedig próbálj meg boldogulni a csapatodban. Nem fogok tovább várni, értelmetlen lenne. Te is tudod. Végre élni akarom az életemet, azzal pedig senkinek nem teszel jót, ha bezársz engem.- adtam ki végre magamból az összes rejtett gondolatomat, az se érdekel, ha az összes barátja hallja, nem érdekel, most végre elmondtam, amit akartam. Ha a helyemben lenének ők is biztos így döntöttek volna, bár már így is nagyon sokáig halasztottam a dolgokat. Most végre újra talpra állhatok.
/ Matt gondolatai/
Most erre mit mondjak, itt áll előttem a testvérem, aki már kész felnőtt nő. Maga hozza a döntéseit, és jobban átlátja a dolgokat, mint én, és mégis féltem. Hiszen hogyan is tudnám elengedni, főleg így betegen. Bármi baja eshet, vagy akár rosszul is lehet, és én nem tudok majd ott lenni vele, hogy megnyugtassam. Eddig, ha volt valami baja, én mindig ott voltam vele, soha nem hagytam ott egyszer se, mindig elkísértem a korházba is, és most csak így, engedjem el. Márpedig el kell engednem, meg kell neki adnom az esélyt, a boldogságra, mert nála jobban ezt senki sem érdemli meg.
De annyira nehéz, most tényleg úgy érzem magam, mint egy aggódó apuka, aki képtelen elengedni az egy szem lányát. Jaj Livi, miért ilyen nehéz veled az élet? Miért nincs nekem öcsém? Na jó döntöttem, nem vacillálok tovább, ha ennyire menni akar, akkor mennyen, nem fogom vissza tartani, ki vagyok én ahhoz, hogy meggátoljam őt a céljai elérésében. A szüleink is biztosan beleegyeztek volna, nekik is, mint nekem, csak is Livi élete és boldogsága volt a fontos.
Viszont ez a lovaglási mániája az őrületbe kerget, egyszerűen nem tudom megérteni, minek kell neki lovagolni azokon a baktérium tenyészeteken. Annyi mindent tudna csinálni, de nem, neki csak a lovai kellenek. Azok közül is a legrosszabb Ojdipusz, esküszöm az a ló olyan, mintha sátán, sőt annál is rosszabb. Csak azt tudnám, mit eszik rajta Livi, ha rajtam múlott volna, már rég nem lenne itt. Kell a fenének, azaz átkozott ló. Minden egyes alkalommal kihúzza nálam a gyufát, és egyre biztosabb vagyok benne , hogy direkt csinálja.
Kész, én megörültem egy bugyuta lovon, gondolkodok, most már tényleg elérte a célját kezdek megőrülni.
Az eszement gondolataimból Livi hangja ébreszt fel, egy kérdéssel, de ahogy látom nem csak ő várakozik türelmetlenül. Vajon a többiekkel meg mi lett? Még sose láttam őket ennyire izgatottnak, főleg Darent nem. Fura, azt hittem őt nem érdekli más baja. Sőt mintha a szemeiben valami egészen különöset láttam volna, és ahogy nézi a testvéremet, jobban mondva inkább bámulja, eszméletlen, mi ütött belé. Jobb lesz, ha időben leállítom, mert ha ő meg is feledkezett magáról, én nem, pontosan jól tudom, hogy Angliában van barátnője, kevesen tudják de, attól még van neki. Most pedig az én testvérem kellene neki? Na azt már nem! El is fogok vele szépen beszélgetni, hiába ő a csapatkapitányom, ezt akkor sem engedhetem meg neki.
Na de illene végre válaszolnom.
- Mit válaszolsz Matt, végre élhetek egyedül, úgy ahogy én akarok?- Tettem fel életem egyik legfontosabb kérdését. Most már csak a csodában bízhatok, mert ha a testvéremen múlik, soha nem megyek el innen. Képes lenne kikötözni is.
- Igen.- Válaszoltam gyorsan, mert tudom, ha lassabban mondom ki, talán megakadok, és döntést változtatok. Most meg úgy néz rám, mintha nem is én lennék itt, hanem a Mikulás. Még sose láttam őt ekkora szemekkel, bár az álla is a padlót verdesi. Nem hittem volna, hogy ennyire meglepi a beleegyezésem.~ Nem hiszem el, beleegyezet! Csak így, ilyen egyszerűen. Valaki csípjen meg, mert álmodom, mert ezt nem hiszem el, vagy Matt változott meg ennyire, vagy Angliában kicserélték, és ő nem a testvérem. De azért letesztelem még egyszer, csak a biztonság kedvéért.
- Tényleg, biztos vagy benne?
- Igen.- Haj ha még egyszer megkérdezi biztos nemet mondok.~ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ő az én bratyóm tényleg, megismerem csak ő vág ilyen bugyuta képet ha nem tud mit kezdeni a helyzettel. De majd én segítek neki oldani a hangulatot, megyek és szépen a nyakába, ugrok.
Na igen, Matt nem volt felkészülve az egyszemélyes támadásomra, így a mai nap már másodjára borultam, de a mostaninak meg is volt az előnye, mivel most én voltam felül, így puhára estem. Bezzeg Matt örülhet, ha nem tört el semmilye, de meg is érdemli, főleg amiatt, hogy itt hagyott. De nem bohóckodhatok tovább, mert a többiek is itt vannak, és szegények már eléggé ferde szemmel néznek.
Szépen feltápászkodok, és felhúzom magam mellé Mattet is, majd pedig szembe állok a vendégekkel, és várok. Várok arra, hogy az ütődött testvérem vegye a lapot és bemutasson. Ám erre várhatok egyáltalán nincs képbe. Nem baj azért van a szám, hogy használjam, gondoltam. Gyerünk Livi csak természeten, nem nagy ügy, biztattam magamat. Elvégre ez nekem egyáltalán nem egyszerű hét évig szinte senkivel nem beszéltem, most pedig egy egész csoporttal kell elfogadtatnom magam. A legjobb, ha angolul beszélek, mert azt valahogy nem nézem ki belőlük, hogy tudnak spanyolul.
/innentől a vendégekkel angolul megy a beszélgetés, de én ezt is természetesen magyarul írom./
Sziasztok Lívia Giullermo vagyok Matt húga, nyújtottam egyesével kezet, majd pedig ők is bemutatkoztak. A nővel kezdtem az illem miatt, bár nem vele akartam. Ő elmondta, hogy Barbara Gomeznek hívják, és modell egy nagymenő divatcégnél, valamint azt se felejtette közölni, hogy ő Matt hivatalos barátnője. ~ ja, de meddig, gondoltam magamban, mert nekem így rövidtávon nagyon beképzeltnek tűnt, de ha Matt eddig képes volt elviselni, akkor csak lehet valami jó tulajdonsága is, azon kívül, ahogy kinéz. A következő személy egy jóképű idegen volt, bár Daren mellett ő labdába se rúghatott. Az ő szemei is zöldek voltak, de nekem nem csillogtak olyan szépen, mint Darené, és az arca se mutatott olyan karizmatikusan. Őt inkább csak barátként tudnám elképzelni. De mit is mondott, mi a neve, á nem hiszem el, csak nekem lehet ilyen rossz a név memóriám? Á meg van David, David Hilton, ha a hotelről nem jegyzem meg, akkor semmiről. Meg is fogom tőle kérdezni nincs-e valami köze a hotelláncolathoz, mert ha igen, beprotezsálhatna egy hétvégére, na jó csak vicceltem, de mindenki elbolondozhat fél percre. Felocsúdni sem volt időm, mivel jött a következő macsó, úgy látszik Matt, elhozta nekem Anglia valamire való férfiait. Bár ezzel a megállapításommal hamar befürödtem, mivel az idegenről kiderült, hogy nem Angol, hanem Spanyol származású, ugyanúgy, mint mi, Mattel. Micsoda véletlennek vannak. De legalább az ő nevét könnyű lesz megjegyeznem, Fernando Torres. Igazán szép név, férfias,illik hozzá, ő is mint a többiek, igencsak edzettnek tűnik, de valahogy ő sem az estem, ellenben ahogy elnézem neki én vagyok az esete , mert nagyon végig mért. Míg Darennél ez imponált, Fernandonál inkább zavarba hozott. Nem tudom miért, de nekem nem tetszenek a nagyon nyomulós férfiak, se az olyanok, akiknek majdnem kiesik a szeme, ha meglát egy vonzó nőt. Persze ez alól Daren mentes, hiszen ő akkor bámulhat, amikor csak akar, na jó csak majdnem mindig. Fernando küllemében viszont csak egyetlen dolog tetszett, az apró kis szeplők az arcán, mivel ha mosolygott, mindig olyan kis csintalan rossz fiússá változott az arca, ami engem is mosolygásra késztett.
Na és jött ő, de neki már nem mutatkoztam be, mivel ezt megtettem reggel. A többiek pedig csak leestek várták az újabb bemutatkozást, mi pedig csak jót mosolyogtunk.
- Mi lesz Livi? Darennek már be sem mersz mutatkozni? Csak nem félsz tőle?- kérdezte cinkosan testvérem.
- Ugyan mit gondolsz kedves testvérem, egyszerűen azért nem mutatkozom be, mert már ismerjük egymást. Reggel összefutottunk, és akkor sikerült ismételten csak egyedül bemutatkoznom.- Hangsúlyoztam ki az egyedül szót, hátha leesik Mattnek is, mit is mulasztott el. De hát hiába is strapálom magam, fogalma sincs, miről beszélek.
- De ha jól tudom Matt, te valamit ígértél nekem tegnap, ennek ellenére én még mindig nem látom. Jaj nem lehetsz ennyire feledékeny. Tudod mit? Én most óda, adom neked a meglepidet, hátha akkor leesik mit is, felejtettél el. Tessék adtam oda kicsiny ajándékomat, amelyet persze gondosan, elrejtettem a csomagolópapírok tömkelegében, így olyan volt mintha valami, nagyot adtam volna, miközben az ajándékom simán elfért Matt tenyerében. Igen a cd-ét adtam oda. Kíváncsi vagyok a reakciójára, mert nagyon sokat foglalkoztam vele.
Szép lassan bontogatja, látszódik rajta a meglepettség, biztos ő akarta hamarabb oda adni az ajándékát. Viszont engem senki nem előzhet meg, ha ajándékozásról van szó, ebben nagymester vagyok. Közben pedig tovább nézem a testvérem arcát, végre elért a végponthoz, amikor már a tényleges ajándék is látszik. Meglepődik, látszik az arcán, sőt mintha egy kis könnycseppet is láttam volna. Ez is azt mutatja, jól választottam ajándékot, mivel én mindig is jobban szeretem a kézzel, illetve a saját magam által készített ajándékot oda adni. Szerintem abban nincs semmi extra, ha valaki elmegy és két perc alatt, kiválaszt valamit, és azt adja oda egy szeretett személynek. Így sokkalta bensőségesebb az ajándékozás, valamint nagyobb az öröm is, hiszen eddig, akárkinek adtam ajándékot mindig kitörő örömmel, fogadta.
- Livi ez az, aminek látszik?- Kérdezte bizonytalanul Matt.
- Az attól függ? Minek örülsz jobban, a cd-nek, vagy az aláírásoknak? De végül is mindegy, mert mindkettőt nehéz volt beszereznem, és megalkotnom. El sem tudod képzelni mennyit kellett tárgyalnom, egyes emberekkel, csak azért, hogy adjanak egy kézíratott. Volt akit, két hónapig szekáltam, de megérte, mert mindenki meg van, aki csak számít, vagy valaha számított. Termesztésen csak azok a személyek írták alá, akiktől te már nagyon vártál egy autógrammot. – Mosolyogtam elégedetten testvéremre.
- Na, hogy tetszik? – tettem fel most már én is a kérdésemet.
- Ez egyszerűen hihetetlen. Nagyon szépen köszönöm ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.- mondta ki a számomra is megható szavakat miközben jó alaposan megölelt. Sokáig így maradtunk, de amikor el álváltunk egymástól, még akkor is a fülembe súgta azt, a szót hogy köszönöm. Ez nekem pedig minden szónál és minden ajándéknál többet jelentet.
- A cd-ét szeretném, ha meghallgatnád, de csak akkor, ha egyedül vagy, mert ezt csak is neked készítettem, és senki másnak.
- Jó meg fogom hallgatni, és majd bírálni is fogom a hangod.
- Köszi, ez jól esett. Viszont most jöhet a te ajándékod. Most mutasd, meg mit tudsz.- vágtam vissza egy gonosz mosollyal, mivel tudtam engem, úgysem tud überelni.
- Hu, az én meglepetésemhez több minden kell, de a meglepetésem egy része fenn van a szobámba, de tudod mit, most megreggelizni, és aztán átadom neked a meglepetésedet. Remélem így megfelel neked is? Te kis türelmetlen.
- Nem is vagyok türelmetlen, igenis ki tudom várni, a soromat.- Jelentettem ki durcásan.- De azért valamit csak elárulhatnál. Én se húztam az ebédig az ajándékom átadását!- miközben ezt mondtam próbáltam bevetni legártalmatlanabb kiskutyaszemeimet, amikkel mindig el tudom érni a célomat. Ám ez alkalommal, úgy láttam nem jártam sikerrel.
Viszont a többieknek úgy látom nagyon tetszett, mivel kitört belőlük a röhögés. Ja én is röhögnék magamon, végül is itt állok, mint valami szerencsétlen, és úgy viselkedek, mint egy őt éves, aki nem kapta meg álmai bicikliét, tiszta égő vagyok, de sebaj legalább van egyéniségem, és ezt se sokan mondhatják el magukról.
Groovehouse : Holnaptól
Ott lakom, ahol rég nem látott kincs a kék madár.S a holnapom, mit a bánat körbezár,De érzem még így hiszem, így várS amíg tűröm, addig fájMert csakis én tudom jobbá tenni márRefr:Hát lépek én, holnaptól új erő visz majd,Az új vágy is új irányba hajtNehéz, de indulok, és újból kezdem énHolnaptól nem találsz itt márS ha másképpen élek, más is várEgy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én.Félhomály, üres nappalokban éjsötét magányNincs megállj, addig húz, amíg csak várszÉs túl mélyről vissza, sem találsz,Nehogy el hidd hogy majd másVisszahúz, hisz itt egymagad vagy már.Refr:Hát lépek én, holnaptól új erő visz majdAz új vágy is új irányba, hajtNehéz, de indulok, és újból kezdem énHolnaptól, nem találsz itt, márS ha másképpen élek, más is várEgy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én.Holnaptól nem találsz itt márS ha másképpen élek, más is várEgy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én…..
Sorsforduló 5.
5.fejezet
A következő nap se ígért túl sok jót az ódon kúria lakóinak. Főleg nem Livinek, akinél már elmúlt a nyugtató, és az altató fémes hatása is. Így épen ébredezett, a badachinos ágyában.
