Sorsforduló 3.

3.fejezet

Matt csak hallgatta a zenét és kizárta a külvilágot. Teljesen elmerült a gondolataiban. Folyamatosan azon járt az esze, hogy vajon testvére miért pont ezt a számot választotta. Talán fel akarta hívni a figyelmemet valamire, lehet, hogy rosszabbul van és én nem voltam itt mellette? Vagy talán csak tényleg így akarja közölni az érzéseit, mert azt ő sem tagadta, a szám teljesen mértékben, a tükrözte testvére életét. Ez pedig még jobban elkeserítette, hiszen ő hagyta itt, ő ment el minden szó nélkül két hónappal ezelőtt.

Még csak el se köszöntem tőle. De szóban nem is tudtam volna, megtenni, nem ment volna. Én nem vagyok olyan, mint ő. Így megfutamodtam, és inkább leléptem, ami pedig még rosszabb, hogy nem érzek bűntudatot, elmentem és végre valóráváltottam az álmaimat. Ezt pedig sose fogom megbánni, már így is majdnem mindenről lemondtam Livi miatt, bár ezt ő nem tudja, de teljesen megváltozott miatta az életem. Lemondtam a haverokkal való bulizásról, és a focit sem tudtam már olyan szinten űzni, mint a betegsége előtt. A magánéletemről nem is beszélve, minden egyes kapcsolatom sorra ment tönkre. Nehéz bevallanom, de ez alatt hét év alatt teljesen begubózva éltem. Egy személyben voltam Livi apja, és a ház ura. De eljött a változtatás ideje, tudom, hogy Livinek ez fáj, mert úgy érzi, elhanyagolom, de neki is el kell fogadnia nekem, még van jövőm, és nem szeretném elvesztegetni a tehetségemet, csak azért, hogy őt ápoljam, egy olyan betegséggel melyből mindketten tudjuk nincs kiút. Fáj elfogadni, de már csak évei vannak hátra, az állapota egyre rosszabb, az orvosai szerint már az is csoda, hogy ennyit kibírt.

Az évekről pedig más is eszembe jutott, mégpedig Livi születésnapja. Ami pontosan holnapra esett, azaz március 24-re. Teljesen kiment a fejemből, ezt nem hiszem el, és nem vettem neki semmit. Ajaj sürgősen ki kell találnom valamit, mert nálunk az ajándékozás mindig kölcsönösen megy, vagyis ha én adok egy ajándékot, akkor az is ad, akinek adtak. Úgyhogy jó nagy slamasztikában vagyok, mivel abban biztos vagyok, hogy Livinek már megvan az ajándéka, csalódást viszont nem akarok okozni neki. De minek örülne a legjobban, tevődött fel az újabb kérdés a fejemben?

****************************************************

A többiek időközben csak kapkodták a fejüket, Matt és az inas között. Fogalmuk sem volt kiről lehet szó. Bár, talán egy személy már kezdte kapizsgálni a dolgokat. Hiszen ő látott valakit a lovarda körül bujkálni, bár eddig csak azt hitte a szeme káprázott, hiszen nem tudta felfogni, hogy az a személy, akit látott valóban létezik. Első látásra olyan volt neki a nő személye, mintha egy angyal lett volna. Mivel nő volt, ezt már ott ki tudta következtetni, és nem is akármilyen. Bár a fején sálat hordott, de egy pillanatra meglátta az arcát is. Igazán különleges arca volt, benne volt a spanyolokra jellemző tüzesség, a mérhetetlen büszkeség, és valamiféle megmagyarázhatatlan fájdalom is. Ezt főleg a szemében látta, azokban a csokoládé színű szemekben, melyek azonnal megragadták, olyan volt számára, mint egy nagy őrvény, teljesen bele veszett. Az alkatából viszont nem látott sokat a fa takarása miatt. Valamint az időhiánya miatt is, hiszen csak egy pillanatra nézett félre Barbara miatt, és gyönyörű szépség is eltűnt, úgy, mint ha csak egy álom lett volna. A gondolatai csak úgy ingáztak, egyikrészről ott van a lány, aki az első pillanatban elvarázsolta, másrészről ott van Matt húga, akiről ugyan keveset tudott, de mégis valami vonzotta, meg akarta ismerni.

A gondolatatit viszont ő sem rendezhette soká, mivel ebben a pillanatban tört ki a Matt nevű vulkán.

