A megváltó

2. fejezet.

Szememet, és gondolataimat tovább futatva eljutok a szoba egyetlen olyan részéhez, ami az én kis kedvenc kultusz helyem, vagyis a párkányos O alakú ablakhoz, ami egyenesen az óceánra néz, és ami mindig megnyugtatott lenyűgöző és páratlan panorámájával. Ám most valami oda nem illő zavarja meg az eddig tökéletesnek tűnő összképemet, vagyis inkább valaki. De vajon ki lehet ez az idegen? Gondolkodtam magamban, míg Kalos éles hangja ki nem zökkentett röpke eszmefuttatásomból.

- Sora szívem jó, hogy végre ide értél. – mintha némi gúnyt éreznék a hangjában- Elvégre csak félórája kértem meg Saráht, hogy szóljon neked. – na tessék, most hallgathatom a szokásos kioktatást. Mintha ő tökéletes lenne. Jó elkéstem, na és, eddig is mindig elkéstem mindenhonnan, akkor meg nem tők mindegy. Komolyan mondom Kalos képes a bolhából is elefántot csinálni.

- Itt vagyok, vagy nem. – válaszoltam vissza kicsit flegmán.

- Igen. De egyszer az életben lehetnél pontos is, vagy talán ez már meghaladja a képességeidet? – nézett rám dühös örvénylő szemivel, melyekkel szinte át akart döfni

- Nem. – Válaszoltam ismét csak szűkszavúan. Komolyan most mit vár tőlem? Nem születtem Svájci órának. Egyébként is, most nem is késtem el, de mindegy, úgyse hinne nekem.

- Akkor legközelebb ne késs el. – hangsúlyozta ki a késés szót.

- Jó, csak ezért hívtál? Vagy van esetleg valami más égetni való téma is.- néztem rá kérdőn, engem aztán hidegen hagy, ha meg akar fojtani egy kanál vízben, ő kezdett el kötekedni, és nem én.

- Igen lenne. – állt föl az íróasztala mögül, majd azt megkerülve, oda jött hozzám, és az idegen felé intett –Szeretném neked bemutatni az új partneredet Leon Oswaldot.

- Oswald- ejtettem ki hangosan is a nevét, miközben alaposan végigmértem. Ezüstös üstökével, mely szinte a derekáig ért kicsit meglepett. Eddig minden olyan fiút, akinek ilyen hosszú haja volt elitéltem. Elvégre mi a fenének növeszti meg a haját? Még nekem sincs ilyen hosszú hajam. Neki ellenben van vagy fél méter, hozzá képest én még sehol se vagyok. Lány létemre. Juj, most hirtelen elképzeltem ezt a rengeteg hajtömeget bedajeroltatva. A kép, ami megvillant lelki szemeim előtt, leginkább egy takarós kis pulikutyára emlékeztetett, főleg az ezüstős hatás miatt. Hu kirázott tőle a hideg, ezt a képet aszem száműzőm-agyam legrejtettebb szegletébe. A következő, ami nagyon meglepett rajta, az a tekintette. Szinte már áramütésként ért, ahogy rám nézett. Még sose láttam ilyen mély vesébe látó szemeket, mintha a lelkem mélyére akarna látni, azokkal a szép ködös szemeivel. Hihetetlen, de még sose láttam senkit, akinek ennyire különleges szemei lennének. Leginkább egy ködös hajnalhoz hasonlítanám, mint amikor a harmat éppen száll fel a táj felszínéről, és maga után hagyja ezüstös ragyogást. Az ő szemeiben is ugyanezt a csillogást láttam, minden egyes kis szikra a szemében felért egy harmat cseppel, ami megcsillan a napfényben. Az arca is karizmatikus volt, bár ezt inkább francia származásának tudtam be, és ezt most, a jelen pillanatban mellékesnek is tekintettem. Az arca után a testét vettem szemlére, és igen, itt jött a következő sokk. Izmos volt, és ez még csak enyhe kifejezés, arra amit láttam, sőt szokatlan is. Szokatlan, mert egyetlen egy tornászon sem láttam ennyi izomköteget, mint rajta. Ráadásul, ahogy elnéztem, neki nem csak a karja volt erős, ahogy az általában szokott lenni, hanem mindene. A tornászoknál bevett szokás, a szálkás izom, mivel ha agyon erősítik magukat, elvesztik a hajlékonyságukat, és ez ebben a szakmában legalább annyira fontos, mint jó erőn lét. Ehhez képest, ő úgy nézett ki, mint aki karót nyelt. Semmi lazaságot se láttam benne, a mozdulatai is inkább voltak megfontoltak és kimértek, mint sem lágyak és kecsesek. Nem, ezt a férfit hamarabb nézem katonánk, mint artistának, az is biztos. Egyáltalán nem illett ide. Jó elfogadom, jól néz ki, még bennem is megmozgatott valamit, de csak ezért nem köthet vele szerződést Kalos, vagy igen? Képes lenne a csak női rajongok miatt, tönkre tenni az előadást. Mert azt már most garantálom, hogy a színvonal a béka bizonyos altája alá süllyedne, ha ezzel az ipsével kellene együtt dolgoznom. És azt semmi pénzért nem fogom hagyni. Itt én vagyok a sztár! Ezért a lapokat is én osztom. Nem fogom hagyni, hogy egy kezdő pancser, mindent elrontson. Még csak az kéne, hogy romba döntse azt, amit én kín keservesen felépítettem. Na nem, azt már nem!