Huh, a fejem majd szétszakad, mintha átment volna rajtam egy úthenger. A kezemen meg minek van kötés? Kezdte el tapogatni a hatalmas kötést a kezén. Majd szép lassan kezdtek visszajönni a tegnapi balesett képei, az emlékezetébe. Juj mekkorát estem, te jó szagú szent ég, ha a bénaságot díjaznák, biztos dobogós helyezést érnék el. De hogy én takarítani soha többé nem fogok az is biztos, inkább fogok dzsuvában élni, de még egyszer nem esek ekkorát. Tisztára hülyét csináltam magamból Matt vendégei előtt , biztos azt hiszik, hogy egy hisztis liba vagyok. Szegény Matt, jó nagyot éghetett miattam. Majd azért próbálom valahogy kiengesztelni, hátha akkor nem fog annyira haragudni.
Kár, hogy elszúrtam a bemutatkozást, mert ha jól láttam, és nem csak álmodtam, akkor tényleg itt volt álmaim férfija. Pont az esetem, a teste kellően szálkás volt, bár gondolom ezt a focinak, köszönheti, az arca igazán markáns volt, na és a szemei, azok amik teljesen levettek a lábamról, azok az ónix színű szemek. Kár, hogy egy ilyen férfinak nem én kellek. Matt is egy szőke plázacicát választott, akit ugyan még nem ismerek, de nem is várok el tőle sokat. De ettől függetlenül nagyon szívesen találkoznék vele újra, hátha mégis csak valamilyen szinten összebarátkoznánk, bár én jobban örülnék valami másnak is, de nem leszek telhetetlen. Mert ha igazak a megérzéseim, nem maradnak sokáig itt, kár, biztos csak a szünet miatt jöttek haza, de én majd, gondoskodni fogok arról, hogy úgy emlékezzenek az itt lévő időre mindannyian, mint életük legjobb emlékére, főleg a jóképű idegennél fogok erre törekedni.
Az elhatározását pedig tett követte, úgy éreztem, nincs semmi baj, a kezem egy kicsit hasogat, de ennek ellenére tökéletesen jól érzem magamat, és teljes erőbedobással, készen állok egy újnapra, mely reményeim szerint egy pótszületésnap lesz.
Az ezzel járó hercehurcát viszont már kevésbé szeretem, így most, úgy döntöttem, hogy nem lesz sem, különleges ruha sem, pedig takarítás. Inkább leszek természetes, és felveszek egy kényelmes farmert, egy hozzá passzoló toppot, és kiegészítőnek a fejemre kötök egy egyszerű egy színű fehér sálat.
A következő meglepetés ami, még őt is meglepte az az volt, hogy az ajtaja tárva nyitva állt. Hiszen ő nem tudhatta, de egy ápoló egész este vele volt, csak is azért, hogyha bármi probléma lenne, meg tudja azt akadályozni. A kedves kollega, viszont amikor távozott elfelejtette kulcsra zárni a szobát, így az ajtó nyitva maradt, és szinte mágnesként vonzotta Livit, aki még sosem érzett ilyen szintű késztetést az ajtón való távozásra.
Menjek, vagy ne menjek? Ez kattogott folyamatosan az agyamba, mi van, ha megyek? Legalább nem unatkozok itt, viszont ha nem megyek, akkor meg mit tudok csinálni, semmit. Megyek , elhatároztam magamban , nem vagyok már kislány felnőtt nő vagyok, tegnap óta magam hozom a döntéseimet, ha pedig az ajtó nyitva van, én ki is megyek rajta , nincs az az Isten, ami most itt tudna tartani , még Matt aggódása sem.
Szóval nincs más hátra, csak az, hogy felhúzzam a nyúlcipőt, szó szerint mivel eddig mezítláb álldogáltam. Így gyorsan ki is választottam egy egyszerű szandált, ami pont megfelelt a napi kis teendőimnek, vagyis a vándorlásnak.
Merre menjek, jött a következő kérdés? Mert van egy olyan érzésem, hogy a többiek még nagyban dorbézolnak, és egyáltalán nem érdekli őket, az én pótszületésnapom. Nem baj pihenjenek csak, én addig meglátogatom Rozet a konyhán, mivel tudom, hogy ott ilyenkor is mindig nagy a nyüzsgés. Amúgy is jó móka lesz Rozt megijeszteni.
Folytattam is az utamat a hosszú folyósok tömkelegén egészen addig, míg egy folyosó kanyarban, bele nem ütköztem valami nagyba és erősebe. Ami hatására kiesetem az egyensúlyomból, és egyenesen hátra estem, ezt az úttorlaszom is észre vehette, mert automatikusan nyúlt utánam. Így a végpózunk megegyezet azzal, hogy én fekszek a hideg kövön ő, pedig fölöttem, éppen az agyonnyomást gyakorolja.
Enyhén szólva is kissé kínosan éreztem magam. Tényleg egyre többször érzem magam kínosan, főleg az esések miatt. Ezt minél hamarabb abba kell hagynom, mert ha így folytatom, nem érem meg a holnapot sem. Mi lesz a következő, leesek a lépcsőn? Na de azt hiszem, illene megszólalnom is, és egy bocsánatot kinyögnöm, elvégre is miattam vagyunk ebben a pózba.
- Bocsánat, nem akartam magának menni, csak kicsit hirtelen jött a kanyar.
- Nem történet semmi.- szólt az idegen olyan hangon, amitől majd kirázott a hideg. Most már egyre jobban érdekel kinek is mentem neki, mert az arcát sajnos eddig nem láthattam.
- Oké, de megkérhetném arra, hogy szálljon le rólam, mivel nem vagyok egy súlyemelő, és maga is egy kicsit nehéz.- osztottam meg észrevételeimet a megnyerő idegennel.
- Ó, jaj sajnálom, várjon, segítek felállni, és már nyújtotta is a kezét.
Na is itt történt meg a filmszakadás mindkettőnknél. Hihetetlen ez életem legszebb pótszületés napja, találkoztam álmaim férfiával és én hülye még azt kértem tőle, másszon le rólam. Ő akár agyon is nyomhatott volna, az se érdekelne, csak a közelembe legyen. Na mindegy ezt elszúrtam. Most viszont szépíthetek. Kezdtem el sejtelmesen mosolyogni.
Mi közben én ezen gondolkoztam az idegen szépfiú is tüzetesen végig mért, azt hitte nem veszem észre ,de engem nem tud átverni, és amit láttam a szemeibe az megnyugtatót. Elismeréssel nézett rám, mint aki le van nyűgözve, bár most már bánom, hogy mégsem valami szexi szoknya mellett döntöttem, de ha neki farmerben és egy egyszerű toppban is bejövök, akkor az már valami.
Ez az az a lány, akkor mégsem csak képzelődtem tényleg ő az. Most legalább jobban meg tudom nézni, múltkor úgyis olyan gyorsan eltűnt. Haladjunk alulról fölfelé, hu egy elegáns szandál, semmi extra, ez kifinomult ízlésre vall, menjünk tovább egy egyszerű farmer, szereti a kényelmes dolgokat még egy jó pont, bár a lábait nem láthatom de majd később. A felső egy enyhén csillogós zöld színű ujjatlan darab, amely kellően kiemelte a testi adottságait. A teste pont az én esetem, az öltözködése, sem valami hivalkodó inkább elegánsan kényelmes és sportos. Pont az én esetem ez a lány. Na és arca pont olyan, mint amilyenre emlékszek, ugyanaz az az angyalarc, mely az első pillanatban levett a lábamról, bár most egy apró mosoly is megtalálható a szája szélében. Vajon min töri a fejét az én angyalkám?
- Hm, ha jól tudom, mi még nem ismerjük egymást, a nevem Lívia Giullermo, de a barátaimnak csak Livi. Önben kit tisztelhetek?- kérdeztem meg tőle gyorsan, mert láttam, hogy egy kicsit letaglóztam a nevemmel.
- Ja, igen. – szegény olyan aranyos, hogy nem találja a szavakat - Daren vagyok.- Mit teszek? Tisztára összezavar ez a lány. Össze kell szednem magam.
- Szóval csak simán Daren nagyon, örülök, hogy megismerkedhettem veled. – Mondtam már szinte nevetve.- Érdekes neveket találnak ki az Angolok.
- Mi, ja, nem a teljes nevem Daren, Daren Donoven. – ezt az égést, eddig mindig maga voltam a megtestesült nyugalom, még a pályán se tudtak kihozni a sodromból, én voltam a jégember, akin nem látszódnak meg az érzései, erre itt van ez a lány, és teljesen fölrúgja a magamról alkotott képet. Itt hebegek, habogok.
- Szépen csengő neve van, illik magához, jól választottak a szülei. – Mit teszek, gondolatban már hússzor fejbe vágtam magam. Itt áll a nagy ő, és én a nevéről beszélgetek vele. Tuti most szúrtam el mindent.
- Köszönöm a magáé is nagyon szép, bár nem teljesen Spanyol, ha jól tudom.
- Jól tudja, ez inkább angol és magyar származású név a szüleimnek nem tetszettek a spanyolnevek, így kaptuk Mattel a neveinket. Vagy talán jobban szeretné, ha Rozalinda, vagy egyéb förmedvénynek hívnának? Mattet pedig mondjuk, Carlos Albertónak?- kérdeztem nevetve, amin már ő is nevettet, na végre megtört a jég gondoltam.
- Nem, igaza van, jobban illik magához a Lívia, mint mondjuk egy szappanopera sztár neve. – nevetett immár, ő is teles erőbedobással.
- Na látja, maga szerencsés, az angol nevekkel nincs ennyi hercehurca, mint a spanyolokkal. Bár halottam már onnan is érdekes neveket.
- Igen, sokan például áruházakról, kapják a nevüket a reklám miatt.
- A mi miatt, reklám? Ez nevetséges, milyen felelőtlen szülő képes elnevezni így a gyerekét, én biztos nem lennék rá képes.- Na és itt álltam meg a sétánkban, mivel elindultunk, elég zavaró lett volna egy helyben álldogálni. A gyerekek jutott ismét eszembe, fájó téma számomra. Mégis ki szeretne gyereket egy ilyentől, mint én. Az is csoda, hogy most itt beszélgetek egy helyes férfival. A vacillálásomat viszont ő is észre vette, így próbáltam rendezni az arcvonásaimat, mentsük, ami menthető alapon.
- Mi a baj Livi, valamivel megbántottam?- Vajon, mit mondhattam, ami miatt ennyire hirtelen lett rossz a hangulata.
- Nem bántót meg, csak tudja, vannak olyan dolgok amik, fájó pontok az életemben. Ilyen a gyerektéma is, nagyon szeretnék gyereket, de nekem sajnos nem lehet.- Mit csinlok? Kitárulkozok egy idegennek, akinek csak a nevét tudom, eszméletlen vagyok, most már tényleg fejbe vágom magam, de nem csak gondolatban.
- Értem, de szerintem, nem kellene feladnia, még nagyon fiatal, biztos lesz valaki, aki teljesíti ezt az álmát.- Bár jobban örülnék, ha én teljesíthetném ezt a csodálatos álmot. Sose gondolkodtam a családon, főleg nem a foci mellett, de ez a lány alapjaiban forgatja fel az életemet, érte még egy bőgőmasinát is elfogadnék. De min is gondolkodok? Tényleg levett a lábamról ez a lány, már csak az, hogy itt van mellettem, már az megnyugtat, az pedig, hogy még éretten is tudunk beszélgetni, csak hab a tortán. Idáig is voltak barátnőim termesztésen, de egyik se ütötte meg Lívi mércéjét. Ezért ha törik, ha szakad de, megszerzem magamnak ezt a lányt, nem érdekel, mit kell érte feladnom.
- Maga képes lenne rá?- bukott ki akaratlanul is belőlem a kérdés. Hu ha ma tényleg a hülyeség határait súrolóm, hogy tehetem fel egy ilyen kérdést.
- Most erre mit válaszoljak, természetesen igen, de mi van, ha ő csak viccből, kérdezte. Á miért ilyen bonyolultak a nők. Na jó válaszolók, csak őszintén aztán lesz, ami lesz. - Igen képes lennék rá, maga egy vonzó nő Livi, az pedig hogy beteg szerintem, nem akadályozna, meg semmiben, már ha érti, mire gondolok. – Atya világ, ezért most biztos kapok egy pofont, jó, ezt nem lehetet nem félre érteni.
- Ó, nem hittem, hogy ilyen nyíltan fog válaszolni, de mindenestre jót tett az egomnak a válasza, köszönöm.
Míg mi ilyen jól elbeszélgetünk éltem párjával, a többiek is magukhoz tértek, és feltett szándékuk volt meglátogatni a konyhát ahova mi éppen megérkeztünk.
Még mielőtt bementünk volna, mondtam Darennek, hogy meg akarom lepni Rozt ezért megkértem, hogy legyen nagyon csöndbe, különben elszúrja nekem a meglepit. Erre nem mondót, semmit csak jót mosolygót a nem létező bajusza alatt, biztos azt gondolta milyen gyerekes vagyok, de nem nagyon tud érdekelni, nem fogok megváltozni senki kedvéért sem, még az övéért sem.
Szóval bele is vágtam a settenkedő hadműveletembe, amit nem várt személyek zavartak meg, és tettek tönkre. Jobban mondva egy hang, ami úgy hasított a levegő, mintha csak át akart volna döfni.
Lívi te meg mit csinálsz itt?- Kérdezte az ismerős hang.
Nem olyan, mint te /She's no you/
Van egy csomó lányAki tudja magáról, mennyit érDe hozzád semmi sem foghatóHát nem érted,Hogy te vagy az egyetlen, akit igazán akarokÉs mindenre szükségem vanAmit te teszel
Mindegy, hány lány akad az utamba,Mert te annyival jobban nézel, kiSosem kellFéltékenykednedAkár egy szupermodell is megkörnyékezhetneAki a magazinok címlapján szerepelSosem jelentene semmit nekem
RefrénNem olyan, mint te, nemTöbbet adsz nekem, mint amit valaha is akartamNem olyan, mint te, nemElégedett vagyok az én egyetlenemmelMert te vagy mindaz,Amiről valaha álmodtamŐ csak egy fénykép a címlaponNem olyan, mint te, nem olyan
Van egy csomó lány,Akik a videó klipekben táncolnak,De nekem jobban tetszik, ahogy te csinálod,Ahogyan mozogszTöbb vagy, mint gyönyörűÉs azt akarom, hogy tuddHogy mindazt, amire valaha is szükségem voltMegkapom most tőled
Mindegy, hány lány akad az utambaTe, mindig jobban nézel kiSzerintem tökéletes, vagySemmit nem változtatnék rajtadEgy szupermodellért semHa minden címlapon ő, szerepel,Akkor sem ejtheti rabul a szívem
Refrén ismétlés
Soha senki sem fog olyan közel kerülni hozzámAmennyire teKicsim, nem értedHogy te vagy az egyetlen, az egyetlen,Aki ilyen érzéseket kelt bennem
Semmi sem, kerülhet ilyen közel hozzámSemmi sem fogható hozzád
Nem akarok mást, mint ami most vanSemmire, sincs szükségem, csak rádNem kaphatok többet, mint amit te adsz nekem,Maradj mindig ugyanilyenTe vagy minden... Minden és még annál is többTudod mire... Mire van szükségemÉs sem egy lány, sem egy hely, se semmiNem jelenthet nálad többet nekem
A következő nap se ígért túl sok jót az ódon kúria lakóinak. Főleg nem Livinek, akinél már elmúlt a nyugtató, és az altató fémes hatása is. Így épen ébredezett, a badachinos ágyában.