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Ezt nem hiszem el, semmi jó ajándék nem jut eszembe. Pedig már holnapra kellene. - kezdte el tépni Matt a saját haját idegségében.
- Nyugi haver. Először is azt mond el kinek kell ajándék, aztán pedig azt, hogy ő minek örülne a legjobban.- próbálta nyugtat barátját Daren.
- Jó, tényleg igazatok van. Az ajándék a húgomnak kell, Líviának, aki holnap lesz tizennyolc éves, csak én elfelejtettem, így ajándékot sem vettem neki. Holnapig pedig még nehezebben fogom megtalálni azt, aminek örülne.- adta elő a dolgokat Matt a legnagyobb őszintésséggel.
- Jaj szívem csak ennyi a baj, erre igazán egyszerű a megoldás vegyél neki valami szép ruhát. – mondta ezt Barbara olyan egyszerűséggel, mintha tényleg csak ez lehetne az egyetlen megoldás. – Miközben többiek csak szánakozva néztek rá.
- Barbara nem az volt a kérdés te minek örülnél, hanem az, hogy Matt testvére minek örülne! – jelentette ki viccesen Fernando
- Miért szerintem minden fiatallány ennek örülne a legjobban.- jelentette ki a legnagyobb beleéléssel Barbara.
- Barbara, a lényeg, ne magadból indulj ki. Akkor te is megérted miről beszélünk. – szólt közbe a vitába Daren is.
- Igaza van a fiuknak, ruhát nem adhatok neki, elvégre hét éve én veszem neki a ruháit, ebben semmi újdonság nem lenne.
- Mit csinálsz? Te veszed a húgod ruháit, mégis minek, ő nem tudja megvenni magának?- Kérdezte David a legnagyobb döbbenettel a hangjában.
- Igen én veszem, és igen a húgom nem tudja megvenni magának, mert…- ezt, szót már nagyon régen mondta ki utoljára, és akkor is nagyon nehéz volt, mivel akkor Livinek kellett elmondania. Egy szó és mégis, tönkre tehet egy egész életet. A kimondása pedig most sem volt könnyebb.
- A testvérem nagyon beteg, talán ha szerencséje van, még élhet két, vagy három évet, de nem tovább, leukémiás, és a végső stádiumban van. Az orvosok már nem tudják meggyógyítani. Hét éve folyamatosan kezelik, egyik kemoterápiás kezelés jött a másik után, a műtétekről nem is beszélve, melyekkel mindig reményt ébresztettek, hogy aztán nagyobb legyen a csalódás. Ma már ott tartunk, hogy az orvosok lepődnek meg a húgomon, szerintük már két évvel ezelőtt meg kellett volna halnia. De hatalmas nagy akarat ereje van.- mondta ki Matt az utolsó szavakat könnyezve.
- Sajnálom Matt, nem akartam, bocs. – kért bocsánatot David.
- Semmi baj nem tudhattátok. Viszont most már tudjátok miért fontos az ajándék.
- Jó, de milyen személyiség a testvéred, mit szeret a legjobban? Mert ha ezt tudnánk könnyebb, lenne megtalálni neki, a megfelelő ajándékot.
- Őt nem nevezném a hisztis libák közé, két lábon áll a földön, mindig tudja, mit akar. Elég intellektuális személy is, szeret írni és olvasni, több külföldi könyvet fordított le Spanyolországnak, főleg nehéz latin szövegeket, ezért emléktáblát készíttetettek neki a Nemzeti Könyvtárunkban. Imádja a nyelveket, főleg a nehezen megtanulhatóakat. Így tud angolul, magyarul, japánul és latinul. De a fő szenvedélye a lovaglás ebben verhetetlen volt kiskorábban is. Tizenegy évesen mielőtt kiderül a betegsége ifibajnok lett díjugratásban, ő volt a legfiatalabb, és mindenkit kenterbe vert a lovaglási stílusával. Ő volt az első Spanyolországban, aki női nyeregben kezdett el versenyezni. Ezért sokan bolondnak is nézték, úgy gondolták képtelenség megmaradni a lovon, és még az akadályt is átugrani. De minden egyes alkalommal rájuk cáfolt Ojdipusszal csak úgy repültek a pályán, az elegáns stílussal pedig nem csak a zsűritagokat, de a nézőket is elvarázsolta, így ő lett a lovassport nagy kedvence, nem volt olyan verseny, amin ne indult volna. Ám ekkor jött a betegsége, na meg a szüleink halála is. Én akkor voltam tizenhat éves, a szüleink meghaltak egy autóbalesetben, Livi pedig, hogy kiadja magából a feszültségét és a bánatát minden energiáját a lovaglásnak szentelte. Nem tudtam vele mit kezdeni, lázadt minden ellen, nem akarta elfogadni az új helyzetet. Végül pont egy versenyen voltunk, amikor megmutatkozott a betegsége, pont az egyik veszélyesen magas akadályt akarta átugrani, amikor elvesztette az irányítást a lovon és előre esett egyenesen a palánkra. Szörnyű volt látni, a testvéremet, ahogy az egyik fa rész belefúródik a derekába, végül korházba szállították, és ott jött a következő csapás. A véreredmények kimutatták, hogy túl sok a fehérvérsejtje, de ekkor még reménykedtünk, hogy nem ez a betegsége. Csakhogy tudni kell erről a betegségről, hogy vérzékenységhez vezet. Ami nála már akkor is megvolt, ne tudjátok meg milyen kínokat állt ki, még megműtötték, olyan volt számára mintha forróvassal kínozták volna, és ekkor még csak tizenegy éves volt. Azóta itt él elszigetelten, főnt a harmadik emeleten, egy steril szobában, csak én és Roza, a szakácsnőnk mehet be hozzá, azért, hogy csökkentsük a vírusfertőzéseket, illetve a baleseteket. Hiszen neki elég a legkisebb karcolás is, és félnapig, szenved a görcsöktől. Nem egyszer halottam a fájdalomtól szenvedni, de amikor felmentem megnézni, hogy mi van vele, mindig azt tette, hogy alszik. Sose mutatta mások előtt, ha fáj valami, mindig azt hajtogatta, nem kér mások sajnálatából, mert abból nem lehet megélni. Ilyen az én testvérem makacs, akaratos, egy igazi küzdő szellem, aki minden egyes napnak örül, mert tudja, hogy egyre kevesebb van neki.

