Sorsforduló 9.

9.fejezet

Livi.

Ez volt az utolsó szó, melyet eszméletvesztésem előtt még meghallottam. Ezután már nem éreztem semmit, mintha a külvilág megszűnt volna létezni. Hírtelen egy olyan világba csöppentem, melyben csak én létezem és az engem körbe vevő kietlen sivár táj. Mely leginkább a rettegett rémálmaimban élt.

Amerre csak elláttam, nem láttam mást, csak homokos szélfutta dűnéket, melyeken a nap aranyszikrái megcsillannak, ezzel is melegítve az amúgy sem hideg talajt. Szinte perzselte a bőrömet a meleg, és ezen ellen, ha akartam volna, se tudtam semmit tenni. Hiába voltam csak egy topban és egy farmerben, a meleg így is fojtogatott, szinte a torkomban éreztem az apró homokszemeket, melyek folyamatosan kaparták kiszáradt torkomat.

A helyzetet már csak egy kiadós homokfúvás szépítette. Aminek köszönhetően nem csak levegőt nem kaptam, de már látni se láttam semmit. A szemeim égtek a fájdalomtól, és az erőlködéstől könnyeztek.

Teljesen reményvesztetten estem össze, már semmi nem tartotta bennem a lelket. Ott feküdtem a saját magam által kreált világban, melyben senki sem segíthetett, csak is magamra támaszkodhattam.

Megint egyedül maradtam. Teljesen egyedül. Egy olyan világban, melyet a legjobban gyűlölök. Hihetetlen mennyire szerencsétlen vagyok.

Már- már majdnem elsüllyedtem az önsajnálatban, amikor egy távoli vízhangot hallottam, először csak azt hittem, hogy ez is csak a képzeletem egyik szövevényes játéka, de elég hamar rá kellett jönnöm, hogy nem.

Most az egyszer tényleg tisztán hallottam azt a hangot, melybe itt létem során először kapaszkodhattam mentőövként. Ez a hang úgy tört utat az elmémben, mint a legélesebb harangszó, melyet életem során hallottam.

Ez az egy hang, olyan energiával töltött fel, melyet eddig életem során még soha nem éreztem. Hihetetlen érzés lett úrrá rajtam. Úgy éreztem bármire képes, vagyok, bármit elérhetek, amit csak akarok. És ez itt még úgysem lehet a vég. Gondoltam magamban. Nem lehettek ennyire szánalmas, és nem is lehetek ennyire szerencsétlen, hogy a sors egy ilyen halált szánjon nekem.

Nekem, akitől a sors mindig csak elvett. Nem, ezt nem teheti meg velem. Én még nem is éltem igazán! Mert amit eddig életnek hittem az sosem volt az. Az csak egy rossz utánzat.
Ezért küzdenem kell, nem adhatom fel az első megpróbáltatásnál. Ha tényleg élni akarok, akkor mindenféleképpen küzdenem kell.

A hang pedig csak megerősített ebben, mely folyamatosan a füleimben zakatolt, hogy ne adjam fel, hogy erős vagyok, élnem kell.

Ugyan a hang gazdáját nem láttam magam előtt, de már az is nagy segítségnek számított, hogy nem vesztettem el a kapcsolatot teljesen a külvilággal, még is csak maradt egy kis rés azon a bizonyos pajzson, melyet az elmém húzott fel. Ha pedig rés van, akkor kijáratnak is kell lennie. Én, pedig ha addig élek is, de megtalálom.

**************

- Gyerünk Livi. Küzdened kell, nem adhatod fel ilyen egyszerűen. Mi lesz velünk, ha te is meghalsz? Kérlek, gondolj ránk is. – könyörgött az a bizonyos hang mely, folyamatosan ott zakatolt a fülemben segítségként. – Ugyanakkor Lorenzó nem csak bíztatta Livit, hanem életben is tartotta. Most vette igazán hasznosnak az egyetemen tanultakat, melynek köszönhetően első rendű újjáélesztésben tudta részesíteni Livit. Orvosként, hamar észrevette a Livi helyzetét, és azt is azonnal érzékelte, hogy Livi szíve leállt, ezáltal az egész keringése felmondta a szolgálatot. Most már csak abban reménykedhetett, hogy a telefonon hívott segítség hamar érkezik, mert hosszútávon, már a szív masszáz, is megterhelő lehet.