Huh, a fejem majd szétszakad, mintha átment volna rajtam egy úthenger. A kezemen meg minek van kötés? Kezdte el tapogatni a hatalmas kötést a kezén. Majd szép lassan kezdtek visszajönni a tegnapi balesett képei, az emlékezetébe. Juj mekkorát estem, te jó szagú szent ég, ha a bénaságot díjaznák, biztos dobogós helyezést érnék el. De hogy én takarítani soha többé nem fogok az is biztos, inkább fogok dzsuvában élni, de még egyszer nem esek ekkorát. Tisztára hülyét csináltam magamból Matt vendégei előtt , biztos azt hiszik, hogy egy hisztis liba vagyok. Szegény Matt, jó nagyot éghetett miattam. Majd azért próbálom valahogy kiengesztelni, hátha akkor nem fog annyira haragudni.
Kár, hogy elszúrtam a bemutatkozást, mert ha jól láttam, és nem csak álmodtam, akkor tényleg itt volt álmaim férfija. Pont az esetem, a teste kellően szálkás volt, bár gondolom ezt a focinak, köszönheti, az arca igazán markáns volt, na és a szemei, azok amik teljesen levettek a lábamról, azok az ónix színű szemek. Kár, hogy egy ilyen férfinak nem én kellek. Matt is egy szőke plázacicát választott, akit ugyan még nem ismerek, de nem is várok el tőle sokat. De ettől függetlenül nagyon szívesen találkoznék vele újra, hátha mégis csak valamilyen szinten összebarátkoznánk, bár én jobban örülnék valami másnak is, de nem leszek telhetetlen. Mert ha igazak a megérzéseim, nem maradnak sokáig itt, kár, biztos csak a szünet miatt jöttek haza, de én majd, gondoskodni fogok arról, hogy úgy emlékezzenek az itt lévő időre mindannyian, mint életük legjobb emlékére, főleg a jóképű idegennél fogok erre törekedni.
Az elhatározását pedig tett követte, úgy éreztem, nincs semmi baj, a kezem egy kicsit hasogat, de ennek ellenére tökéletesen jól érzem magamat, és teljes erőbedobással, készen állok egy újnapra, mely reményeim szerint egy pótszületésnap lesz.
Az ezzel járó hercehurcát viszont már kevésbé szeretem, így most, úgy döntöttem, hogy nem lesz sem, különleges ruha sem, pedig takarítás. Inkább leszek természetes, és felveszek egy kényelmes farmert, egy hozzá passzoló toppot, és kiegészítőnek a fejemre kötök egy egyszerű egy színű fehér sálat.
A következő meglepetés ami, még őt is meglepte az az volt, hogy az ajtaja tárva nyitva állt. Hiszen ő nem tudhatta, de egy ápoló egész este vele volt, csak is azért, hogyha bármi probléma lenne, meg tudja azt akadályozni. A kedves kollega, viszont amikor távozott elfelejtette kulcsra zárni a szobát, így az ajtó nyitva maradt, és szinte mágnesként vonzotta Livit, aki még sosem érzett ilyen szintű késztetést az ajtón való távozásra.
Menjek, vagy ne menjek? Ez kattogott folyamatosan az agyamba, mi van, ha megyek? Legalább nem unatkozok itt, viszont ha nem megyek, akkor meg mit tudok csinálni, semmit. Megyek , elhatároztam magamban , nem vagyok már kislány felnőtt nő vagyok, tegnap óta magam hozom a döntéseimet, ha pedig az ajtó nyitva van, én ki is megyek rajta , nincs az az Isten, ami most itt tudna tartani , még Matt aggódása sem.
Szóval nincs más hátra, csak az, hogy felhúzzam a nyúlcipőt, szó szerint mivel eddig mezítláb álldogáltam. Így gyorsan ki is választottam egy egyszerű szandált, ami pont megfelelt a napi kis teendőimnek, vagyis a vándorlásnak.
Merre menjek, jött a következő kérdés? Mert van egy olyan érzésem, hogy a többiek még nagyban dorbézolnak, és egyáltalán nem érdekli őket, az én pótszületésnapom. Nem baj pihenjenek csak, én addig meglátogatom Rozet a konyhán, mivel tudom, hogy ott ilyenkor is mindig nagy a nyüzsgés. Amúgy is jó móka lesz Rozt megijeszteni.
Folytattam is az utamat a hosszú folyósok tömkelegén egészen addig, míg egy folyosó kanyarban, bele nem ütköztem valami nagyba és erősebe. Ami hatására kiesetem az egyensúlyomból, és egyenesen hátra estem, ezt az úttorlaszom is észre vehette, mert automatikusan nyúlt utánam. Így a végpózunk megegyezet azzal, hogy én fekszek a hideg kövön ő, pedig fölöttem, éppen az agyonnyomást gyakorolja.
Enyhén szólva is kissé kínosan éreztem magam. Tényleg egyre többször érzem magam kínosan, főleg az esések miatt. Ezt minél hamarabb abba kell hagynom, mert ha így folytatom, nem érem meg a holnapot sem. Mi lesz a következő, leesek a lépcsőn? Na de azt hiszem, illene megszólalnom is, és egy bocsánatot kinyögnöm, elvégre is miattam vagyunk ebben a pózba.
- Bocsánat, nem akartam magának menni, csak kicsit hirtelen jött a kanyar.
- Nem történet semmi.- szólt az idegen olyan hangon, amitől majd kirázott a hideg. Most már egyre jobban érdekel kinek is mentem neki, mert az arcát sajnos eddig nem láthattam.
- Oké, de megkérhetném arra, hogy szálljon le rólam, mivel nem vagyok egy súlyemelő, és maga is egy kicsit nehéz.- osztottam meg észrevételeimet a megnyerő idegennel.
- Ó, jaj sajnálom, várjon, segítek felállni, és már nyújtotta is a kezét.
Na is itt történt meg a filmszakadás mindkettőnknél. Hihetetlen ez életem legszebb pótszületés napja, találkoztam álmaim férfiával és én hülye még azt kértem tőle, másszon le rólam. Ő akár agyon is nyomhatott volna, az se érdekelne, csak a közelembe legyen. Na mindegy ezt elszúrtam. Most viszont szépíthetek. Kezdtem el sejtelmesen mosolyogni.
Mi közben én ezen gondolkoztam az idegen szépfiú is tüzetesen végig mért, azt hitte nem veszem észre ,de engem nem tud átverni, és amit láttam a szemeibe az megnyugtatót. Elismeréssel nézett rám, mint aki le van nyűgözve, bár most már bánom, hogy mégsem valami szexi szoknya mellett döntöttem, de ha neki farmerben és egy egyszerű toppban is bejövök, akkor az már valami.
Ez az az a lány, akkor mégsem csak képzelődtem tényleg ő az. Most legalább jobban meg tudom nézni, múltkor úgyis olyan gyorsan eltűnt. Haladjunk alulról fölfelé, hu egy elegáns szandál, semmi extra, ez kifinomult ízlésre vall, menjünk tovább egy egyszerű farmer, szereti a kényelmes dolgokat még egy jó pont, bár a lábait nem láthatom de majd később. A felső egy enyhén csillogós zöld színű ujjatlan darab, amely kellően kiemelte a testi adottságait. A teste pont az én esetem, az öltözködése, sem valami hivalkodó inkább elegánsan kényelmes és sportos. Pont az én esetem ez a lány. Na és arca pont olyan, mint amilyenre emlékszek, ugyanaz az az angyalarc, mely az első pillanatban levett a lábamról, bár most egy apró mosoly is megtalálható a szája szélében. Vajon min töri a fejét az én angyalkám?
- Hm, ha jól tudom, mi még nem ismerjük egymást, a nevem Lívia Giullermo, de a barátaimnak csak Livi. Önben kit tisztelhetek?- kérdeztem meg tőle gyorsan, mert láttam, hogy egy kicsit letaglóztam a nevemmel.
- Ja, igen. – szegény olyan aranyos, hogy nem találja a szavakat - Daren vagyok.- Mit teszek? Tisztára összezavar ez a lány. Össze kell szednem magam.
- Szóval csak simán Daren nagyon, örülök, hogy megismerkedhettem veled. – Mondtam már szinte nevetve.- Érdekes neveket találnak ki az Angolok.
- Mi, ja, nem a teljes nevem Daren, Daren Donoven. – ezt az égést, eddig mindig maga voltam a megtestesült nyugalom, még a pályán se tudtak kihozni a sodromból, én voltam a jégember, akin nem látszódnak meg az érzései, erre itt van ez a lány, és teljesen fölrúgja a magamról alkotott képet. Itt hebegek, habogok.
- Szépen csengő neve van, illik magához, jól választottak a szülei. – Mit teszek, gondolatban már hússzor fejbe vágtam magam. Itt áll a nagy ő, és én a nevéről beszélgetek vele. Tuti most szúrtam el mindent.
- Köszönöm a magáé is nagyon szép, bár nem teljesen Spanyol, ha jól tudom.
- Jól tudja, ez inkább angol és magyar származású név a szüleimnek nem tetszettek a spanyolnevek, így kaptuk Mattel a neveinket. Vagy talán jobban szeretné, ha Rozalinda, vagy egyéb förmedvénynek hívnának? Mattet pedig mondjuk, Carlos Albertónak?- kérdeztem nevetve, amin már ő is nevettet, na végre megtört a jég gondoltam.
- Nem, igaza van, jobban illik magához a Lívia, mint mondjuk egy szappanopera sztár neve. – nevetett immár, ő is teles erőbedobással.
- Na látja, maga szerencsés, az angol nevekkel nincs ennyi hercehurca, mint a spanyolokkal. Bár halottam már onnan is érdekes neveket.
- Igen, sokan például áruházakról, kapják a nevüket a reklám miatt.
- A mi miatt, reklám? Ez nevetséges, milyen felelőtlen szülő képes elnevezni így a gyerekét, én biztos nem lennék rá képes.- Na és itt álltam meg a sétánkban, mivel elindultunk, elég zavaró lett volna egy helyben álldogálni. A gyerekek jutott ismét eszembe, fájó téma számomra. Mégis ki szeretne gyereket egy ilyentől, mint én. Az is csoda, hogy most itt beszélgetek egy helyes férfival. A vacillálásomat viszont ő is észre vette, így próbáltam rendezni az arcvonásaimat, mentsük, ami menthető alapon.
- Mi a baj Livi, valamivel megbántottam?- Vajon, mit mondhattam, ami miatt ennyire hirtelen lett rossz a hangulata.
- Nem bántót meg, csak tudja, vannak olyan dolgok amik, fájó pontok az életemben. Ilyen a gyerektéma is, nagyon szeretnék gyereket, de nekem sajnos nem lehet.- Mit csinlok? Kitárulkozok egy idegennek, akinek csak a nevét tudom, eszméletlen vagyok, most már tényleg fejbe vágom magam, de nem csak gondolatban.
- Értem, de szerintem, nem kellene feladnia, még nagyon fiatal, biztos lesz valaki, aki teljesíti ezt az álmát.- Bár jobban örülnék, ha én teljesíthetném ezt a csodálatos álmot. Sose gondolkodtam a családon, főleg nem a foci mellett, de ez a lány alapjaiban forgatja fel az életemet, érte még egy bőgőmasinát is elfogadnék. De min is gondolkodok? Tényleg levett a lábamról ez a lány, már csak az, hogy itt van mellettem, már az megnyugtat, az pedig, hogy még éretten is tudunk beszélgetni, csak hab a tortán. Idáig is voltak barátnőim termesztésen, de egyik se ütötte meg Lívi mércéjét. Ezért ha törik, ha szakad de, megszerzem magamnak ezt a lányt, nem érdekel, mit kell érte feladnom.
- Maga képes lenne rá?- bukott ki akaratlanul is belőlem a kérdés. Hu ha ma tényleg a hülyeség határait súrolóm, hogy tehetem fel egy ilyen kérdést.
- Most erre mit válaszoljak, természetesen igen, de mi van, ha ő csak viccből, kérdezte. Á miért ilyen bonyolultak a nők. Na jó válaszolók, csak őszintén aztán lesz, ami lesz. - Igen képes lennék rá, maga egy vonzó nő Livi, az pedig hogy beteg szerintem, nem akadályozna, meg semmiben, már ha érti, mire gondolok. – Atya világ, ezért most biztos kapok egy pofont, jó, ezt nem lehetet nem félre érteni.
- Ó, nem hittem, hogy ilyen nyíltan fog válaszolni, de mindenestre jót tett az egomnak a válasza, köszönöm.
Míg mi ilyen jól elbeszélgetünk éltem párjával, a többiek is magukhoz tértek, és feltett szándékuk volt meglátogatni a konyhát ahova mi éppen megérkeztünk.
Még mielőtt bementünk volna, mondtam Darennek, hogy meg akarom lepni Rozt ezért megkértem, hogy legyen nagyon csöndbe, különben elszúrja nekem a meglepit. Erre nem mondót, semmit csak jót mosolygót a nem létező bajusza alatt, biztos azt gondolta milyen gyerekes vagyok, de nem nagyon tud érdekelni, nem fogok megváltozni senki kedvéért sem, még az övéért sem.
Szóval bele is vágtam a settenkedő hadműveletembe, amit nem várt személyek zavartak meg, és tettek tönkre. Jobban mondva egy hang, ami úgy hasított a levegő, mintha csak át akart volna döfni.
Lívi te meg mit csinálsz itt?- Kérdezte az ismerős hang.
