Sorsforduló 8.

8.fejezet

Milyen fura az élet, gondoltam magamban. Az egyik pillanatban a sors elvesz valamit, és a másik pillanatban meg visszaadja. Sose lehet tudni, mi miért történik, csak egy biztos, mindenek oka van.

A betegségemet is így kezeltem, bár ez nem volt mindig így. Az elején nagyon nehéz volt, nem viseltem el a segítséget, sem a betegségemet. Nem tudtam beletörődni, sem elfogadni. Ez az ellenállás váltotta ki belőlem a legnagyobb kettőséget, a végén már én se ismertem magamra, szinte teljesen megörültem. Az egyik pillanatban olyan voltam, mint egy kezes bárány, a másikban meg törni, zúzni tudtam volna. Teljesen megváltoztam, ami pedig legjobban bántott, hogy semmit sem tehettem. Egyre csak süllyedtem lentebb, még végül csak egyetlen egy ember maradt mellettem, a bátyámon kívül, Lorenzo.

De a végén őt is elveszítettem, saját magam üldöztem el. Fájt, de meg kellett tennem, és nem bántam meg, ha újra kezdeném az egészet a legelejéről, akkor is így döntenék. Elvégre csak azt tettem, amit a szívem diktált, megváltam attól, amit a legjobban szeretettem. Elegem volt, teljesen ki voltam készülve, az idegeim már felmondták a szolgálatot, és elszakadt egy bizonyos húr.

/Visszaemlékezés/

- Livi ne rohanj el, ezzel nem érsz el semmit, ha menekülsz nem oldódnak meg a problémáid. – ordította a fiú miközben fokozatosan közeledett üldözöttjéhez.
- Te már csak tudod, mi? Hagyj békén, tűnj el, ugyanúgy ahogy a többiek. Nem érdekel, ha elmentek, úgyse veszítek veletek semmit!- ordított hátra, miközben lélekszakadva tartott a szobájába, a levegőt egyre nehezebben vette, szinte már fuldoklott a rohanástól, ám a végtelen vágtát akkor sem szakította meg.
- Miért teszed ezt? Nem kell mindenkit elüldöznöd magad mellől? Mi mind, nagyon szeretünk téged!- próbálta győzködni a mögötte futó srác.
- Na persze. Higgyem is el. Nekem nincsenek barátaim, és soha nem is voltak!- jelentette ki a feketehajú lány.
- Akkor én mégis mi vagyok neked? Szerinted miért vagyok még mindig itt?
- Jó kérdés, talán azért, hogy kihasználj! Elvégre, mi másért lenne bárki is az én barátom?- fordult hátra a lány.
- Kihasználni, miről beszélsz? És az Istenért állj már meg!
- Hagy békén, nem mondom kétszer! Nincs szűkségem rád, egyedül akarok lenni, olyan nehéz ezt megérteni? Miért kell ezt még ennél is jobban megnehezítened? Élvezed, hogy gyötörhetsz? – kezdett el sírni a lány miközben már szóbája előtt volt.
- Nem, én csak itt akarok veled lenni! Szeretlek Livi, nekem igenis fontos vagy! – öntötte ki a szívét a tizenhat éves fiú.
- Nem kérek ebből a fene nagy szeretetből. Gyűlölök mindenkit, főleg téged és a hozzád hasonlókat, akik képtelenek békén hagyni. Ha pedig továbbra is itt rontod a levegőt, képes leszek, és beváltom az ígéretemet. Úgyhogy ne játssz a tűzzel Lorenzo. Ez a betegség sok mindent kihoz belőlem, még azt is, amiről eddig nem is tudtam. Képes vagyok bármire. Ugye nem akarod, hogy a halálom a te lelkeden száradjon? Mert ha nem mész el, még az is meg eshet, hogy véletlenül elvágom a kezem.
- Livi te megörültél, ez nem te vagy! Miket beszélsz?
- Megörültem, igen lehet, de leginkább ti őrjítettek meg. Most pedig, azonnal HAGYD EL A HÁZAMAT, nem mondom többé, ha holnap is itt leszel, akkor beváltom, amit mondtam.
- Livi kérlek, ne tedd. – kezdett el sírni a nagyfiú is, bár mindig is úgy nevelték, hogy legyen magabiztos, és kemény, most még is elgyengült. Nem bírta elviselni legjobb barátja szavait. Tudta ez itt most az elválás pillanata lesz.
- Jó, elmegyek, te győztél. De egyszer visszajövők, és akkor már nem tudsz elüldözni, ezt vésd jól az eszedbe. Nagyon szeretlek Livi, remélem ezt te is érzed, talán jobban is, mint egy barátot kellene. – Majd mondandója végeztével a fiú szélsebesen eltűnt, elmondta, amit akart. Igen, szíve mélyén már rég szerette ezt a lányt, ő volt a mindene, és most le kellett róla mondania, ez iszonyatosan fájt neki, de nem tehetett semmit, inkább lemond róla most, minthogy egy életre elveszítse.
- Én is sajnálom, nagyon sajnálom.