- Kalos, ugye most csak viccelsz? Április elseje nem most van. – néztem rá viccesen.

- Sora, ne gyerekeskedj, ez most teljesen komoly, Leonnal már alá is írattam a szerződést. – a szerződés szónál szabályosan kiverte nálam a biztosítékot.

- Kalos te magadnál vagy? Tudod, mit tettél? Egyáltalán napszemüveg nélkül is végig nézted már őt. – zúdítottam rá kérdéseimet. Hihetetlen mennyire nem veszi észre a lényeget.

- Ha ez lenyugtat téged, akkor igen, megnéztem.

- És nem tűnt fel valami, véletlenül?- néztem rá számon kérőn. Most jelen pillanatban az se érdekel, hogy itt van ez a Leon, aki úgy néz rám, mint egy hisztis libára. Nézzen csak, éppen az ő életét akarom megmenteni.

- Nem. – Ennyi? Csak ennyit tud mondani? Ezt nem hiszem el.

- Nézd Kalos, én nagyon becsüllek – mondtam a legnagyobb jóindulattal a hangomban- és tudom, hogy te vagy a legjobb sztárkeresésben, de most valamit nagyon félre nézhettél. Mr. Oswald mindennek jó, csak artistának nem. Nézd meg, jó elismerem, jól néz ki, egy pont neki. De az izomzata, könyörgöm, csapnivaló. – erre most úgy néz rám Leon is, mintha én valami vaksi lennék, és teljes mértékben a megaláztatottság jeleit láttam rajta. – Olyanok az izmai mintha acélból lenének. – na itt bezzeg visszanyerte eredeti arcszínét, míg én éreztem, kezdek pirulni, ezt az égést – Elmondanád nekem, hogy mit kezdjek így vele? Nála még Johnaten is tehetségesebb. – na itt láttam némi megingást Kalosnál , mintha ő maga is a nevetés és a düh között vacillálna. Végül az egész helyzetet Leon beszólása tette végképp komikussá.

- Ki az a Johnatten? – na uff , ez most tényleg azt akarja hallani, kihez alacsonyítottam le. Jó, végül is rajtam ne múljon. Ha erre nem sértődik be, akkor már semmire.