Nem olyan, mint te /She's no you/
Van egy csomó lányAki tudja magáról, mennyit érDe hozzád semmi sem foghatóHát nem érted,Hogy te vagy az egyetlen, akit igazán akarokÉs mindenre szükségem vanAmit te teszel
Mindegy, hány lány akad az utamba,Mert te annyival jobban nézel, kiSosem kellFéltékenykednedAkár egy szupermodell is megkörnyékezhetneAki a magazinok címlapján szerepelSosem jelentene semmit nekem
RefrénNem olyan, mint te, nemTöbbet adsz nekem, mint amit valaha is akartamNem olyan, mint te, nemElégedett vagyok az én egyetlenemmelMert te vagy mindaz,Amiről valaha álmodtamŐ csak egy fénykép a címlaponNem olyan, mint te, nem olyan
Van egy csomó lány,Akik a videó klipekben táncolnak,De nekem jobban tetszik, ahogy te csinálod,Ahogyan mozogszTöbb vagy, mint gyönyörűÉs azt akarom, hogy tuddHogy mindazt, amire valaha is szükségem voltMegkapom most tőled
Mindegy, hány lány akad az utambaTe, mindig jobban nézel kiSzerintem tökéletes, vagySemmit nem változtatnék rajtadEgy szupermodellért semHa minden címlapon ő, szerepel,Akkor sem ejtheti rabul a szívem
Refrén ismétlés
Soha senki sem fog olyan közel kerülni hozzámAmennyire teKicsim, nem értedHogy te vagy az egyetlen, az egyetlen,Aki ilyen érzéseket kelt bennem
Semmi sem, kerülhet ilyen közel hozzámSemmi sem fogható hozzád
Nem akarok mást, mint ami most vanSemmire, sincs szükségem, csak rádNem kaphatok többet, mint amit te adsz nekem,Maradj mindig ugyanilyenTe vagy minden... Minden és még annál is többTudod mire... Mire van szükségemÉs sem egy lány, sem egy hely, se semmiNem jelenthet nálad többet nekem
Sorsforduló 4.
4.fejezet
Kinyitották az ajtót, és szemük elé tárült egy egészen különleges kis világ, amit maga Lívi hozott létre. A szobában megtalálható volt a kínai kultúrára jellemző egyszerűség, és az Indiaiakra jellemző rafináltság is, mégis a domináló szín mely a szóba alaphangulatát meghatározta az a vörös, és annak különböző árnyalatai voltak. A falak sem maradtak csupaszon, mivel Lívi szabad idejében, ami valljuk be volt neki bőven, magára vállalta a különleges díszítéseket, így ahol nem fedte a falakat könyvespolc ott láthatóvá váltak, az ezüstösen fénylő sárkányok, valamint a különböző indaszerű motívumok.
Ennek ellenére az egész szóba úszott a színekben, melyet nem tudtak mire vélni betoppanó vendégek. Akárhova néztek, mindig egy másik színt láttak. Pedig a trükk nagyon egyszerű volt, Livi összes ablaka mozaikszerűen másmilyen színű üvegből volt összerakva, így a rajta beáramló napsugarak a különböző felületen megtörve, egy teljesen ellentétes színhatást okoztak.
A padlót pedig spanyol, és japán szőnyegek borították, azért, hogy az egyszerűség valamilyen formában megmaradjon. Az egyszerűséget képviselték a bútorok is, mivel Livi mindig is nagyon szerette a régi stílusú antik tárgyakat. Így a könyvespolcoktól kezdve az ágyig minden eredeti XVIII.századi családi ereklye volt.
Ám a ház hivatalos úrnőjét sehol sem találták, akárhova néztek csak is az üres szobát látták. Végül Matt állt elő egy ésszerű megoldással.
- Várjatok itt, megnézem a fürdőszobát, hátha ott van, mindjárt jövök.
- Mi itt várunk. – próbálta nyugtatgatni ideges barátját Barbara.
Matt el is indult a fürdőbe, ám amikor belépet hatalmas félelem, fogta el. A testvére ott feküdt a hideg kövön a véres kezét szorongatva. Livi, ahogy észrevette testvérét, egyből megnyugodott. Ő nem akart semmit, csak nagyon ideges volt, ezért újból belevette magát, a takarítás örömeibe, aminek mégis lett az ára. Éppen a fürdőszobatükör feletti falrészt portalanította, amikor megcsúszott a széken, amin állt, és egy hatalmasat esett. Az esés közben viszont a tükör éles oldala végigszántotta a jobb alkarját.
/Livi beszél E/1 ben/
- Matt, de jó …,hogy itt vagy. – kezdte kicsit nehézkesen Livi a beszédet a rengeteg vérveszteség miatt. – Már azt hittem nem is jössz.- Eközben testvére is oda futott hozzá, és próbált rajta segíteni.
- Nyugodj meg, Livi itt vagyok, mid fáj?
- A kezem, elvágta tükör, miközben takarítottam. Matt kérlek, segíts, nagyon fáj.- kezdtek el potyogni Livi könnyei.
- Tudom, hogy fáj, de kikel bírnod. Mindjárt felhívom Sanders doktorurat, és persze bekötözöm a kezed. Oké? Erős vagy Livi bírni fogod.
- Oké.
- Most szépen felveszlek jó, te próbáld úgy tartani a kezed, hogy ne mozogjon, mert akkor több lesz a vérveszteséged, és akkor még jobban fog fájni.- adta az instrukciókat Matt.
- Jó próbálok, nem fészkelődni.
Matt felvette az ölébe a már majdnem eszméletlen testvérét.
- A fenébe is Livi, ne most ájulj el, halod, gyerünk ébresztő, ha nem kelsz fel, nem kapod meg az ajándékodat.
- Hoztál ajándékot – nyílt ki újra Livi szeme.
- Tudtam, hogy erre a szóra visszajössz. – mondta boldogan Matt.
- Haha nagyon vicces vagy, inkább siethetnél, leszakad a karom.
- Jól van, mindjárt ott vagyunk.
*******************************
Miközben ők bent voltak a kint lévő vendégek is nagyon tanakadtak.
- Szerintettek ne menjünk mi is segíteni? Már vagy két perce bent vannak.- Kérdezte kicsit félénken Barbara.
- Nem hiszem, hogy kell nekik segítség, egyszerűen csak most beszélik meg a dolgaikat, biztos csak azért vannak bent ilyen sokáig.- osztotta meg a nézetteit a többiekkel Daren.
Ám a beszélgetést félbe szakította a kinyíló ajtó, amiben nem épp azt az összképet kapták vissza a kedves vendégek, mint amire számítottak.
Matt éppen azon volt, hogy minél hamarább letegye az ágyra, egyre rosszabb állapotban lévő húgát.
- Az istenért ne csak nézetek, segítsetek, hozatok ködszereket. Nyugi Livi mindjárt jobb lesz, nyugi. – Próbálta kiadni az utasításait Matt.
- Halljátok, mozogjatok már.- ordította oda Matt, amikor látta barátai értetlen arcát – na végre.
- Oké, mindjárt jövök, hozok ködszereket.- jelentette ki David, aki csatár lévén elég gyorsan tudott szaladni.
- Mi mit tegyünk? – tették fel a következő kérdést a Fernando.
- Ad ide a mobilod, azonnal fel kell hívnom az orvosát.
Jó adom, tessék.- és már adta is oda Mattnak a mobilját.
Matt fél perc alatt tárcsázta is a számot.
- Halló doktor úr, Matt Giullermo vagyok, Lívi miatt hívom elég csúnyán, megvágta magát. Ide tudna most azonnal jönni, megnézni a kezét.
- Igen azonnal megyek, ha elkezdene izzadni, azonnal kezdjék elborogatni hideg vizes kendőkkel, mert azt jelenti, hogy fölment a láza. Megértette Matt?
- Igen doktor úr, csak siessen nagyon rosszul, néz ki.
- Jó sietek, mindjárt ott vagyok. Viszlát.
- Viszlát.
Matt megfordult is visszaadta a mobilt Fernandonak, miközben tájékoztatta őket az orvos utasításairól. Azt mondta, mindjárt jön, és ha elkezdene izzadni, akkor kezdjük el borogatni hideg vizes kendővel.
-Matt – szólt egy halk nyöszörgés az ágyról.
- Úgy sajnálom. Nem akartam, tényleg nem. – kezdett el sírni fájdalmában Livi.
- Csssss, tudom, hogy nem akartad nem a te hibád, mindjárt rendbe hoz a doktor úr, és akkor megtartjuk a születésnapodat. Ígérem. – adta szavát Matt, aki az ágy szélén ült testvére mellett.
- Megtartjuk? Ezt hogy érted? Kiket hívtál meg? – tette fel az összes kérdését egyszerre Livi, mintha csak ez az információ, hogy új emberekkel ismerkedhet meg, több energiát adott volna neki, a felépüléshez.
- Igen megtartjuk, itt van néhány Angol barátom, akik szeretnének veled megismerkedni. Persze, csak ha te is akarod.- tette hozzá félénken Matt.
- Persze, nyugodtan bemutathatod őket…, nem harapom le a fejüket..., bár jobb lenne, ha egy kicsit később mutatnád be őket, mert nagyon… elfáradtam. – mondta Livi miközben éppen elájult, a fájdalomtól.
- Livi, hallod, ébredj.- próbálta ismét felébreszteni testvérét Matt, ám ezúttal már nem járt sikerrel.
- Hol vannak már azok a ködszerek, itt fog elvérezni a húgom?
És több se kellett pont abban a pillanatban, toppant be David a szükséges eszközökkel.
- Na végre, hogy ideértél.- tette hozzá Matt, miközben átvette a ködszereket, és már bele is kezdett az ”életmentő akcióba”. Szépen kitisztította a sebet, lefújta fertőtlenítővel, ami az ő esetében nagyon fontos volt, mivel folyamatosan vérzett, nem gyógyult be a sebe, legalábbis nem olyan gyorsan, mint egy átlag emberé. Ezután jöhetett, egy szakszerű, és jó vastag kötés. Ám ennél többet, már Matt sem tudott tenni a húgáért. Már csak abban reménykedet ,hogy a doktor úr tényleg hamar ide ér.
Negyedóra múlva meg is érkezett a doktor úr, két betegápolójával együtt.
- Jó napot doktor úr. Köszönöm, hogy ennyire sietet. – köszöntette az orvost Matt.
- Semmiség fiam ez a kötelességem, de most hagy nézem meg az én kedvenc betegemet. –tette hozzá mosolyogva az öreg orvos.
- Fent van a szobájában, elég mély volt a sebe, remélem hamar rendbe, tudja hozni.
- Nem tudom Matt, még az is lehet, hogy korházba kell vinni. Sajnálom.
Az orvos és Matt elég gyorsan felértek Livi szobájába, ahol már a többiek várakoztak, na és persze Livi.
- Szeretném, ha mindenki kimenne a szobából, mert ilyenkor az ő estében teljes körű vizsgálatot végzünk. – Adta ki parancsát az orvos.
- Jó, akkor mi kint várunk. – mondta Matt.
A vizsgálat jó sokáig elhúzódott, az orvos már lassan másfélórája bent volt, ám hangokat nem halottak kiszűrődni. El nem tudták képzelni mi tarthat ennyi ideig, így csak vártak, és vártak. Fél órával később kinyílt az ajtó és kijött rajta a doktor úr is.
- Doktor úr, ugye rendbe jön a testvérem? –kérdezte idegesen Matt
- Igen, de rengeteg vért veszített, a sebét összevarrtam, ám még így is vérzik. Kentem rá különböző kenőcsőket, amik előserkentik a véralvadást, de nem tudom mennyire fog ez nála hatni. Még így is szerencséje volt, ha fél centivel arrébb vágja el a kezét, akkor már ti se tudtatok volna rajta segíteni.
- Köszönöm doktor úr. Ezek szerint fel fog épülni?
- Igen egy hét alatt biztos fel fog épülni, a varratoknak viszont még több idő kell, azokat csak egy hónap múlva szedem ki. Hagytam is erős fájdalomcsillapítókat, mert abban biztos leszek, hogy nagyon fog fájni Livi karja. Azt viszont semmi kép se engedje meg neki, hogy szétszedje a kötést, mert akkor kezdhetünk mindet, előröl.
- Jó, értem. A gyógyszereit milyen gyakran adjam neki?
- Reggel és este, ezek, mint mondtam nagyon erős gyógyszerek ezért mindig folyadékkal, együtt vegye be, különben kellemetlen lesz az íze, és nem fogja lenyelni.
- Ja és valami, nem tudom, hogy észre vette a nagy ijedségben, de mintha a Livi megváltozott volna.
- Ezt, hogy érti?
- A bőre, nem olyan fehér, mondhatni egészséges, pedig ez nem jellemző a leukémiás betegekre az anyagcsere lassúsága miatt. Érdekes, felettébb érdekes.- mondta elgondolkozva az orvos.
- Ezek szerint javult az állapota?- kérdezte izgatottan Matt.
- Ezt nem állítanám teljes bizonysággal, de valami biztos megváltozott, csak azt nem tudom még mi, mindenestre most vettünk tőle vért is, amit elküldök a laborba, így megtudjuk, hogy áll te beváltozás nála.
- Jó, nekem már ez is jó, ha reménykedhetek, idáig mindig csak romlott az állapota.
- Tudom Matt, tudom, mindenestre a testvéred egy igazi harcos nem fogja feladni, tud ő még meglepetéseket okozni neked, nyugodj meg.
- Tudom, én is csak ebben bízok, semmi másban elhiheti doktor úr.
- Na jó én megyek, még vár a többi kis betegem, az egyik ápolom, még itt marad estére, hátha fellépne valamilyen komplikáció, bár ennek az esélye elég kicsi, a sok nyugtató miatt.
- Jó köszönjük doktor úr.
- Nem kell, köszönöd semmit, és lekísérni sem kell, már ismerem a járást, ha viszont megint probléma lenne, akkor nyugodtan hívj akár este is.
- Jó.
Végül pedig egy kézfogással köszöntek el egymástól.
********************************************
Így ért véget Livi tizennyolcadik születésnapja meglepetéssel, és mégis ajándékozás nélkül. Livi túl élte élete egyik legszebbnek vélt napját, ám azt az egy dolgot megtanulta, hogy soha többé nem takarít egyedül.
Matt pedig azt tanulta meg, hogy testvére csak egy van, és akármennyire is nehéz a teher, amit a vállán vissz, azt akkor is vinnie kell. Mert ma megtapasztalta azt, amit még nem, úgy érezte, hogy Livit is elveszítheti, és ez iszonyatosan megrémítette. Eddig megszokta, hogy amikor haza jön a testvére szobájában van, és nyakába ugorva várja, most pedig ahogy ott, a hideg kövön véresen látta, minden értelmet nyert, a küzdés, a kitartás, és Livi iránti szeretete, ami arra sarkalja őt, hogy sose hagyja egyedül, legyen mindig mellette. Ez a fajta szeretet pedig áldozatokkal jár, de nem akkorával, hogy feláldozza érte saját testvérét.