Élj a mának !Majd a szíved válaszol.A holnap várhat,Hogyha máshogy érzed,Van még válaszút.Élj a mának!Bár néha sírni volna jó,Míg megtalál, ki pont neked való.Várj, csak egy játék lesz vagy őt kerested?Várj, milyen része lesz az életednek?Annyi kincset felfedeznél,Hogy ha inkább nem sietnél.Várnak rád még!

/ Lola: Élj a mának. nem szeretem a számot , se az előadót , de ez most úgy láttam ide illik/

/Visszaemlékezés vége/
Így szakadt meg a kapcsolatom a legjobb barátommal. De ami ezek után jött, még rosszabb volt. Nem csak a viselkedésem változott meg drasztikusan, hanem a kinézetem is. A sok gyógyszer, az idegeskedés, na meg a sok kezelés megette a hatását. Csomókban kezdett hullani a hajam. Végül megelégeltem a dolgot, és ollót ragadtam. Nem érdekelt, már semmi, sem a külsőm, sem a viselkedésem. Úgy voltam vele, hogy minek legyek jó, ha az élet sem az.

Végül csak meg változtak a dolgok, és ezt csak is Mattnek köszönhetem, ő volt az, aki végig mellettem állt, aki segített mindenben. Szégyen nem szégyen, de volt olyan időszakom is, amikor nem tudtam magamat ellátni, és kénytelen voltam teljesen Mattre hagyatkozni. Ez volt életem egyik legnehezebb időszaka, de már túl tettem magam rajta, vagyis eddig teljesen azt hittem, ám Lorenzo megjelenése sok mindent megváltoztatott.

Teljesen felkavarta az eddig ”nyugodt” és békés életemet. Hiszen vele, akarva akaratlanul is visszakaptam az összes régi emlékemet, amire eddig nem szívesen emlékeztem vissza, főleg nem a veszekedésre.

* * * * * *

Most pedig itt ülök a nappalinkban és próbálok minden fele nézni, csak éppen rá nem, mert már így is épp elég kínosnak érzem ezt az egész helyzetet. Eleve nem is akartam lejönni, de Matt szabályosan lerángatott, mondván van egy nagyon fontos vendégünk.

Ja, csak éppen azt nem mondta el, hogy ki is ő valójában. Így majdnem dobtam egy hátast, amikor megláttam magam előtt Lorenzot, teljes életnagyságban. Aki csöppet sem hasonlított régi önmagához. Régen csak egy nyeszlett tizenéves senki volt, akire nem épp a külseje miatt figyeltek fel az emberek, ellenben most.

Hu, ha le kellene írnom, először is az arcát emelném ki, mivel a testén kívül az arca változott a legtöbbet. Sokkalta felnőttesebb, férfiasabbak lettek a vonásai, és ahogy elnézem, ezzel ő is teljes mértékben tisztában van, bár nem fitogtatja. A haja és a szeme színe is fekete, mint a legtöbb Spanyol férfinak, ám neki ezek az átlagos tulajdonságok is jól állnak, sőt csak jobban kihangsúlyozzák az új külsejét.