Kint eközben a fiúk, önfeledten űzték azt a sport, melyet a világon mindennél jobban szeretek. Úgy érezték, most lehetnének bárhol, akkor is ezt tennék. Számukra a focizás nem csak egy foglakozás jelent, sokkal inkább egy életformát, melyért megérte küzdeni, sokan kiskorukban álmodozni, sem mert ilyen fényes karrierről, erre tessék, most itt vannak, és elmondhatják magukról, elérték azt, amit kitűztek maguk elé.

- Gyerünk, már Matt! Kapd össze magad. Ennél még a nagymám is gyorsabb. - ugratta Daren, csapattársát.
- Pont te mondod? Elmondanád nekem, ki is volt idén a leggyorsabb és legeredményesebb csatár? – kérdezett vissza fölényesen Matt, csakhogy a nagy szónoklata alatt pont a labdára nem figyelt, így a szemfüles Daren egy gyors csellel azonnal bevette a kaput. A sebtében rúgott labda egy kicsit cikázott a levegőben, majd hatalmas erővel ért hálóba. Többiek dicséretként egy hatalmasat füttyentettek.
- Igen, te voltál idén a legjobb, de ez csak a kezdők szerencséjének köszönheted. – viccelődött barátjával a Liverpool büszkesége. Matt kissé dühösen reagált, nem túl szép elismerésre.
- Jó, ezt a kört te nyerted. De ettől még ne érezd magad nyeregben. – jelentette ki morcosan Matt.
- Ó, nem is akarok én ott lenni, ezt a posztot meghagyom a testvérednek. – vágott vissza viccesen Daren.
- Mit nem mondasz! – hördült fel Matt, majd szavaik komolyságát átgondolva mindannyijukból kitört a nevetés. A fiuk még soha nem érezték magukat ilyen jól. A festői környezet, és az emberek szívélyes fogadtatása, minden gondjukat elfeledtette velük.

Ám mint minden jónak ennek is véget vetett egy éles hang. Ami a vendégek és Matt álomszerű utazásának is véget vetett.

- Mi ez a hang? Mintha egy mentő hangja lenne? – kérdezte hirtelen Matt félelemmel a hangjában.
- Á, biztos más hova megy. Gyertek, játszunk tovább. – nyugtatta meg barátját Fernando.
- Nem, ez ide jön, tisztán hallom hangját. – esett azonnal kétségbe, mely a hangján is érződött - Most azonnal Livihez kell mennem. - Majd a többiekkel mit se törődve azonnal visszafutott a kúriába. Darenék csak akkor tértek észhez, mikor tényleg látták a mentőt elszáguldani a ház felé, így ők is gyorsan Matt után eredtek.

Matt ahogy beért a házba , azonnal Charlst hívatta. Tudni akarta, hol van a testvére, és azt is, hogy miért van éppen egy mentőautó a házuk előtt. Bár a szíve mélyén érezte, de akkor is válaszokat akart.

- Charls ! – hangzott utasításszerű kiáltás, mely nem jelentet semmi jót az öreg szolgálóra nézve. Az öreg komornyik, ahogy tudott megjelent, és gazdája elé sietett.
- Igen uram? – húzta egyre kisebbre magát, a megszeppent komornyik.
- Charls megmondanád, hogy merre van a testvérem? És ha már itt tartunk, mi a fenét keres itt egy mentőautó?
- Én …én… nem tudom, sajnálom. – szegény öregnek lassan a könnye is kicsordult, a számon kérés miatt.
- Szóval nem, ez nagyon jó!- hördült fel Matt. Miközben az egyik mentős majdnem fellökte sietségében. Mattnek több se kellett olyan gyorsan kapott a mentős karja után, hogy még a keze is belefájdult.
- Megmondaná nekem, hogy mit keres itt? Az én házamban? Tudtommal nem hívta önöket senki! – kérte számon Matt a mentőst.
- Nézze, sietnem kell. Dr. Sanders külön kérésére vagyunk itt, állítólag az egyik tanítványa hívta egy sürgőseset miatt. Többet én se tudok, most pedig ha elengedne, azt nagyon megköszönném. – Matt fülében csak, úgy kattogtak az elhangzott szavak. Dr. Sanders, tanítványa, sürgőseset. Hát persze Livi. Miközben magában helyre tette gondolatait, önéktelenül is elengedte a mentős karját.