A többieknek is tanúságos volt ez nap, bár csak egy kis részletet láttak Livi életéből, de az is nagyon megrendítette mindannyiukat. Fogalmuk sem volt róla, hogy Livi állapota tényleg ennyire súlyos, mert más dolog, ha mondanak az embernek valamit, és teljesen más, ha a szeme előtt látja azt, amit eddig csak halott. A többiekkel is ez történt, most kezdték csak igazán felmérni Matt erényeit, hiszen ha ő nem intézkedik olyan gyorsan, akkor ők sem reagáltak volna semmit, mert teljesen leblokkolta őket a rengeteg vér látványa. Ellenben Matt pontosan jól tudta mit kell tennie, így mentve meg, húga életét. Most pedig kimondatlanul, de hibásnak érzik magukat, hiszen ha reggel direkt nem húzzák az időt, akkor talán ez a baleset sem fordult volna elő. Így csöndben hallgatva váltak el egymástól és indultak el a saját szóbájukba, hogy egyedül birkózzanak meg a lelkiismeretükkel, amely talán örökre megmarad.
Mert te élsz /Because you live/ Jesse Mccarteney
Nézek ki nehéz szívvel az esőben
Itt a vége számomra
Amikor a hangod visszarántott
Mint egy ébresztő hívás.
Keresem a választ
Valahol
Nem láttam, hogy itt volt előttem
De most már tudom, amit nem tudtam.
Refrén
Azért, mert te élsz és lélegzel
Azért megtanítasz hinni magamban
Amikor senki más nem tud segíteni
Mert te élsz
Az én világomban...
Kétszer annyi csillag van az égen.
Rendben van, túléltem, újra élő vagyok
Miattad, minden zűrzavart átvészelünk.
Mi az élet? Mire használják?
Ha megölik az időt.
Annyira örülök, hogy találtam egy angyalt
Valakit, aki...
Itt volt, mikor minden reményem elszállt
Repülni tovább, a te szemeidbe nézve.
Refrén
Amiért élsz, én is élek.
Amiért te élsz, van egy ok, amiért én folytatom, mikor elvesztem a harcot.
Vissza akarom adni neked, amit te adtál nekem
Mindig...
Refrén
Azért, mert te élsz és lélegzel
Azért, mert megtanítasz hinni magamban
Amikor senki más nem tud segíteni
Azért, mert te élsz
Az én világomban...
Mindent, amire szükségem van, túlélem
Kinyitották az ajtót, és szemük elé tárült egy egészen különleges kis világ, amit maga Lívi hozott létre. A szobában megtalálható volt a kínai kultúrára jellemző egyszerűség, és az Indiaiakra jellemző rafináltság is, mégis a domináló szín mely a szóba alaphangulatát meghatározta az a vörös, és annak különböző árnyalatai voltak. A falak sem maradtak csupaszon, mivel Lívi szabad idejében, ami valljuk be volt neki bőven, magára vállalta a különleges díszítéseket, így ahol nem fedte a falakat könyvespolc ott láthatóvá váltak, az ezüstösen fénylő sárkányok, valamint a különböző indaszerű motívumok.
Ennek ellenére az egész szóba úszott a színekben, melyet nem tudtak mire vélni betoppanó vendégek. Akárhova néztek, mindig egy másik színt láttak. Pedig a trükk nagyon egyszerű volt, Livi összes ablaka mozaikszerűen másmilyen színű üvegből volt összerakva, így a rajta beáramló napsugarak a különböző felületen megtörve, egy teljesen ellentétes színhatást okoztak.
A padlót pedig spanyol, és japán szőnyegek borították, azért, hogy az egyszerűség valamilyen formában megmaradjon. Az egyszerűséget képviselték a bútorok is, mivel Livi mindig is nagyon szerette a régi stílusú antik tárgyakat. Így a könyvespolcoktól kezdve az ágyig minden eredeti XVIII.századi családi ereklye volt.
Ám a ház hivatalos úrnőjét sehol sem találták, akárhova néztek csak is az üres szobát látták. Végül Matt állt elő egy ésszerű megoldással.
- Várjatok itt, megnézem a fürdőszobát, hátha ott van, mindjárt jövök.
- Mi itt várunk. – próbálta nyugtatgatni ideges barátját Barbara.
Matt el is indult a fürdőbe, ám amikor belépet hatalmas félelem, fogta el. A testvére ott feküdt a hideg kövön a véres kezét szorongatva. Livi, ahogy észrevette testvérét, egyből megnyugodott. Ő nem akart semmit, csak nagyon ideges volt, ezért újból belevette magát, a takarítás örömeibe, aminek mégis lett az ára. Éppen a fürdőszobatükör feletti falrészt portalanította, amikor megcsúszott a széken, amin állt, és egy hatalmasat esett. Az esés közben viszont a tükör éles oldala végigszántotta a jobb alkarját.
/Livi beszél E/1 ben/
- Matt, de jó …,hogy itt vagy. – kezdte kicsit nehézkesen Livi a beszédet a rengeteg vérveszteség miatt. – Már azt hittem nem is jössz.- Eközben testvére is oda futott hozzá, és próbált rajta segíteni.
- Nyugodj meg, Livi itt vagyok, mid fáj?
- A kezem, elvágta tükör, miközben takarítottam. Matt kérlek, segíts, nagyon fáj.- kezdtek el potyogni Livi könnyei.
- Tudom, hogy fáj, de kikel bírnod. Mindjárt felhívom Sanders doktorurat, és persze bekötözöm a kezed. Oké? Erős vagy Livi bírni fogod.
- Oké.
- Most szépen felveszlek jó, te próbáld úgy tartani a kezed, hogy ne mozogjon, mert akkor több lesz a vérveszteséged, és akkor még jobban fog fájni.- adta az instrukciókat Matt.
- Jó próbálok, nem fészkelődni.
Matt felvette az ölébe a már majdnem eszméletlen testvérét.
- A fenébe is Livi, ne most ájulj el, halod, gyerünk ébresztő, ha nem kelsz fel, nem kapod meg az ajándékodat.
- Hoztál ajándékot – nyílt ki újra Livi szeme.
- Tudtam, hogy erre a szóra visszajössz. – mondta boldogan Matt.
- Haha nagyon vicces vagy, inkább siethetnél, leszakad a karom.
- Jól van, mindjárt ott vagyunk.
*******************************
Miközben ők bent voltak a kint lévő vendégek is nagyon tanakadtak.
- Szerintettek ne menjünk mi is segíteni? Már vagy két perce bent vannak.- Kérdezte kicsit félénken Barbara.
- Nem hiszem, hogy kell nekik segítség, egyszerűen csak most beszélik meg a dolgaikat, biztos csak azért vannak bent ilyen sokáig.- osztotta meg a nézetteit a többiekkel Daren.
Ám a beszélgetést félbe szakította a kinyíló ajtó, amiben nem épp azt az összképet kapták vissza a kedves vendégek, mint amire számítottak.
Matt éppen azon volt, hogy minél hamarább letegye az ágyra, egyre rosszabb állapotban lévő húgát.
- Az istenért ne csak nézetek, segítsetek, hozatok ködszereket. Nyugi Livi mindjárt jobb lesz, nyugi. – Próbálta kiadni az utasításait Matt.
- Halljátok, mozogjatok már.- ordította oda Matt, amikor látta barátai értetlen arcát – na végre.
- Oké, mindjárt jövök, hozok ködszereket.- jelentette ki David, aki csatár lévén elég gyorsan tudott szaladni.
- Mi mit tegyünk? – tették fel a következő kérdést a Fernando.
- Ad ide a mobilod, azonnal fel kell hívnom az orvosát.
Jó adom, tessék.- és már adta is oda Mattnak a mobilját.
Matt fél perc alatt tárcsázta is a számot.
- Halló doktor úr, Matt Giullermo vagyok, Lívi miatt hívom elég csúnyán, megvágta magát. Ide tudna most azonnal jönni, megnézni a kezét.
- Igen azonnal megyek, ha elkezdene izzadni, azonnal kezdjék elborogatni hideg vizes kendőkkel, mert azt jelenti, hogy fölment a láza. Megértette Matt?
- Igen doktor úr, csak siessen nagyon rosszul, néz ki.
- Jó sietek, mindjárt ott vagyok. Viszlát.
- Viszlát.
Matt megfordult is visszaadta a mobilt Fernandonak, miközben tájékoztatta őket az orvos utasításairól. Azt mondta, mindjárt jön, és ha elkezdene izzadni, akkor kezdjük el borogatni hideg vizes kendővel.
-Matt – szólt egy halk nyöszörgés az ágyról.
- Úgy sajnálom. Nem akartam, tényleg nem. – kezdett el sírni fájdalmában Livi.
- Csssss, tudom, hogy nem akartad nem a te hibád, mindjárt rendbe hoz a doktor úr, és akkor megtartjuk a születésnapodat. Ígérem. – adta szavát Matt, aki az ágy szélén ült testvére mellett.
- Megtartjuk? Ezt hogy érted? Kiket hívtál meg? – tette fel az összes kérdését egyszerre Livi, mintha csak ez az információ, hogy új emberekkel ismerkedhet meg, több energiát adott volna neki, a felépüléshez.
- Igen megtartjuk, itt van néhány Angol barátom, akik szeretnének veled megismerkedni. Persze, csak ha te is akarod.- tette hozzá félénken Matt.
- Persze, nyugodtan bemutathatod őket…, nem harapom le a fejüket..., bár jobb lenne, ha egy kicsit később mutatnád be őket, mert nagyon… elfáradtam. – mondta Livi miközben éppen elájult, a fájdalomtól.
- Livi, hallod, ébredj.- próbálta ismét felébreszteni testvérét Matt, ám ezúttal már nem járt sikerrel.
- Hol vannak már azok a ködszerek, itt fog elvérezni a húgom?
És több se kellett pont abban a pillanatban, toppant be David a szükséges eszközökkel.
- Na végre, hogy ideértél.- tette hozzá Matt, miközben átvette a ködszereket, és már bele is kezdett az ”életmentő akcióba”. Szépen kitisztította a sebet, lefújta fertőtlenítővel, ami az ő esetében nagyon fontos volt, mivel folyamatosan vérzett, nem gyógyult be a sebe, legalábbis nem olyan gyorsan, mint egy átlag emberé. Ezután jöhetett, egy szakszerű, és jó vastag kötés. Ám ennél többet, már Matt sem tudott tenni a húgáért. Már csak abban reménykedet ,hogy a doktor úr tényleg hamar ide ér.
Negyedóra múlva meg is érkezett a doktor úr, két betegápolójával együtt.
- Jó napot doktor úr. Köszönöm, hogy ennyire sietet. – köszöntette az orvost Matt.
- Semmiség fiam ez a kötelességem, de most hagy nézem meg az én kedvenc betegemet. –tette hozzá mosolyogva az öreg orvos.
- Fent van a szobájában, elég mély volt a sebe, remélem hamar rendbe, tudja hozni.
- Nem tudom Matt, még az is lehet, hogy korházba kell vinni. Sajnálom.
Az orvos és Matt elég gyorsan felértek Livi szobájába, ahol már a többiek várakoztak, na és persze Livi.
- Szeretném, ha mindenki kimenne a szobából, mert ilyenkor az ő estében teljes körű vizsgálatot végzünk. – Adta ki parancsát az orvos.
- Jó, akkor mi kint várunk. – mondta Matt.
A vizsgálat jó sokáig elhúzódott, az orvos már lassan másfélórája bent volt, ám hangokat nem halottak kiszűrődni. El nem tudták képzelni mi tarthat ennyi ideig, így csak vártak, és vártak. Fél órával később kinyílt az ajtó és kijött rajta a doktor úr is.
- Doktor úr, ugye rendbe jön a testvérem? –kérdezte idegesen Matt
- Igen, de rengeteg vért veszített, a sebét összevarrtam, ám még így is vérzik. Kentem rá különböző kenőcsőket, amik előserkentik a véralvadást, de nem tudom mennyire fog ez nála hatni. Még így is szerencséje volt, ha fél centivel arrébb vágja el a kezét, akkor már ti se tudtatok volna rajta segíteni.
- Köszönöm doktor úr. Ezek szerint fel fog épülni?
- Igen egy hét alatt biztos fel fog épülni, a varratoknak viszont még több idő kell, azokat csak egy hónap múlva szedem ki. Hagytam is erős fájdalomcsillapítókat, mert abban biztos leszek, hogy nagyon fog fájni Livi karja. Azt viszont semmi kép se engedje meg neki, hogy szétszedje a kötést, mert akkor kezdhetünk mindet, előröl.
- Jó, értem. A gyógyszereit milyen gyakran adjam neki?
- Reggel és este, ezek, mint mondtam nagyon erős gyógyszerek ezért mindig folyadékkal, együtt vegye be, különben kellemetlen lesz az íze, és nem fogja lenyelni.
- Ja és valami, nem tudom, hogy észre vette a nagy ijedségben, de mintha a Livi megváltozott volna.
- Ezt, hogy érti?
- A bőre, nem olyan fehér, mondhatni egészséges, pedig ez nem jellemző a leukémiás betegekre az anyagcsere lassúsága miatt. Érdekes, felettébb érdekes.- mondta elgondolkozva az orvos.
- Ezek szerint javult az állapota?- kérdezte izgatottan Matt.
- Ezt nem állítanám teljes bizonysággal, de valami biztos megváltozott, csak azt nem tudom még mi, mindenestre most vettünk tőle vért is, amit elküldök a laborba, így megtudjuk, hogy áll te beváltozás nála.
- Jó, nekem már ez is jó, ha reménykedhetek, idáig mindig csak romlott az állapota.
- Tudom Matt, tudom, mindenestre a testvéred egy igazi harcos nem fogja feladni, tud ő még meglepetéseket okozni neked, nyugodj meg.
- Tudom, én is csak ebben bízok, semmi másban elhiheti doktor úr.
- Na jó én megyek, még vár a többi kis betegem, az egyik ápolom, még itt marad estére, hátha fellépne valamilyen komplikáció, bár ennek az esélye elég kicsi, a sok nyugtató miatt.
- Jó köszönjük doktor úr.
- Nem kell, köszönöd semmit, és lekísérni sem kell, már ismerem a járást, ha viszont megint probléma lenne, akkor nyugodtan hívj akár este is.
- Jó.
Végül pedig egy kézfogással köszöntek el egymástól.
********************************************
Így ért véget Livi tizennyolcadik születésnapja meglepetéssel, és mégis ajándékozás nélkül. Livi túl élte élete egyik legszebbnek vélt napját, ám azt az egy dolgot megtanulta, hogy soha többé nem takarít egyedül.
Matt pedig azt tanulta meg, hogy testvére csak egy van, és akármennyire is nehéz a teher, amit a vállán vissz, azt akkor is vinnie kell. Mert ma megtapasztalta azt, amit még nem, úgy érezte, hogy Livit is elveszítheti, és ez iszonyatosan megrémítette. Eddig megszokta, hogy amikor haza jön a testvére szobájában van, és nyakába ugorva várja, most pedig ahogy ott, a hideg kövön véresen látta, minden értelmet nyert, a küzdés, a kitartás, és Livi iránti szeretete, ami arra sarkalja őt, hogy sose hagyja egyedül, legyen mindig mellette. Ez a fajta szeretet pedig áldozatokkal jár, de nem akkorával, hogy feláldozza érte saját testvérét.