A teste, na az, ami legjobban megdöbbentett, nem mintha olyan sokat számítana nálam a külsőség, már csak magamból kiindulva, de ha van min legeltetni a szemem, akkor természetesen én is megteszem. És ha most nagyon őszinte akarok lenni, akkor bizony van min legeltetnem. Fogalmam sincs mit csinált eddig Lorenzo, de hogy öt évig nem tétlenkedett az is biztos. Szépen magára szedett néhány izomköteget, ráadásul pont ott, ahol kellett, így simán felvehette a versenyt a többi fiúval, aki itt ül a szobában.

Tényleg, most ahogy szétnézek a szobában, nem csak nekem keltette fel a figyelmemet Lorenzo. Szinte mindenki be van zsongva tőle, csak tudnám mire föl. Barbara úgy méregeti, mint akinek nincs is párkapcsolata, még jó, hogy a szeme a helyén maradt. Ezt én már undorítónak találom, nem mintha féltékenykednék, ez távol álljon tőlem, de bizonyos szabályokat szerintem ajánlatos lenne neki is betartania, ha még ebben a házban akar maradni estére. A fiúkon inkább csak a kíváncsiságot látom, főleg Darenen. Olyan árgus szemekkel meredt mindkettőnkre, hogy ezt nem lehetet nem észre venni. Szegénynek szinte minden gondolata kiült az arcára, hiába próbálta meg elrejteni.

Én pedig már csak ezért is örültem a szívem mélyén Lorenzo felbukkanásának. Igaz, hogy a barátságunk egy időre megszakadt, de attól ő még ugyanúgy a barátom maradt. Igen, az maradt, így azt hiszem jobb lesz tőle is bocsánatot kérni, de ezt biztosan nem a többiek előtt fogom vele megbeszélni. Én most mindent tisztázni akarok, még az olyan dolgokat is, amit eddig nem beszéltünk meg, szerintem ennyi idő alatt mindketten át tudtuk gondolni, amit kellett.


Megszólalni viszont nem tudtam, egyszerűen nem tudtam a helyzettel mit kezdeni, így a legkönnyebb utat választottam, oda mentem hozzá, megfogtam a kezét, és magam után húztam. Kissé gyerekesen viselkedtem, de ezt a megoldást még mindig jobbnak találtam, mint azt, ha elkezdtem volna ott a többiek előtt hebegni, habogni, így legalább csak ketten leszünk, és senki sem tud közbeszólni, most tényleg alkalmunk nyílik mindent megbeszélni.

* * * * * * * *

- Ez meg, még is mi volt? Most meg hova mentek? – pattant fel elsőnek Daren, a kényelmesnek tűnő foteljéből.

- El, vagy nem vetted észre. - válaszolt egyszerűn Matt, tiszta közönnyel a hangjában.
- El? És ezt te csak ilyen nyugodtan mondod? – kezdett tajtékozni Daren.
- Igen. Mert szerinted mit kellett volna tennem? Megmondani Lorenzonak, hogy egy újjal se érjen a testvéremhez? Könyörgöm, Daren ezt azért nem várhatod el tőlem.
- Már miért ne! Ő igen is csak egy betolakodó, semmi keresnivalója itt!- kelt ki teljesen magából Daren, most már az se érdekelte, ha teljesen lebukik a többiek előtt, de Livit nem fogja elveszíteni, főleg nem egy ilyen bájgúnár miatt.
- Daren, te egyáltalán hallod saját magad? Szerintem te egyszerűen csak féltékeny vagy, valld csak be őszintén. Már napok óta látom, hogyan nézel a testvéremre, és az minden csak nem baráti nézés.