Eközben Lorenzó is észnél volt, tudta, hogy itt már minden egyes perc sokat számít. Ezért azonnal ölbe kapta Livit, és ahogy csak tudta a lehető leggyorsabban levitte őt a mentősökhöz.

- Látja uram itt a beteg. – szólt szemrehányóan a mentős. Miközben Matt háta mögé mutatót.
- Livi, Istenem. Mi … mi van vele ?- esett kétségbe Matt.
- Rohama volt, leállt a szíve még most sem kap levegőt. Kábé úgy három-négy perce használom rajta szív masszázst, de eddig nem segített. – Sorolta föl a tüneteket Lorenzó. – Valószínűleg elfertőződött a sebe, azonnal ki kell ütni, különben elveszítjük. – Jaj az Istenért én is orvos vagyok, ne nézzenek már így. Ráadásul Livi betegsége a szakterültem. – dühöngött Lorenzó az értetlen bamba arcokon.
- Mi a betegsége?- kérdezte dadogva a mentős.
- Leukémiás, ráadásul végső stádiumban van, és ha azonnal nem segítünk neki levegőhöz jutni, akkor már halott is lesz. – kelt ki magából Lorenzó. – Mire a mentősök teljesen ledöbbentek. Úgy érezték ehhez már ők is kevesek. Elvégre hogy mentsenek meg egy olyan embert, aki már így is halálra van ítélve.
- Az Isten verje már magukba, ne csak álljanak, és tátsák a szájukat. Azonnal adják oda a defibrilátort. - Lorenzó nem tétlenkedett nem úgy, mint a külsős kollegái. Azonnal ráhelyezte Livi mellkasára a pamacsokat, és elkezdte az elektromos sokkolást. Eközben a többieket, és akik időközben megérkeztek megkérte, hogy álljanak hátrébb.

Az elkövetkező pillanatok, mindenki számára döntő fontosságúak lettek. A pillanatok szinte csigalassúsággal teltek. Mindenki csak egyetlen kis légvételre vált, ám a várt hatás nem érkezett meg. Livi mellkasa ugyanúgy a földön maradt a sokkolás után is.

- Most mi van? Nem értem, mért nem lélegzik? Lorenzó kérlek, könyörgök, mentsd meg. Nekem ő a legfontosabb. – Könyörgőt térdre borulva Matt. Már az se érdekelte, hogy Barbara a háta mögött áll és vigasztalja.
-
- Próbálom, elhiheted. - szólt vissza ingerülten Lorenzó. - Gyerünk Livi, küzdj már, nem adhatod megint ilyen egyszerűen fel. - lett egyre dühösebb Lorenzó, miközben újra alkalmazta a szívmasszást, a leírtaknak megfelelően. Majd ezután újra alkalmazta a defibrilátort is.
-
- Álljatok félre, ez most nagyobb töltetű lesz, mint az előző, ha erre sem indul be a szíve, akkor már tényleg nem tehetünk érte semmit. – tájékoztatta a többieket Lorenzó , megtört hangon.

A többiek már tényleg nem tudtak mit tenni, még soha nem kellett ilyen helyzetet átélniük. Most már csak bízni tudtak. Mindannyian Liviért szorítottak, mind ugyanazt az az elérhetetlennek tűnő álmot szerették volna elérni. Még, még, egy kis időt Livinek.

Barbara és a fiúk Mattet átkarolva várták ki az újjáélesztés végét. Már mindannyijuk szemében könnycsillogót, de ez most a legkevésbé sem érdekelte őket, most már nem szégyellték elrejteni az érzéseiket.

Itt és most nagyobb volt a tét, itt már semmi sem számított, csak is Livi élete. Lorenzó pedig nem habozott mindent egy lapra feltenni.

- Livi, tudom, hogy ott bent, nagyon mélyen, még ott vagy, és hallasz, ezért azt szeretném tőled kérni, hogy ne ad fel. Tudom, hogy képes vagy rá. Más nem lenne rá képes, de te igen. Benned olyan erő lakozik, amilyennel én még soha életemben nem találkoztam. Mindenre képes vagy, és eddig is elértél mindent, amiért harcoltál, most a legfontosabb dologért harcolj, a saját életedért. Semmi másért, csak is ezért. – Lorenzó beszéde után megnyomta a mindent eldöntő defiblilátor gombját.