A többieknek is tanúságos volt ez nap, bár csak egy kis részletet láttak Livi életéből, de az is nagyon megrendítette mindannyiukat. Fogalmuk sem volt róla, hogy Livi állapota tényleg ennyire súlyos, mert más dolog, ha mondanak az embernek valamit, és teljesen más, ha a szeme előtt látja azt, amit eddig csak halott. A többiekkel is ez történt, most kezdték csak igazán felmérni Matt erényeit, hiszen ha ő nem intézkedik olyan gyorsan, akkor ők sem reagáltak volna semmit, mert teljesen leblokkolta őket a rengeteg vér látványa. Ellenben Matt pontosan jól tudta mit kell tennie, így mentve meg, húga életét. Most pedig kimondatlanul, de hibásnak érzik magukat, hiszen ha reggel direkt nem húzzák az időt, akkor talán ez a baleset sem fordult volna elő. Így csöndben hallgatva váltak el egymástól és indultak el a saját szóbájukba, hogy egyedül birkózzanak meg a lelkiismeretükkel, amely talán örökre megmarad.
Mert te élsz /Because you live/ Jesse Mccarteney
Nézek ki nehéz szívvel az esőben
Itt a vége számomra
Amikor a hangod visszarántott
Mint egy ébresztő hívás.
Keresem a választ
Valahol
Nem láttam, hogy itt volt előttem
De most már tudom, amit nem tudtam.
Refrén
Azért, mert te élsz és lélegzel
Azért megtanítasz hinni magamban
Amikor senki más nem tud segíteni
Mert te élsz
Az én világomban...
Kétszer annyi csillag van az égen.
Rendben van, túléltem, újra élő vagyok
Miattad, minden zűrzavart átvészelünk.
Mi az élet? Mire használják?
Ha megölik az időt.
Annyira örülök, hogy találtam egy angyalt
Valakit, aki...
Itt volt, mikor minden reményem elszállt
Repülni tovább, a te szemeidbe nézve.
Refrén
Amiért élsz, én is élek.
Amiért te élsz, van egy ok, amiért én folytatom, mikor elvesztem a harcot.
Vissza akarom adni neked, amit te adtál nekem
Mindig...
Refrén
Azért, mert te élsz és lélegzel
Azért, mert megtanítasz hinni magamban
Amikor senki más nem tud segíteni
Azért, mert te élsz
Az én világomban...
Mindent, amire szükségem van, túlélem
Sorsforduló 3.
3.fejezet
Matt csak hallgatta a zenét és kizárta a külvilágot. Teljesen elmerült a gondolataiban. Folyamatosan azon járt az esze, hogy vajon testvére miért pont ezt a számot választotta. Talán fel akarta hívni a figyelmemet valamire, lehet, hogy rosszabbul van és én nem voltam itt mellette? Vagy talán csak tényleg így akarja közölni az érzéseit, mert azt ő sem tagadta, a szám teljesen mértékben, a tükrözte testvére életét. Ez pedig még jobban elkeserítette, hiszen ő hagyta itt, ő ment el minden szó nélkül két hónappal ezelőtt.
Még csak el se köszöntem tőle. De szóban nem is tudtam volna, megtenni, nem ment volna. Én nem vagyok olyan, mint ő. Így megfutamodtam, és inkább leléptem, ami pedig még rosszabb, hogy nem érzek bűntudatot, elmentem és végre valóráváltottam az álmaimat. Ezt pedig sose fogom megbánni, már így is majdnem mindenről lemondtam Livi miatt, bár ezt ő nem tudja, de teljesen megváltozott miatta az életem. Lemondtam a haverokkal való bulizásról, és a focit sem tudtam már olyan szinten űzni, mint a betegsége előtt. A magánéletemről nem is beszélve, minden egyes kapcsolatom sorra ment tönkre. Nehéz bevallanom, de ez alatt hét év alatt teljesen begubózva éltem. Egy személyben voltam Livi apja, és a ház ura. De eljött a változtatás ideje, tudom, hogy Livinek ez fáj, mert úgy érzi, elhanyagolom, de neki is el kell fogadnia nekem, még van jövőm, és nem szeretném elvesztegetni a tehetségemet, csak azért, hogy őt ápoljam, egy olyan betegséggel melyből mindketten tudjuk nincs kiút. Fáj elfogadni, de már csak évei vannak hátra, az állapota egyre rosszabb, az orvosai szerint már az is csoda, hogy ennyit kibírt.
Az évekről pedig más is eszembe jutott, mégpedig Livi születésnapja. Ami pontosan holnapra esett, azaz március 24-re. Teljesen kiment a fejemből, ezt nem hiszem el, és nem vettem neki semmit. Ajaj sürgősen ki kell találnom valamit, mert nálunk az ajándékozás mindig kölcsönösen megy, vagyis ha én adok egy ajándékot, akkor az is ad, akinek adtak. Úgyhogy jó nagy slamasztikában vagyok, mivel abban biztos vagyok, hogy Livinek már megvan az ajándéka, csalódást viszont nem akarok okozni neki. De minek örülne a legjobban, tevődött fel az újabb kérdés a fejemben?
****************************************************
A többiek időközben csak kapkodták a fejüket, Matt és az inas között. Fogalmuk sem volt kiről lehet szó. Bár, talán egy személy már kezdte kapizsgálni a dolgokat. Hiszen ő látott valakit a lovarda körül bujkálni, bár eddig csak azt hitte a szeme káprázott, hiszen nem tudta felfogni, hogy az a személy, akit látott valóban létezik. Első látásra olyan volt neki a nő személye, mintha egy angyal lett volna. Mivel nő volt, ezt már ott ki tudta következtetni, és nem is akármilyen. Bár a fején sálat hordott, de egy pillanatra meglátta az arcát is. Igazán különleges arca volt, benne volt a spanyolokra jellemző tüzesség, a mérhetetlen büszkeség, és valamiféle megmagyarázhatatlan fájdalom is. Ezt főleg a szemében látta, azokban a csokoládé színű szemekben, melyek azonnal megragadták, olyan volt számára, mint egy nagy őrvény, teljesen bele veszett. Az alkatából viszont nem látott sokat a fa takarása miatt. Valamint az időhiánya miatt is, hiszen csak egy pillanatra nézett félre Barbara miatt, és gyönyörű szépség is eltűnt, úgy, mint ha csak egy álom lett volna. A gondolatai csak úgy ingáztak, egyikrészről ott van a lány, aki az első pillanatban elvarázsolta, másrészről ott van Matt húga, akiről ugyan keveset tudott, de mégis valami vonzotta, meg akarta ismerni.
A gondolatatit viszont ő sem rendezhette soká, mivel ebben a pillanatban tört ki a Matt nevű vulkán.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Ezt nem hiszem el, semmi jó ajándék nem jut eszembe. Pedig már holnapra kellene. - kezdte el tépni Matt a saját haját idegségében.
- Nyugi haver. Először is azt mond el kinek kell ajándék, aztán pedig azt, hogy ő minek örülne a legjobban.- próbálta nyugtat barátját Daren.
- Jó, tényleg igazatok van. Az ajándék a húgomnak kell, Líviának, aki holnap lesz tizennyolc éves, csak én elfelejtettem, így ajándékot sem vettem neki. Holnapig pedig még nehezebben fogom megtalálni azt, aminek örülne.- adta elő a dolgokat Matt a legnagyobb őszintésséggel.
- Jaj szívem csak ennyi a baj, erre igazán egyszerű a megoldás vegyél neki valami szép ruhát. – mondta ezt Barbara olyan egyszerűséggel, mintha tényleg csak ez lehetne az egyetlen megoldás. – Miközben többiek csak szánakozva néztek rá.
- Barbara nem az volt a kérdés te minek örülnél, hanem az, hogy Matt testvére minek örülne! – jelentette ki viccesen Fernando
- Miért szerintem minden fiatallány ennek örülne a legjobban.- jelentette ki a legnagyobb beleéléssel Barbara.
- Barbara, a lényeg, ne magadból indulj ki. Akkor te is megérted miről beszélünk. – szólt közbe a vitába Daren is.
- Igaza van a fiuknak, ruhát nem adhatok neki, elvégre hét éve én veszem neki a ruháit, ebben semmi újdonság nem lenne.
- Mit csinálsz? Te veszed a húgod ruháit, mégis minek, ő nem tudja megvenni magának?- Kérdezte David a legnagyobb döbbenettel a hangjában.
- Igen én veszem, és igen a húgom nem tudja megvenni magának, mert…- ezt, szót már nagyon régen mondta ki utoljára, és akkor is nagyon nehéz volt, mivel akkor Livinek kellett elmondania. Egy szó és mégis, tönkre tehet egy egész életet. A kimondása pedig most sem volt könnyebb.
- A testvérem nagyon beteg, talán ha szerencséje van, még élhet két, vagy három évet, de nem tovább, leukémiás, és a végső stádiumban van. Az orvosok már nem tudják meggyógyítani. Hét éve folyamatosan kezelik, egyik kemoterápiás kezelés jött a másik után, a műtétekről nem is beszélve, melyekkel mindig reményt ébresztettek, hogy aztán nagyobb legyen a csalódás. Ma már ott tartunk, hogy az orvosok lepődnek meg a húgomon, szerintük már két évvel ezelőtt meg kellett volna halnia. De hatalmas nagy akarat ereje van.- mondta ki Matt az utolsó szavakat könnyezve.
- Sajnálom Matt, nem akartam, bocs. – kért bocsánatot David.
- Semmi baj nem tudhattátok. Viszont most már tudjátok miért fontos az ajándék.
- Jó, de milyen személyiség a testvéred, mit szeret a legjobban? Mert ha ezt tudnánk könnyebb, lenne megtalálni neki, a megfelelő ajándékot.
- Őt nem nevezném a hisztis libák közé, két lábon áll a földön, mindig tudja, mit akar. Elég intellektuális személy is, szeret írni és olvasni, több külföldi könyvet fordított le Spanyolországnak, főleg nehéz latin szövegeket, ezért emléktáblát készíttetettek neki a Nemzeti Könyvtárunkban. Imádja a nyelveket, főleg a nehezen megtanulhatóakat. Így tud angolul, magyarul, japánul és latinul. De a fő szenvedélye a lovaglás ebben verhetetlen volt kiskorábban is. Tizenegy évesen mielőtt kiderül a betegsége ifibajnok lett díjugratásban, ő volt a legfiatalabb, és mindenkit kenterbe vert a lovaglási stílusával. Ő volt az első Spanyolországban, aki női nyeregben kezdett el versenyezni. Ezért sokan bolondnak is nézték, úgy gondolták képtelenség megmaradni a lovon, és még az akadályt is átugrani. De minden egyes alkalommal rájuk cáfolt Ojdipusszal csak úgy repültek a pályán, az elegáns stílussal pedig nem csak a zsűritagokat, de a nézőket is elvarázsolta, így ő lett a lovassport nagy kedvence, nem volt olyan verseny, amin ne indult volna. Ám ekkor jött a betegsége, na meg a szüleink halála is. Én akkor voltam tizenhat éves, a szüleink meghaltak egy autóbalesetben, Livi pedig, hogy kiadja magából a feszültségét és a bánatát minden energiáját a lovaglásnak szentelte. Nem tudtam vele mit kezdeni, lázadt minden ellen, nem akarta elfogadni az új helyzetet. Végül pont egy versenyen voltunk, amikor megmutatkozott a betegsége, pont az egyik veszélyesen magas akadályt akarta átugrani, amikor elvesztette az irányítást a lovon és előre esett egyenesen a palánkra. Szörnyű volt látni, a testvéremet, ahogy az egyik fa rész belefúródik a derekába, végül korházba szállították, és ott jött a következő csapás. A véreredmények kimutatták, hogy túl sok a fehérvérsejtje, de ekkor még reménykedtünk, hogy nem ez a betegsége. Csakhogy tudni kell erről a betegségről, hogy vérzékenységhez vezet. Ami nála már akkor is megvolt, ne tudjátok meg milyen kínokat állt ki, még megműtötték, olyan volt számára mintha forróvassal kínozták volna, és ekkor még csak tizenegy éves volt. Azóta itt él elszigetelten, főnt a harmadik emeleten, egy steril szobában, csak én és Roza, a szakácsnőnk mehet be hozzá, azért, hogy csökkentsük a vírusfertőzéseket, illetve a baleseteket. Hiszen neki elég a legkisebb karcolás is, és félnapig, szenved a görcsöktől. Nem egyszer halottam a fájdalomtól szenvedni, de amikor felmentem megnézni, hogy mi van vele, mindig azt tette, hogy alszik. Sose mutatta mások előtt, ha fáj valami, mindig azt hajtogatta, nem kér mások sajnálatából, mert abból nem lehet megélni. Ilyen az én testvérem makacs, akaratos, egy igazi küzdő szellem, aki minden egyes napnak örül, mert tudja, hogy egyre kevesebb van neki.
Ezek után senki, sem mert megszólalni, el se tudták képzelni mekkora akart erő kellett ehhez. Fogalmuk sem volt arról, mit titkolt eddig Matt oly szorgosan, és, most amikor rájöttek, el se akarták hinni.
Még nem ismerték személyesen Livit, de mégis mindannyian felnéztek rá, még Barbara is, aki átértékelte a dolgokat, és a Mattről alkotott képet. Eddig azt hitte a férfit csak a foci érdekli és semmi más, na meg a pénz hajszolása. Erre tessék, kiderül, van egy testvére, akit mindennél jobban szeret, mivel a szavaiból ezt vette ki, és aki ráadásul leukémiás. Na és ha ez még nem lenne elég, az a lány, Livi tizennyolc évesen többet tett le az asztalra, mint ők összesen öten.
Matt szavai mélyen érintette őket, be kellett látniuk ezt nem hitték volna Mattről. Na és persze ez a saját értékrendjüket is megváltoztatta, rá kellett jönniük, rövid az élet ezért kell használniuk minden egyes percet.
Viszont a megoldáshoz sem jutottak közelebb. Hiába tudtak meg többet a lányról ez nem segített rajtuk, sőt ez még nehezítette is a dolgukat, fogalmuk sem volt róla mit vehetnének egy olyan lánynak, aki beteg és egész nap kise dugja az orrát a szóbájából.
- Te Matt, azt mondtad, imádja a lovakat, miért nem enged meg neki, hogy egy kicsit lovagoljon, szerintem, annak örülne a legjobban, Vagy vidd el lovas kocsikázni, akkor tudnál is rá figyelni.- jelentette ki mindenki legnagyobb megdöbbenésére Barbara.
- Most mi van, mit néztek? Nem a Marsról jöttem.
- Az lehet, de most mondtál először értelmeset, ráadásul úgy, hogy nem volt a hangodban a feljebb valóság. – oktatta ki David.