Ezek után senki, sem mert megszólalni, el se tudták képzelni mekkora akart erő kellett ehhez. Fogalmuk sem volt arról, mit titkolt eddig Matt oly szorgosan, és, most amikor rájöttek, el se akarták hinni.
Még nem ismerték személyesen Livit, de mégis mindannyian felnéztek rá, még Barbara is, aki átértékelte a dolgokat, és a Mattről alkotott képet. Eddig azt hitte a férfit csak a foci érdekli és semmi más, na meg a pénz hajszolása. Erre tessék, kiderül, van egy testvére, akit mindennél jobban szeret, mivel a szavaiból ezt vette ki, és aki ráadásul leukémiás. Na és ha ez még nem lenne elég, az a lány, Livi tizennyolc évesen többet tett le az asztalra, mint ők összesen öten.
Matt szavai mélyen érintette őket, be kellett látniuk ezt nem hitték volna Mattről. Na és persze ez a saját értékrendjüket is megváltoztatta, rá kellett jönniük, rövid az élet ezért kell használniuk minden egyes percet.
Viszont a megoldáshoz sem jutottak közelebb. Hiába tudtak meg többet a lányról ez nem segített rajtuk, sőt ez még nehezítette is a dolgukat, fogalmuk sem volt róla mit vehetnének egy olyan lánynak, aki beteg és egész nap kise dugja az orrát a szóbájából.
- Te Matt, azt mondtad, imádja a lovakat, miért nem enged meg neki, hogy egy kicsit lovagoljon, szerintem, annak örülne a legjobban, Vagy vidd el lovas kocsikázni, akkor tudnál is rá figyelni.- jelentette ki mindenki legnagyobb megdöbbenésére Barbara.
- Most mi van, mit néztek? Nem a Marsról jöttem.
- Az lehet, de most mondtál először értelmeset, ráadásul úgy, hogy nem volt a hangodban a feljebb valóság. – oktatta ki David.
- Ezt most bóknak vegyem, vagy sértésnek?
- Annak veszed, aminek csak akarod.
- Na jó mielőtt megint egymásnak esnétek, szerintem is jó Barbara ötlete, csak akkor mindent meg kell szerveznem holnapra. De ennyit meg ér, Livi biztos nagyon örülni fog. – jelentette ki Matt.
- Most pedig menjünk aludni, mert a holnapi nap úgy érzem nehéz lesz, főleg a testvérem miatt, nem tudom, hogy fog viselkedni, nem szereti az idegeneket. Viszont be akarlak titeket mutatni.
- Miért érzem azt, hogy te nem csak ez miatt aggódsz Matt?- bújt oda Barbara Matthez.
- Mert igazad van. Igazából két hónappal ezelőtt, úgy jöttem el, hogy nem szóltam neki semmit, egyszerűen csak itt hagytam. Azóta már sajnálom, de nem mertem neki megmondani, féltem a reakciójától. De úgy érzem ezzel jobban megsértettem, mintha elmondtam volna neki azt, hogy elmegyek.
- Na látod, ebben van valami, de ahogy leírtad szerintem, nem haragszik rád. Majd holnap bedobod magad és minden helyre áll, kőztetek.- mondta nyugodtan Daren.
- Na jó, majd akkor holnap találkozunk addig, mindenki pihenje ki magát. Sziasztok.- Köszönt el mindenkitől Matt.