Livi mellkasa hatalmasat emelkedett és rándult össze, majd ugyanakkora erővel csapódott vissza a földre. Miközben a többiek türelmetlenül vártak. Ám a várt hatás most se érkezett el. Livi ugyanúgy magatehetetlenül feküdt.

- Nem… nem ugye? Nem halhatott meg? Nem, ő… Livi ő nem halhatott meg, nem Livi nem. – dadogta összefüggéstelenül Matt. – Ne kérlek Istenem csak őt ne. Már mindenkit elvettél, csak őt ne. Ő mindenem, az életem. – ordított kínjában Matt.

Livi pedig, ott bent igenis hallotta, sőt érezte is az elhangzott, szavak súlyát, amelyet többiek mondtak. Csak még reagálni nem tudott rájuk. A szíve, ha még halkan és lassan is, de működött. Lehet, hogy ezt emberi szemmel szinte lehetetlen volt észrevenni, de akkor is működött.

Lorenzó, mint az összes ilyen alkalommal utoljára megvizsgálta az elhunyt pácienst, de amit Livi csuklójánál érzett ,az minden eddigi képzeletét fölül múlta. Ujjai hegyén apró, lassú lüktetést érzett. Majd, hogy teljesen biztos legyen a dolgában, Livi mellkasára helyezte fejét, hogy a fülével is hallhassa azt a megnyugtató szívhangot, mely most a világ legcsodálatosabb muzsikáját játszotta.

- Csönd legyen!- ordított túl mindenkit Lorenzó, miután maga is észhez tért a hatalmas sokktól.- mire mindenki hirtelen csak rá figyelt. Na végre. Livi él! Nem halt meg! Csak annyira gyenge a szervezete, hogy ezt szabad szemmel nem is lehet látni, de most már lélegzik. – nyugtatott meg mindenkit Lorenzó. – Most viszont azonnal korházba kell vinni, mivel a helyzete még mindig kritikus. –tette azért hozzá, főleg a mentősök kedvéért.
- Igen persze, már visszük is. – szólt az egyik mentős, miközben bekötött egy infúziót Livi vénájába a biztonság kedvéért, majd a hordágyra fektetve, a fiúk segítségével a mentőautóba tették.
- Ide már csak egy valaki jöhet velünk,sajnálom de nincs több hely. – szólt meg az egyik mentős segéd.
- Jó akkor Lorenzó te menj vele, mi pedig megyünk utánatok kocsival.- reagált gyorsan Matt az elhangzottakra.
- Oké.
Majd az ajtókat bezárva száguldottak el mindannyian a korházba. Most se voltak biztosak Livi jövőjét illetően, de már legalább volt mibe kapaszkodniuk. Meg volt az a bizonyos kis láng, ami Livit életben tartotta. És, ez most számukra mindennél többet jelentett. Livi tényleg mindannyijuknak számára bizonyította, hogy több élni akarás van benne, mint bárki másban. Lehet, hogy az élet makacsul elbánt vele, de ő a sors fölé tudott kerekedni, és saját lehetőségeit kijátszva, nyitott magának új oldalt ,a sors nagy könyvében. Hisz mindenki a saját sorsának a kovácsa, és talán ezt nála jobban, senki se tudja elmondani.


Celine Dion - A szívem tovább fog menni

Minden éjjel álmaimban
Látlak, érezlek
Onnan tudom, hogy továbbmész

A távolságon keresztül
És a köztünk lévő űrökön át
Eljöttél, hogy megmutasd, hogy továbbmész

Közel, távol, akárhol vagy
Hiszem, hogy a szív továbbmegy
Még egyszer kinyitod az ajtót
És itt vagy a szívemben
És a szívem tovább és tovább fog menni

A szerelem egyszer megérinthet minket
És aztán egy életre eltarthat
És nem múlhat el, amíg egyek vagyunk

Az volt aztán a szerelem, amikor én szerettelek!
Egyszer úgy istenigazából átölellek
Az én életemben mindig tovább fogunk menni

Közel, távol, akárhol vagy
Hiszem, hogy a szív továbbmegy
Még egyszer kinyitod az ajtót
És itt vagy a szívemben
És a szívem tovább és tovább fog menni

Van olyan szerelem, amelyik nem fog
Elmenni

Itt vagy, nem félek semmitől
És tudom, hogy a szívem tovább fog menni
Örökre így maradunk
A szívemben biztonságban vagy
És a szívem tovább és tovább fog menni .