- Ezt most bóknak vegyem, vagy sértésnek?
- Annak veszed, aminek csak akarod.
- Na jó mielőtt megint egymásnak esnétek, szerintem is jó Barbara ötlete, csak akkor mindent meg kell szerveznem holnapra. De ennyit meg ér, Livi biztos nagyon örülni fog. – jelentette ki Matt.
- Most pedig menjünk aludni, mert a holnapi nap úgy érzem nehéz lesz, főleg a testvérem miatt, nem tudom, hogy fog viselkedni, nem szereti az idegeneket. Viszont be akarlak titeket mutatni.
- Miért érzem azt, hogy te nem csak ez miatt aggódsz Matt?- bújt oda Barbara Matthez.
- Mert igazad van. Igazából két hónappal ezelőtt, úgy jöttem el, hogy nem szóltam neki semmit, egyszerűen csak itt hagytam. Azóta már sajnálom, de nem mertem neki megmondani, féltem a reakciójától. De úgy érzem ezzel jobban megsértettem, mintha elmondtam volna neki azt, hogy elmegyek.
- Na látod, ebben van valami, de ahogy leírtad szerintem, nem haragszik rád. Majd holnap bedobod magad és minden helyre áll, kőztetek.- mondta nyugodtan Daren.
- Na jó, majd akkor holnap találkozunk addig, mindenki pihenje ki magát. Sziasztok.- Köszönt el mindenkitől Matt.
**************************************************
Az éjszaka pedig hamar elrepült, a vendégek úgy érezték magukat, mintha egy szemhunyásnyit se aludtak volna, de mégis lelkesen keltek fel, mert már nagyon kíváncsiak voltak Matt titokzatos húgára, Livire.
Eközben Livi is lelkesen készülődött, hiszen tudta, milyen nap van ma. Az ő nagy napja.
Huha ma lettem tizennyolc, hihetetlen, már megérni ezt a kort is. Na de most csak is magamra kell koncentrálnom. Mit vegyek fel, vajon mi tetszene Mattnak, vagy a titkos kis kukkólomnak. Á megvan, ez a ruha lesz a tökéletes, ezt még Rozatól kaptam a tizenhetedik születésnapomra. Az egész ruha csak egy részből ált, az anyaga könnyű esésű selyem volt melyeken halvány minták látszódtak, derék részen egy piros övszerűség tartotta össze a ruhát, felső mell részen pedig egy mélynek mondható kivágás látszódott, de a takarás céljából a tervezők kisebb szalagokat futattak a ruha felső szélébe a kivágásnál. Ehhez a ruház egy egyszerű ki vörös belebújós cipőt választottam. A fejemre raktam egy a ruha mintájához hasonló selyemsálat, így takarva el a kopasz fejemet, amit ugyan nem szégyelltem, de ma akkor is szépnek és nem utolsó sorban egészségesnek akartam magamat érezni. Ehhez pedig nem akartam látni a leukémia elsődleges jellét. A teljességhez pedig hozzá tartozott az is, hogy kifestettem magam, bár természetes szépségnek vallottam magam, még is úgy éreztem egy kis smink, sose árthat.
Így amikor a tükörben megnéztem az összképet el se akartam hinni, hogy ez tényleg én vagyok, nagyon régen néztem ki ilyen jól. Remélem Mattnek is tetszeni, fogok, na és persze az ajándékom.
Úgy gondoltam idén tényleg valami különlegessel állók elő, ezért készítettem egy saját zenei Cdt, melyen én énekelem a saját számaimat. A borítón is én vagyok, ám nem csak ez az egy különlegessége van ennek a cd-nek, a második nagy meglepetés, hogy rajta vannak Matt kedvenc focistáinak az aláírásai. Nehéz volt őket megszerezni, de az internet na és, a jó rábeszélő képességeimnek köszönhetően mindenki aláírta. Volt, aki meg is hallgatta cd-ét és meg akarta venni, de sajnos el kellett keserítenem, mert ezt a cd-ét csakis Mattnak készítettem, ez csak is neki szól ezeket, számokat csak ő értheti igazán, így nem szeretném, ha más is hallgatná.
Na jó megvan minden , mit csináljak még, tiszta ideg vagyok, rakjak rendet, á már azt se tudok, lassan huszadszor, törlöm le ugyanazt a felületet, inkább leülök a popsimra és várok. Bár azért azt halkan megjegyzem magamnak, Matt is, kicsit csipkedhetné magát, elvégre lassan kilenc óra. Mi tart ennyi ideig? Biztos megint elaludt, vagy nem is aludt, végül is, ha egy olyan nő fekszik az ágyában, mint aki tegnap láttam, akkor lehet, hogy tényleg nem is az alvásra koncentráltak. Nevettem el magam a gondolat végére.
*********************************************
Ellenben Livi gondolatatit látszott megcáfolni azt a tény, miszerint Matt majd idegbajt kapott a többiektől. Hiszen még mindenki nagyban reggelizet, és kicsit se látszott rajtuk a sietség jele.
- Nem tudnátok kicsit sietni, tudjátok a húgom már fent vár!
- Nyugi Matt, nem te mondtad tegnap, azt hogy készüljünk fel a tesódra , épp azt tesszük , jól teletankoljuk magunkat , hogy bírjuk az iramot vele. Ha pedig lenne eszed, te is ezt tennéd.- jelentette ki egyszerűen Daren.
- Én nem vagyok éhes, inkább ideges, de az nagyon. Hanem lesztek készen három másodpercen belül, itt hagylak titeket, elvégre egyedül is tudok beszélni a testvéremmel, nem kelletek ti is hozzá.
- Na persze, megnézzük, meddig jutnál el, főleg ilyen ideg állapotban, mindjárt szívinfarktust kapsz. Nyugodj le, mindjárt befejezzük és mehetünk. Oké? – mondta evés közben David.
- Jó, csak siessetek.
Negyedóra múlva a többiek is befejezték az étkezést, így közös erővel indultak a harmadik emeletre Livi szobája felé. Ám Matt még úgy gondolta nem árt, ha néhány dologra felhívja a többiek figyelmét.
- Aszem jobb lesz, ha elmondok néhány dolgot.- jelentette ki elszántan Matt.
- Jó hallgatunk, mond nyugodtan.- szóltak a többiek is, miközben sétáltak a megadott irányban.
- Szóval tudjátok a testvérem beteg, és pont ezért nem úgy néz ki, mint egy egészséges, és értitek, mit akarok? Vagy nem?
- Ha netalántán arra célzol, hogy a testvéred kopasz, vagy esetleg nem olyan szép, mint Barbara akkor nyugodj meg megértjük. Nem is várjuk el tőle, és legfőképpen nem fogunk tőle megijedni, úgyhogy ne félj, megpróbáljuk őt normálisan kezelni.- szólt közbe Daren.
- Jó, a második fontos dolog, ha lovakról van szó szerintem, ne akarjatok vele vitába szálni, mert erre nagyon hakciás.
- A harmadik pedig, lehet, hogy rossz kedve van, ez a betegsége miatt lesz valószínűleg,ezért ha tényleg rossz kedve lesz akkor jobb, ha nem erőltetjük a barátkozást. Inkább akkor csak bemutatlak titeket neki, jó?
- Jó Matt, ez nekünk is meg felel teljesen, ez Lívia napja, és mivel beteg és nehezen kezeli az idegeneket, így megértjük, azt is, ha nem szívesen lát minket.- próbálta megnyugtatni Fernando barátját.
- Jó csak félek, nem tudom, hogyan fogad titeket, na meg engem.
- Biztos nem fogja leharapni a fejedet, kicsit állhatnál pozitívan is ehhez, naphoz. Akkor talán jobb lenne a hangulat. – jelentette ki Barbara.
- Jó igazatok van, menjünk.
Kétpercnyi séta után már ott is álltak egy barnára lakozott míves ajtó előtt, de benyitni nem mertek. Végül Daren unta meg a várakozást és kivette a Matt kezében lévő kulcsot és elkezdte kinyitni az ajtót. Ám ami bent fogadta őket arra senki sem számított.
Vili a veréb
Aki tündérekre vár, az nem tanul.Aki fellegekben jár, majd sárba hull.Varázspálca sincs ma már, a józanész az úr.Kell néha nem vitás, egy kis álmodás, mert nincsenek új csodák,talán jobb is így nekünk.Hisz az élet az megy tovább,vagy csak mendegél velünk.Hetek, hónapok, évszakok szürkeségben szállnak el.Napfényre várni kár, azt is látni kell, hogy nincsenek új csodák,anyu mondja ezt nekünk.Fejünk bólogat rá, de ámazért mást remél szívünk.Néha képzeld, hogy az, amit látsz, csak látszat,közben láss, egészen mást, tán új varázst,magadnak álmodj további új csodát...
Matt csak hallgatta a zenét és kizárta a külvilágot. Teljesen elmerült a gondolataiban. Folyamatosan azon járt az esze, hogy vajon testvére miért pont ezt a számot választotta. Talán fel akarta hívni a figyelmemet valamire, lehet, hogy rosszabbul van és én nem voltam itt mellette? Vagy talán csak tényleg így akarja közölni az érzéseit, mert azt ő sem tagadta, a szám teljesen mértékben, a tükrözte testvére életét. Ez pedig még jobban elkeserítette, hiszen ő hagyta itt, ő ment el minden szó nélkül két hónappal ezelőtt.
Még csak el se köszöntem tőle. De szóban nem is tudtam volna, megtenni, nem ment volna. Én nem vagyok olyan, mint ő. Így megfutamodtam, és inkább leléptem, ami pedig még rosszabb, hogy nem érzek bűntudatot, elmentem és végre valóráváltottam az álmaimat. Ezt pedig sose fogom megbánni, már így is majdnem mindenről lemondtam Livi miatt, bár ezt ő nem tudja, de teljesen megváltozott miatta az életem. Lemondtam a haverokkal való bulizásról, és a focit sem tudtam már olyan szinten űzni, mint a betegsége előtt. A magánéletemről nem is beszélve, minden egyes kapcsolatom sorra ment tönkre. Nehéz bevallanom, de ez alatt hét év alatt teljesen begubózva éltem. Egy személyben voltam Livi apja, és a ház ura. De eljött a változtatás ideje, tudom, hogy Livinek ez fáj, mert úgy érzi, elhanyagolom, de neki is el kell fogadnia nekem, még van jövőm, és nem szeretném elvesztegetni a tehetségemet, csak azért, hogy őt ápoljam, egy olyan betegséggel melyből mindketten tudjuk nincs kiút. Fáj elfogadni, de már csak évei vannak hátra, az állapota egyre rosszabb, az orvosai szerint már az is csoda, hogy ennyit kibírt.
Az évekről pedig más is eszembe jutott, mégpedig Livi születésnapja. Ami pontosan holnapra esett, azaz március 24-re. Teljesen kiment a fejemből, ezt nem hiszem el, és nem vettem neki semmit. Ajaj sürgősen ki kell találnom valamit, mert nálunk az ajándékozás mindig kölcsönösen megy, vagyis ha én adok egy ajándékot, akkor az is ad, akinek adtak. Úgyhogy jó nagy slamasztikában vagyok, mivel abban biztos vagyok, hogy Livinek már megvan az ajándéka, csalódást viszont nem akarok okozni neki. De minek örülne a legjobban, tevődött fel az újabb kérdés a fejemben?
****************************************************
A többiek időközben csak kapkodták a fejüket, Matt és az inas között. Fogalmuk sem volt kiről lehet szó. Bár, talán egy személy már kezdte kapizsgálni a dolgokat. Hiszen ő látott valakit a lovarda körül bujkálni, bár eddig csak azt hitte a szeme káprázott, hiszen nem tudta felfogni, hogy az a személy, akit látott valóban létezik. Első látásra olyan volt neki a nő személye, mintha egy angyal lett volna. Mivel nő volt, ezt már ott ki tudta következtetni, és nem is akármilyen. Bár a fején sálat hordott, de egy pillanatra meglátta az arcát is. Igazán különleges arca volt, benne volt a spanyolokra jellemző tüzesség, a mérhetetlen büszkeség, és valamiféle megmagyarázhatatlan fájdalom is. Ezt főleg a szemében látta, azokban a csokoládé színű szemekben, melyek azonnal megragadták, olyan volt számára, mint egy nagy őrvény, teljesen bele veszett. Az alkatából viszont nem látott sokat a fa takarása miatt. Valamint az időhiánya miatt is, hiszen csak egy pillanatra nézett félre Barbara miatt, és gyönyörű szépség is eltűnt, úgy, mint ha csak egy álom lett volna. A gondolatai csak úgy ingáztak, egyikrészről ott van a lány, aki az első pillanatban elvarázsolta, másrészről ott van Matt húga, akiről ugyan keveset tudott, de mégis valami vonzotta, meg akarta ismerni.
A gondolatatit viszont ő sem rendezhette soká, mivel ebben a pillanatban tört ki a Matt nevű vulkán.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Ezt nem hiszem el, semmi jó ajándék nem jut eszembe. Pedig már holnapra kellene. - kezdte el tépni Matt a saját haját idegségében.
- Nyugi haver. Először is azt mond el kinek kell ajándék, aztán pedig azt, hogy ő minek örülne a legjobban.- próbálta nyugtat barátját Daren.
- Jó, tényleg igazatok van. Az ajándék a húgomnak kell, Líviának, aki holnap lesz tizennyolc éves, csak én elfelejtettem, így ajándékot sem vettem neki. Holnapig pedig még nehezebben fogom megtalálni azt, aminek örülne.- adta elő a dolgokat Matt a legnagyobb őszintésséggel.
- Jaj szívem csak ennyi a baj, erre igazán egyszerű a megoldás vegyél neki valami szép ruhát. – mondta ezt Barbara olyan egyszerűséggel, mintha tényleg csak ez lehetne az egyetlen megoldás. – Miközben többiek csak szánakozva néztek rá.
- Barbara nem az volt a kérdés te minek örülnél, hanem az, hogy Matt testvére minek örülne! – jelentette ki viccesen Fernando
- Miért szerintem minden fiatallány ennek örülne a legjobban.- jelentette ki a legnagyobb beleéléssel Barbara.
- Barbara, a lényeg, ne magadból indulj ki. Akkor te is megérted miről beszélünk. – szólt közbe a vitába Daren is.
- Igaza van a fiuknak, ruhát nem adhatok neki, elvégre hét éve én veszem neki a ruháit, ebben semmi újdonság nem lenne.
- Mit csinálsz? Te veszed a húgod ruháit, mégis minek, ő nem tudja megvenni magának?- Kérdezte David a legnagyobb döbbenettel a hangjában.
- Igen én veszem, és igen a húgom nem tudja megvenni magának, mert…- ezt, szót már nagyon régen mondta ki utoljára, és akkor is nagyon nehéz volt, mivel akkor Livinek kellett elmondania. Egy szó és mégis, tönkre tehet egy egész életet. A kimondása pedig most sem volt könnyebb.