A többiek az új információtól teljesen ledöbbentek. Livi és Daren. Két teljesen összeegyezhetetlen személy, semmi közöst nem láttak bennük. Ráadásul, ha jobban belegondolnak ennek a kapcsolatnak, amúgy se lenne sok esélye, több okból is. Darennek ott a csapat, sőt neki még van egy barátnője is, ami csak tovább nehezíti a helyzetet. Na és akkor Liviről még szó se esett. Ő aztán tényleg nehéz esett. Nem is csak a betegsége miatt, hanem lovak iránti imádata miatt is. Szóval egy valamiben mindannyian megegyeztek, hogy ez a kapcsolat, semmiképp sem lesz egyszerű, már ha lesz belőle valami.


- Jó, elismerem, már az első perctől fogva levett a lábamról, és igen, szeretem őt. De szerintem ezt nem vethetik a szememre, ti itt mindannyian már megtaláltátok a nagy őt magatoknak, de én még nem. Daniellánál soha nem éreztem azt, amit Livinél. Ő teljesen elvarázsol, valahogy megváltozok a közelében. Daniella egyébként is csak a csapat miatt van velem, de szerintem ezt ti is pontosan jól tudjátok, ő csak egy haszonleső. Aki idáig szépen élősködött rajtam, de azt hiszem itt az ideje a változtatásnak.
- Ezzel meg mire célzol? – kérdezte döbbenten Matt.
- Pontosan, úgy ahogy értetted. Daniellával szakítok, már semmi keresnivalója az életemben, elvégre már megtaláltam azt, akire eddig vártam.
- Héhé. Ez nem ilyen egyszerű. Most az ÉN húgomról beszélsz, úgyhogy ezt ne felejtsd el. Én pedig ebbe a képtelen kapcsolatba nem egyezek bele. Remélem érethető voltam.
- És még is miért nem?
- Egyrészt, mert Livi még ki se fejtette a véleményét a témával kapcsolatosan, másrészt a testvérem leukémiás, ha nem tűnt volna fel neked, nem ér rá olyan dolgokra, mint a szerelem. Ez neki, most luxus, ő is, és én is, tisztába vagyunk vele, örülünk mindketten, ha egyik napot túléli a másik után, nem hogy még szerelemes is legyen.
- Ne oktass ki, pontosan tudom, hogy Livi beteg, de ez engem egyáltalán nem zavar, elfogadom őt így is, ezzel nem tudsz tőle elűzni.
- Ó, na ne mond. Te nem tudod milyen volt ő, a betegsége elején, nem így viselkedet, elhiheted. Persze az óta sok minden megváltozott, de bármikor visszaeshet. Újra magatehetetlen lehet, vagy ami még rosszabb, újra felmondhatják az idegei a szolgálatot.
- Mi, még is miről beszélsz?
- Arról, hogy Livi öngyilkos akart lenni. Nem is egyszer próbálkozott. Mindig azt mondta, hogy nem bír így élni, ilyen kiszolgáltatottan, ilyen maga tehetetlenül. Szégyellte magát, de azt mondta, nem akar ilyen lenni, nem akar magából kifordulni, nem akar valaki más lenni, mert ez nem ő. Végül, amikor harmadjára sem sikerült neki, feladta, és végre beletörődött. Szóval senki se merje azt hinni, hogy Livi egyszerűen csak beteg, mert nem az!
- Nem mondom, hogy nem rázott meg, amit az imént mondtál, de ez a tényeken mit se változtat, ettől én még ugyanúgy szeretem Livit. Ha pedig ő is így érez, ahogy én, akkor tárgyalhatunk, de addig szerintem feleslegesen aggódtok.
- Szerintem, akkor már most dönthetünk. – hangzott fel Barbara hangja is. A többiek meg csak néztek, mert fogalmuk sem volt miről is beszél a szőke modell.
- Miért?- kérték ki maguknak a fiúk.
- Mert ha nem vettétek volna észre, Liviről messziről süt a szerelem. Persze ezt ti, nem veszítek észre, mert férfiak vagytok, nem látjátok a fától az erdőt.
- Hé, ez nem igaz! De ha te ilyen jó megfigyelő vagy, megoszthatnád velünk is, földi halandókkal, hogy mi alapján következtettél, arra hogy Livinek bejön Daren.
- Ha ha. – kezdett el hangosan nevetni Barbara. – Jaj fiúk ti tényleg vakok vagytok. Na jó, felsorolom, és akkor nektek is le fog esni a dolog. Ki mellé szokott Livi mindig leülni, ha eszünk? Daren mellé. Kivel beszélt a legtöbbet eddig? Ne is mondjátok, Darennel. Ki előtt szokott a testvéred látványosan zavarba jönni? Na mit gondoltok, Darennél. És még sorolhatnám mi minden van, persze ezt ti férfiak észre se vettétek.
- Hát, lehet, hogy elsiklottunk néhány dolog felett, de ez akkor sem jelent semmit.
- Tudod mit Matt? Te egyszerűen csak félted a testvéredet, ő már nem az a kis porcelánbaba, akit te eddig dédelgettél. Érett nő, akinek saját élete van. Fogad el. Én nem akarom őt elvenni tőled, tudom mit jelent neked Livi, de elhiheted, hogy nekem is nagyon sokat. – érvelt végül Daren, belátta, hogy Mattnél többre megy, ha a saját fegyverét fordítja ellene.
- Lehet benne valami, nem tagadom, nagyon ragaszkodom hozzá. De te is értsd meg, ő az egyetlen élő rokonom, ő az én mindenem, és nagyon nehéz tőle elválni. Livi nekem olyan, mintha a lányom lenne, és nem a testvérem, kiskora óta én vigyázok rá, én neveltem, és most nagyon nehéz tőle elszakadni. Viszont ha tényleg így állnak a dolgok, ahogy Barbara mondta, akkor én nem akarok a boldogságotok útjába állni, ellenben valamit még most kijelentek, ha csak egyszer is megmered bántani a testvéremet, neked annyi Daren. – tette hozzá Matt a szokottnál is komolyabb hangon.