**************************************************
Az éjszaka pedig hamar elrepült, a vendégek úgy érezték magukat, mintha egy szemhunyásnyit se aludtak volna, de mégis lelkesen keltek fel, mert már nagyon kíváncsiak voltak Matt titokzatos húgára, Livire.
Eközben Livi is lelkesen készülődött, hiszen tudta, milyen nap van ma. Az ő nagy napja.

Huha ma lettem tizennyolc, hihetetlen, már megérni ezt a kort is. Na de most csak is magamra kell koncentrálnom. Mit vegyek fel, vajon mi tetszene Mattnak, vagy a titkos kis kukkólomnak. Á megvan, ez a ruha lesz a tökéletes, ezt még Rozatól kaptam a tizenhetedik születésnapomra. Az egész ruha csak egy részből ált, az anyaga könnyű esésű selyem volt melyeken halvány minták látszódtak, derék részen egy piros övszerűség tartotta össze a ruhát, felső mell részen pedig egy mélynek mondható kivágás látszódott, de a takarás céljából a tervezők kisebb szalagokat futattak a ruha felső szélébe a kivágásnál. Ehhez a ruház egy egyszerű ki vörös belebújós cipőt választottam. A fejemre raktam egy a ruha mintájához hasonló selyemsálat, így takarva el a kopasz fejemet, amit ugyan nem szégyelltem, de ma akkor is szépnek és nem utolsó sorban egészségesnek akartam magamat érezni. Ehhez pedig nem akartam látni a leukémia elsődleges jellét. A teljességhez pedig hozzá tartozott az is, hogy kifestettem magam, bár természetes szépségnek vallottam magam, még is úgy éreztem egy kis smink, sose árthat.

Így amikor a tükörben megnéztem az összképet el se akartam hinni, hogy ez tényleg én vagyok, nagyon régen néztem ki ilyen jól. Remélem Mattnek is tetszeni, fogok, na és persze az ajándékom.

Úgy gondoltam idén tényleg valami különlegessel állók elő, ezért készítettem egy saját zenei Cdt, melyen én énekelem a saját számaimat. A borítón is én vagyok, ám nem csak ez az egy különlegessége van ennek a cd-nek, a második nagy meglepetés, hogy rajta vannak Matt kedvenc focistáinak az aláírásai. Nehéz volt őket megszerezni, de az internet na és, a jó rábeszélő képességeimnek köszönhetően mindenki aláírta. Volt, aki meg is hallgatta cd-ét és meg akarta venni, de sajnos el kellett keserítenem, mert ezt a cd-ét csakis Mattnak készítettem, ez csak is neki szól ezeket, számokat csak ő értheti igazán, így nem szeretném, ha más is hallgatná.

Na jó megvan minden , mit csináljak még, tiszta ideg vagyok, rakjak rendet, á már azt se tudok, lassan huszadszor, törlöm le ugyanazt a felületet, inkább leülök a popsimra és várok. Bár azért azt halkan megjegyzem magamnak, Matt is, kicsit csipkedhetné magát, elvégre lassan kilenc óra. Mi tart ennyi ideig? Biztos megint elaludt, vagy nem is aludt, végül is, ha egy olyan nő fekszik az ágyában, mint aki tegnap láttam, akkor lehet, hogy tényleg nem is az alvásra koncentráltak. Nevettem el magam a gondolat végére.