- A fókánk. – ejtettem ki lazán. Mire Kalosból és belőlem menthetetlenül kitört a röhögés. Atya úr isten, és ilyenkor nincs nálam a fényképezőgépem, ezt az arcot meg kellett volna örökíteni az utókornak. Szegény, olyan bamba képet vágott, mint akit jó alaposan felképeltek. Aszem ezt a kört én nyertem, még pedig K. O-val. Lélek jelenlétemet visszanyerve, még is csak engedtem Kalosnak. Legyen az, amit ő akar, engem már nem érdekel, viszont ha csak egyetlen egy kis stiklije lesz ennek a Leonnak, én úgy vágom ki őt, hogy a lába se éri a talajt.

- Tudod mit Kalos, legyen.- egyeztem bele, ebbe az örültségbe- Maradhat, de tudnod kell, hogy ennek még messze nincs itt a vége. - Majd Leon felé fordultam és kezemet nyújtottam felé, amit ő azonnal el is fogadott. Erős nagy tenyerében szinte elveszett az én apró kis törékenynek tűnő kezem, de ez se érdekelt, én akkor is magabiztosan néztem az ő szemeibe.- Örülök a szerencsének Mr. Oswald. Mostantól kezdve maga lesz a partnerem.- ejtettem ki gúnyosan-, és mint ilyen, feltétlen bizalmat várok el. Az edzések mindig kora délelőtt kezdődnek, de magának még annál is korábban.- mosolyogtam elégedetten, ennyi kis öröm nekem is ki jár-, Legyen itt minden reggel ötre. Muszáj lesz valamit kezdenünk az izomzatával, mert ez egyszerűen siralmas. Azt még kinézem magából, hogy elbír, de hogy el is lendítsen egy trapézra, na azt már kevésbé. – láttam rajta a sértettséget, de nem érdekelt, ha ő rosszul érzi magát, akkor én mit mondjak? Nem belőle csinálnak hülyét, nem neki kell ,egy kezdőhöz lealacsonyodnia. Ehhez képest az ő sértettsége semmi! Nekem a becsületem, és a jó hírnevemen esik folt, ha ő nem képes összeszedni magát. Ezért melegen merem remélni, hogy állni fogja a sarat, és nem adja fel, mert belőlem senki nem csinálhat hülyét. Majd egy végső, lesújtó pillantással ott hagytam mindkettőjüket. Míg én magamban pufogtam ők, tovább beszélgettek.

- Na, ezen is sikeresen túl jutottunk, azt hittem rosszabb lesz. – csapta össze tenyereit Kalos, miközben kifújta az eddig benntartott levegőt.

- Mond csak Kalos, mi most ugyanazt a lányt láttuk? Mert én személy szerint, már annak is örültem, hogy nem esett nekem.

- Ugyan Leon. - intette le Kalos - ez még semmi se volt. Te még nem láttad Sorát dühösnek, és ajánlom is, hogy ne is lásd, mert addig éltél.

- Szóval számíthatok ennél sokkalta rosszabbra is? – kérdezte hitetlenkedve.

- Ha, úgy vesszük, igen. De mit vagy úgy kiakadva? Csak elbírsz vele. Elvégre több mint, nyolc éve vagy titkos ügynök. Neked ez nem jelenthet problémát. És ha igaz, amit Szájmon mondott, két éve kiképeztek artistának is. Akkor meg hol itt a gond? Sora nem fog ízekre szedni, legfeljebb csak csiszol rajtad. – kuncogott magában Kalos.

- Te könnyen beszélsz, húsz éve a központ környékén se jártál. Jól leléptél Kalos, miközben az öregek majd meg szakadtak a melóban. És mind ezt miért?- nézett körbe lesújtón Leon - Csak, azért hogy cirkuszigazgató legyél. Mondhatom jó kis érvágást, csináltál magadnak.

- Leon, fiam, azt hiszem, kezdesz kicsit ingoványos talajra térni. Ki léptem, mert ki akartam! Most boldog vagyok, azt tehetem, amit akarok, van egy boldog családom, szerető feleségem és egy nagyszerű lányom. Azt hiszem, ez több, mint amit akartam, és vártam az élettől.