- Természetesen megértettem. Megnyugodhatsz. Ha rajtam múlik, Livit a világ legboldogabb emberévé fogom tenni.
- Jó, ezt el is várom. – jelentette ki Matt.
- Na, de szerintettek Liviék mikor fognak vissza jönni? Mert szerintem már jó régen elmentek. – aggodalmaskodott Daren.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezték egyszerre a többiek nevetve.
- Nem. – vágta rá egyből Daren, mérgesen.
- Oh, de hogy nem, az vagy. Amúgy szerintem még sokká ellesznek, tudod sok mindent, kell megbeszélniük.- tájékoztatta Matt, Darent olyan cinikusan amennyire csak tudta, így is törlesztve neki az előbbi beszélgetést.
- Jó, de én akkor sem tudok itt ülni, tétlenül. Tudjátok mit? Nem megyünk ki játszani, úgyis régen fociztunk, legalább kondiban tartjuk magunkat. – ajánlotta fel Daren.
- Ez egy jó ötlet. Én benne vagyok. Fiúk? – kérdezte Matt is.
- Mi is benne vagyunk.
- Oké akkor menjünk.

* * * * * *


Eközben én még mindig Lorenzoval beszélgettem. Nem mondom, kicsit döcögősen kezdtük a beszélgetést, de mostanra már elég jó bele lendültünk. Szinte felválta meséltük el egymásnak az öt év alatt átélt eseményeket.