*********************************************
Ellenben Livi gondolatatit látszott megcáfolni azt a tény, miszerint Matt majd idegbajt kapott a többiektől. Hiszen még mindenki nagyban reggelizet, és kicsit se látszott rajtuk a sietség jele.
- Nem tudnátok kicsit sietni, tudjátok a húgom már fent vár!
- Nyugi Matt, nem te mondtad tegnap, azt hogy készüljünk fel a tesódra , épp azt tesszük , jól teletankoljuk magunkat , hogy bírjuk az iramot vele. Ha pedig lenne eszed, te is ezt tennéd.- jelentette ki egyszerűen Daren.
- Én nem vagyok éhes, inkább ideges, de az nagyon. Hanem lesztek készen három másodpercen belül, itt hagylak titeket, elvégre egyedül is tudok beszélni a testvéremmel, nem kelletek ti is hozzá.
- Na persze, megnézzük, meddig jutnál el, főleg ilyen ideg állapotban, mindjárt szívinfarktust kapsz. Nyugodj le, mindjárt befejezzük és mehetünk. Oké? – mondta evés közben David.
- Jó, csak siessetek.
Negyedóra múlva a többiek is befejezték az étkezést, így közös erővel indultak a harmadik emeletre Livi szobája felé. Ám Matt még úgy gondolta nem árt, ha néhány dologra felhívja a többiek figyelmét.
- Aszem jobb lesz, ha elmondok néhány dolgot.- jelentette ki elszántan Matt.
- Jó hallgatunk, mond nyugodtan.- szóltak a többiek is, miközben sétáltak a megadott irányban.
- Szóval tudjátok a testvérem beteg, és pont ezért nem úgy néz ki, mint egy egészséges, és értitek, mit akarok? Vagy nem?
- Ha netalántán arra célzol, hogy a testvéred kopasz, vagy esetleg nem olyan szép, mint Barbara akkor nyugodj meg megértjük. Nem is várjuk el tőle, és legfőképpen nem fogunk tőle megijedni, úgyhogy ne félj, megpróbáljuk őt normálisan kezelni.- szólt közbe Daren.
- Jó, a második fontos dolog, ha lovakról van szó szerintem, ne akarjatok vele vitába szálni, mert erre nagyon hakciás.
- A harmadik pedig, lehet, hogy rossz kedve van, ez a betegsége miatt lesz valószínűleg,ezért ha tényleg rossz kedve lesz akkor jobb, ha nem erőltetjük a barátkozást. Inkább akkor csak bemutatlak titeket neki, jó?
- Jó Matt, ez nekünk is meg felel teljesen, ez Lívia napja, és mivel beteg és nehezen kezeli az idegeneket, így megértjük, azt is, ha nem szívesen lát minket.- próbálta megnyugtatni Fernando barátját.
- Jó csak félek, nem tudom, hogyan fogad titeket, na meg engem.
- Biztos nem fogja leharapni a fejedet, kicsit állhatnál pozitívan is ehhez, naphoz. Akkor talán jobb lenne a hangulat. – jelentette ki Barbara.
- Jó igazatok van, menjünk.
Kétpercnyi séta után már ott is álltak egy barnára lakozott míves ajtó előtt, de benyitni nem mertek. Végül Daren unta meg a várakozást és kivette a Matt kezében lévő kulcsot és elkezdte kinyitni az ajtót. Ám ami bent fogadta őket arra senki sem számított.

Vili a veréb
Aki tündérekre vár, az nem tanul.Aki fellegekben jár, majd sárba hull.Varázspálca sincs ma már, a józanész az úr.Kell néha nem vitás, egy kis álmodás, mert nincsenek új csodák,talán jobb is így nekünk.Hisz az élet az megy tovább,vagy csak mendegél velünk.Hetek, hónapok, évszakok szürkeségben szállnak el.Napfényre várni kár, azt is látni kell, hogy nincsenek új csodák,anyu mondja ezt nekünk.Fejünk bólogat rá, de ámazért mást remél szívünk.Néha képzeld, hogy az, amit látsz, csak látszat,közben láss, egészen mást, tán új varázst,magadnak álmodj további új csodát...