- A testvérem nagyon beteg, talán ha szerencséje van, még élhet két, vagy három évet, de nem tovább, leukémiás, és a végső stádiumban van. Az orvosok már nem tudják meggyógyítani. Hét éve folyamatosan kezelik, egyik kemoterápiás kezelés jött a másik után, a műtétekről nem is beszélve, melyekkel mindig reményt ébresztettek, hogy aztán nagyobb legyen a csalódás. Ma már ott tartunk, hogy az orvosok lepődnek meg a húgomon, szerintük már két évvel ezelőtt meg kellett volna halnia. De hatalmas nagy akarat ereje van.- mondta ki Matt az utolsó szavakat könnyezve.
- Sajnálom Matt, nem akartam, bocs. – kért bocsánatot David.
- Semmi baj nem tudhattátok. Viszont most már tudjátok miért fontos az ajándék.
- Jó, de milyen személyiség a testvéred, mit szeret a legjobban? Mert ha ezt tudnánk könnyebb, lenne megtalálni neki, a megfelelő ajándékot.
- Őt nem nevezném a hisztis libák közé, két lábon áll a földön, mindig tudja, mit akar. Elég intellektuális személy is, szeret írni és olvasni, több külföldi könyvet fordított le Spanyolországnak, főleg nehéz latin szövegeket, ezért emléktáblát készíttetettek neki a Nemzeti Könyvtárunkban. Imádja a nyelveket, főleg a nehezen megtanulhatóakat. Így tud angolul, magyarul, japánul és latinul. De a fő szenvedélye a lovaglás ebben verhetetlen volt kiskorábban is. Tizenegy évesen mielőtt kiderül a betegsége ifibajnok lett díjugratásban, ő volt a legfiatalabb, és mindenkit kenterbe vert a lovaglási stílusával. Ő volt az első Spanyolországban, aki női nyeregben kezdett el versenyezni. Ezért sokan bolondnak is nézték, úgy gondolták képtelenség megmaradni a lovon, és még az akadályt is átugrani. De minden egyes alkalommal rájuk cáfolt Ojdipusszal csak úgy repültek a pályán, az elegáns stílussal pedig nem csak a zsűritagokat, de a nézőket is elvarázsolta, így ő lett a lovassport nagy kedvence, nem volt olyan verseny, amin ne indult volna. Ám ekkor jött a betegsége, na meg a szüleink halála is. Én akkor voltam tizenhat éves, a szüleink meghaltak egy autóbalesetben, Livi pedig, hogy kiadja magából a feszültségét és a bánatát minden energiáját a lovaglásnak szentelte. Nem tudtam vele mit kezdeni, lázadt minden ellen, nem akarta elfogadni az új helyzetet. Végül pont egy versenyen voltunk, amikor megmutatkozott a betegsége, pont az egyik veszélyesen magas akadályt akarta átugrani, amikor elvesztette az irányítást a lovon és előre esett egyenesen a palánkra. Szörnyű volt látni, a testvéremet, ahogy az egyik fa rész belefúródik a derekába, végül korházba szállították, és ott jött a következő csapás. A véreredmények kimutatták, hogy túl sok a fehérvérsejtje, de ekkor még reménykedtünk, hogy nem ez a betegsége. Csakhogy tudni kell erről a betegségről, hogy vérzékenységhez vezet. Ami nála már akkor is megvolt, ne tudjátok meg milyen kínokat állt ki, még megműtötték, olyan volt számára mintha forróvassal kínozták volna, és ekkor még csak tizenegy éves volt. Azóta itt él elszigetelten, főnt a harmadik emeleten, egy steril szobában, csak én és Roza, a szakácsnőnk mehet be hozzá, azért, hogy csökkentsük a vírusfertőzéseket, illetve a baleseteket. Hiszen neki elég a legkisebb karcolás is, és félnapig, szenved a görcsöktől. Nem egyszer halottam a fájdalomtól szenvedni, de amikor felmentem megnézni, hogy mi van vele, mindig azt tette, hogy alszik. Sose mutatta mások előtt, ha fáj valami, mindig azt hajtogatta, nem kér mások sajnálatából, mert abból nem lehet megélni. Ilyen az én testvérem makacs, akaratos, egy igazi küzdő szellem, aki minden egyes napnak örül, mert tudja, hogy egyre kevesebb van neki.
Ezek után senki, sem mert megszólalni, el se tudták képzelni mekkora akart erő kellett ehhez. Fogalmuk sem volt arról, mit titkolt eddig Matt oly szorgosan, és, most amikor rájöttek, el se akarták hinni.
Még nem ismerték személyesen Livit, de mégis mindannyian felnéztek rá, még Barbara is, aki átértékelte a dolgokat, és a Mattről alkotott képet. Eddig azt hitte a férfit csak a foci érdekli és semmi más, na meg a pénz hajszolása. Erre tessék, kiderül, van egy testvére, akit mindennél jobban szeret, mivel a szavaiból ezt vette ki, és aki ráadásul leukémiás. Na és ha ez még nem lenne elég, az a lány, Livi tizennyolc évesen többet tett le az asztalra, mint ők összesen öten.
Matt szavai mélyen érintette őket, be kellett látniuk ezt nem hitték volna Mattről. Na és persze ez a saját értékrendjüket is megváltoztatta, rá kellett jönniük, rövid az élet ezért kell használniuk minden egyes percet.
Viszont a megoldáshoz sem jutottak közelebb. Hiába tudtak meg többet a lányról ez nem segített rajtuk, sőt ez még nehezítette is a dolgukat, fogalmuk sem volt róla mit vehetnének egy olyan lánynak, aki beteg és egész nap kise dugja az orrát a szóbájából.
- Te Matt, azt mondtad, imádja a lovakat, miért nem enged meg neki, hogy egy kicsit lovagoljon, szerintem, annak örülne a legjobban, Vagy vidd el lovas kocsikázni, akkor tudnál is rá figyelni.- jelentette ki mindenki legnagyobb megdöbbenésére Barbara.
- Most mi van, mit néztek? Nem a Marsról jöttem.
- Az lehet, de most mondtál először értelmeset, ráadásul úgy, hogy nem volt a hangodban a feljebb valóság. – oktatta ki David.
- Ezt most bóknak vegyem, vagy sértésnek?
- Annak veszed, aminek csak akarod.
- Na jó mielőtt megint egymásnak esnétek, szerintem is jó Barbara ötlete, csak akkor mindent meg kell szerveznem holnapra. De ennyit meg ér, Livi biztos nagyon örülni fog. – jelentette ki Matt.
- Most pedig menjünk aludni, mert a holnapi nap úgy érzem nehéz lesz, főleg a testvérem miatt, nem tudom, hogy fog viselkedni, nem szereti az idegeneket. Viszont be akarlak titeket mutatni.
- Miért érzem azt, hogy te nem csak ez miatt aggódsz Matt?- bújt oda Barbara Matthez.
- Mert igazad van. Igazából két hónappal ezelőtt, úgy jöttem el, hogy nem szóltam neki semmit, egyszerűen csak itt hagytam. Azóta már sajnálom, de nem mertem neki megmondani, féltem a reakciójától. De úgy érzem ezzel jobban megsértettem, mintha elmondtam volna neki azt, hogy elmegyek.
- Na látod, ebben van valami, de ahogy leírtad szerintem, nem haragszik rád. Majd holnap bedobod magad és minden helyre áll, kőztetek.- mondta nyugodtan Daren.
- Na jó, majd akkor holnap találkozunk addig, mindenki pihenje ki magát. Sziasztok.- Köszönt el mindenkitől Matt.
**************************************************
Az éjszaka pedig hamar elrepült, a vendégek úgy érezték magukat, mintha egy szemhunyásnyit se aludtak volna, de mégis lelkesen keltek fel, mert már nagyon kíváncsiak voltak Matt titokzatos húgára, Livire.
Eközben Livi is lelkesen készülődött, hiszen tudta, milyen nap van ma. Az ő nagy napja.
Huha ma lettem tizennyolc, hihetetlen, már megérni ezt a kort is. Na de most csak is magamra kell koncentrálnom. Mit vegyek fel, vajon mi tetszene Mattnak, vagy a titkos kis kukkólomnak. Á megvan, ez a ruha lesz a tökéletes, ezt még Rozatól kaptam a tizenhetedik születésnapomra. Az egész ruha csak egy részből ált, az anyaga könnyű esésű selyem volt melyeken halvány minták látszódtak, derék részen egy piros övszerűség tartotta össze a ruhát, felső mell részen pedig egy mélynek mondható kivágás látszódott, de a takarás céljából a tervezők kisebb szalagokat futattak a ruha felső szélébe a kivágásnál. Ehhez a ruház egy egyszerű ki vörös belebújós cipőt választottam. A fejemre raktam egy a ruha mintájához hasonló selyemsálat, így takarva el a kopasz fejemet, amit ugyan nem szégyelltem, de ma akkor is szépnek és nem utolsó sorban egészségesnek akartam magamat érezni. Ehhez pedig nem akartam látni a leukémia elsődleges jellét. A teljességhez pedig hozzá tartozott az is, hogy kifestettem magam, bár természetes szépségnek vallottam magam, még is úgy éreztem egy kis smink, sose árthat.
Így amikor a tükörben megnéztem az összképet el se akartam hinni, hogy ez tényleg én vagyok, nagyon régen néztem ki ilyen jól. Remélem Mattnek is tetszeni, fogok, na és persze az ajándékom.
Úgy gondoltam idén tényleg valami különlegessel állók elő, ezért készítettem egy saját zenei Cdt, melyen én énekelem a saját számaimat. A borítón is én vagyok, ám nem csak ez az egy különlegessége van ennek a cd-nek, a második nagy meglepetés, hogy rajta vannak Matt kedvenc focistáinak az aláírásai. Nehéz volt őket megszerezni, de az internet na és, a jó rábeszélő képességeimnek köszönhetően mindenki aláírta. Volt, aki meg is hallgatta cd-ét és meg akarta venni, de sajnos el kellett keserítenem, mert ezt a cd-ét csakis Mattnak készítettem, ez csak is neki szól ezeket, számokat csak ő értheti igazán, így nem szeretném, ha más is hallgatná.
Na jó megvan minden , mit csináljak még, tiszta ideg vagyok, rakjak rendet, á már azt se tudok, lassan huszadszor, törlöm le ugyanazt a felületet, inkább leülök a popsimra és várok. Bár azért azt halkan megjegyzem magamnak, Matt is, kicsit csipkedhetné magát, elvégre lassan kilenc óra. Mi tart ennyi ideig? Biztos megint elaludt, vagy nem is aludt, végül is, ha egy olyan nő fekszik az ágyában, mint aki tegnap láttam, akkor lehet, hogy tényleg nem is az alvásra koncentráltak. Nevettem el magam a gondolat végére.
*********************************************
Ellenben Livi gondolatatit látszott megcáfolni azt a tény, miszerint Matt majd idegbajt kapott a többiektől. Hiszen még mindenki nagyban reggelizet, és kicsit se látszott rajtuk a sietség jele.
- Nem tudnátok kicsit sietni, tudjátok a húgom már fent vár!
- Nyugi Matt, nem te mondtad tegnap, azt hogy készüljünk fel a tesódra , épp azt tesszük , jól teletankoljuk magunkat , hogy bírjuk az iramot vele. Ha pedig lenne eszed, te is ezt tennéd.- jelentette ki egyszerűen Daren.
- Én nem vagyok éhes, inkább ideges, de az nagyon. Hanem lesztek készen három másodpercen belül, itt hagylak titeket, elvégre egyedül is tudok beszélni a testvéremmel, nem kelletek ti is hozzá.
- Na persze, megnézzük, meddig jutnál el, főleg ilyen ideg állapotban, mindjárt szívinfarktust kapsz. Nyugodj le, mindjárt befejezzük és mehetünk. Oké? – mondta evés közben David.
- Jó, csak siessetek.
Negyedóra múlva a többiek is befejezték az étkezést, így közös erővel indultak a harmadik emeletre Livi szobája felé. Ám Matt még úgy gondolta nem árt, ha néhány dologra felhívja a többiek figyelmét.
- Aszem jobb lesz, ha elmondok néhány dolgot.- jelentette ki elszántan Matt.
- Jó hallgatunk, mond nyugodtan.- szóltak a többiek is, miközben sétáltak a megadott irányban.
- Szóval tudjátok a testvérem beteg, és pont ezért nem úgy néz ki, mint egy egészséges, és értitek, mit akarok? Vagy nem?
- Ha netalántán arra célzol, hogy a testvéred kopasz, vagy esetleg nem olyan szép, mint Barbara akkor nyugodj meg megértjük. Nem is várjuk el tőle, és legfőképpen nem fogunk tőle megijedni, úgyhogy ne félj, megpróbáljuk őt normálisan kezelni.- szólt közbe Daren.
- Jó, a második fontos dolog, ha lovakról van szó szerintem, ne akarjatok vele vitába szálni, mert erre nagyon hakciás.
- A harmadik pedig, lehet, hogy rossz kedve van, ez a betegsége miatt lesz valószínűleg,ezért ha tényleg rossz kedve lesz akkor jobb, ha nem erőltetjük a barátkozást. Inkább akkor csak bemutatlak titeket neki, jó?
- Jó Matt, ez nekünk is meg felel teljesen, ez Lívia napja, és mivel beteg és nehezen kezeli az idegeneket, így megértjük, azt is, ha nem szívesen lát minket.- próbálta megnyugtatni Fernando barátját.
- Jó csak félek, nem tudom, hogyan fogad titeket, na meg engem.
- Biztos nem fogja leharapni a fejedet, kicsit állhatnál pozitívan is ehhez, naphoz. Akkor talán jobb lenne a hangulat. – jelentette ki Barbara.
- Jó igazatok van, menjünk.
Kétpercnyi séta után már ott is álltak egy barnára lakozott míves ajtó előtt, de benyitni nem mertek. Végül Daren unta meg a várakozást és kivette a Matt kezében lévő kulcsot és elkezdte kinyitni az ajtót. Ám ami bent fogadta őket arra senki sem számított.
Vili a veréb
Aki tündérekre vár, az nem tanul.Aki fellegekben jár, majd sárba hull.Varázspálca sincs ma már, a józanész az úr.Kell néha nem vitás, egy kis álmodás, mert nincsenek új csodák,talán jobb is így nekünk.Hisz az élet az megy tovább,vagy csak mendegél velünk.Hetek, hónapok, évszakok szürkeségben szállnak el.Napfényre várni kár, azt is látni kell, hogy nincsenek új csodák,anyu mondja ezt nekünk.Fejünk bólogat rá, de ámazért mást remél szívünk.Néha képzeld, hogy az, amit látsz, csak látszat,közben láss, egészen mást, tán új varázst,magadnak álmodj további új csodát...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