- Szóval orvos lettél, nagyon örülök neki, illik hozzád ez a hivatás. Mindig is szerettél az embereken segíteni.
- Na igen, az élet iróniája, mindenkinek tudok segíteni, csak éppen annak nem, akinek a legjobban szeretnék. – szomorodott el Lorenzo.
- Ugye most nem rám célzol?- kérdeztem mosolyogva.
- Ááá, ne légy beképzelt. Tudod ő egy nagyon széplány, bár néha ki ideggel, a hülyeségeivel, de azért nagyon szeretem, tudod, van egy közös hobbink is, a lovaglás.
- Tényleg?- tettem a hülyét, elvégre pontosan jól tudtam kiről van szó .- Szereti a lovakat, akkor biztos jó ember lehet.
- Az is. Bár már rég találkoztam vele, ha jól emlékszek pont öt éve nem beszéltünk.
- Az tényleg sok idő, szerinted ő még mindig emlékszik rád?- játszottam tovább a szerepem.
- Nagyon remélem, mert én minden nap gondoltam rá. – mondta ezt, úgy hogy közben folyamatosan a szemembe nézett.
- Igen, gondoltam rád, – úgy éreztem most jött el a játék vége- és az elválásunkra is. Nézd, én nagyon sajnálom, amit akkor mondtam, de nem bántam meg semmit. Őszinte leszek, akkoriban nagyon nehéz volt nekem, többször is öngyilkos akartam lenni, teljesen kifordultam magamból. Úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, és nem jöttem rá a fontos dolgokra, akkoriban mindent csak feketén és fehéren láttam. Teljesen beleroppantam a betegségbe.
- Tudom, ellőttem nem kell magyarázkodnod, tudom, mivel jár ez a betegség. Én megértelek.
- Biztos nem haragszol? Elég ronda dolgokat vágtam a fejedhez.
- Biztos, de ha még egyszer megmered kérdezni, akkor már lehet, hogy mást mondok.- kezdett el nevetni Lorenzo.
- Jó, oké, megérettem.- Majd magamat, és őt is meglepve ösztönösen átöleltem. Ebben az ölelésben benne volt minden. A viszontlátás öröme, és megkönnyebbülés is. Hihetetlen érzés volt a karjaiban lenni, de tudtam, hogy ez messze nem az, amit ő érez irántam.
- Nagyon jó újra veled lenni, viszont valamit tisztáznunk kell.
- Mit?- kérdezte ártatlanul. Tudom, hogy most egy életre összetöröm a szívét, de nem tehetek mást. Jaj, miért ilyen nehéz ez.
- Őszinte leszek, tudom mit érzel irántam, és ez nem barátság, ezt már régebben is éreztem ,de akkor még nem zavart, ne szakíts félbe, szóval most se zavar, csak úgy érzem kihasznállak, én nem szeretlek, vagyis nem úgy ahogy te szeretnéd. Én csak barátként tekintek rád, sajnálom.- hu ezen is túl vagyok.
- Értem, bár nehezemre esik elfogadni, de ez van. Elfogadom.
- Köszönöm, te vagy a legjobb barátom.- ugrottam a nyakába.
- Jó, de azért a tört ne forgasd meg a szívemben. Most így is épp elég rossz.
- Oké… bocsi… nem akartam. – Fura eddig egyáltalán nem szédültem, a szívem is majd kiugrik a helyéről. A kezem is egyre inkább kezd lüktetni.
- Livi, Livi jól vagy? Nagyon elsápadtál.
- Nem… érzem … magam …jól –és abban a pillanatban összemosódott előttem minden.
- Livi.

Cherche EncoreKeresd újra(Fordította: Gallay Nóra)
Oly sok fal van, ami visszatart tégedTúl sok az elérhetetlen létraÁlmaidban, szavaidbanFejed tetejére álltál, hogy legyőzd a fájdalmatOda, ahová más szivárványokSzebb világot rajzolnakKeresd újraMíg ki nem alszik a lángodA rejtett édenkertetLelked titkaibanKeresd újraKövesd a fényed és törvényeidetHa keresed újra erősebben És ha netalán eltévedszÉn ott leszek, én ott leszekMaradni akarok a múltadbanEgy kitárt kiskapuA folyosón, ahol elszaladszEmlékezeted legmélyénÉppen ahol megáll az értelemHallani foglak anélkül, hogy kiáltanálMenj távolabbra, keresd újraMíg ki nem alszik a lángodA rejtett édenkertetLelked titkaibanKeresd újraKövesd a fényed és törvényeidetHa keresed újra erősebben És ha netalán eltévedszÉn ott leszek, én ott leszekÉs az időben még mindig mennek előre az emberekHa elesnél, mielőtt elkaplakÉs a szelek, az évek még mindig rohannakHa a feledékenység vár rád, rám is, várni foglak.