- De soha nem bántad meg, hogy ott hagytad a többieket?- kérdezett rá Leon, az őt legjobban érdeklő kérdésre- Hiszen Kalos, te voltál legjobb! Nálad jobb ügynököt még nem adott ki a szervezett, azóta is legendák szólnak rólad.

- Nem. Nem bántam meg, egy percig se. Tudod Leon, te még fiatal vagy, sok mindent, másképp látsz, mint én. De majd te is bele fogsz fásulni ebbe a munkába, és akkor majd te is egy nyugodt életet akarsz. Amiben sokkalta fontosabb lesz a család, mint a bűnözök hajkurászása. Elismerem, nekem sem volt könnyű ott hagyni a szervezetett, de ha nem tettem volna, ugyanott lennék, mint Szájmon. Család nélkül, kiégve, és megkeseredve a sok munkától. Nem, nekem ennél sokkalta többet jelentet ez a mostani életem megteremtése. Sarah annak idején egy új dimenziót nyitott számomra, és amúgy is, tudod milyen zűrös egy nőszemély, mellette aztán végképp nem lehetet unatkozni, sőt néha több borsót tört az orrom alá, mint a bűnözök.

- Az biztos, te aztán jól kifogtad. – nevetett fel hangosan Leon, miközben maga elé képzelte Sarah bohókás arcát- Egyébként róla jut eszembe, a lányod se semmi, jól fel vágták a nyelvét. Szinte szóhoz se hagyott jutni.

- Az biztos, anya lánya, bár a fókás hasonlattal szerintem túl szárnyalta saját magát.

- Kösz, hogy megint felhoztad.- vágott fancsali képet Leon.

- Szívesen, máskor is. – mosolygott sunyin Kalos.

- Egyébként tudsz már valamit az Ázsiaiakról. Szervezkednek?- érdeklődött Leon miközben kényelembe helyezte magát Kalossal szemben.

- Mi van Leon, csak nem kényelmetlen az artista szerep?- ugratta Kalos a fiatalabbat.

- Nem, csak egyszerűen szeretnék valami , mást is csinálni. Lassan két éve dolgozunk ezen az egy ügyön, jó lenne már végre lezárni. Amúgy is, azt hittem, hogy neked lesz a legfontosabb, hogy minél hamarabb végezzünk. Mivel itt is, a nevelt lányod játssza a főszerepet. – nézett Leon enyhén kárörvendően Kalosra.- Milyen kár, hogy ez a valóság, és nem csak egy színpadi darab. Nem?

- Ne is mond. Most derült ki az örökbefogadás ténye is. Most mindenki ezen csámcsog. – dühöngött Kalos – Még jó, hogy Sora igazi múltjáról senki nem tud.

- Még ő maga sem?- kérdezte megdöbbenve Leon.

- Nem, addig jó neki, míg nem ismeri őket. Sora nem olyan, mint ők! Ő még egy légynek se képes ártani, nemhogy ártatlan emberek vérét kioltani. – vette védelmébe azonnal Kalos a lányát. – Meg hála istenek szerencsénk is van, Sora gyűlöli az igazi családját. Az ő szemében már akkor elásták magukat, amikor ott hagyták őt az árvaház lépcsőjén.

- Jó, ez mind szép is jó, de egyszer kiderül az igazság, és akkor mihez kezdtek? Vagy ami még ennél is rosszabb, mit tesztek akkor, ha megjelennek? Mert megfognak, ők se hülyék, újságot még ők is olvasnak. A lány pedig tagadhatatlanul hasonlít rájuk, főleg az édesanyjára, mintha ikrek lennének.

- Leon, ha elfelejtetted volna pont ezért vagy itt, hogy megvéd Sorát. – oktatta ki Kalos.

- Kalos, ne tereld el a dolgokat. Egyébként meg pontosan tudom, hogy mi a feladatom. - váltott határozott hangnemre a fiatalabb is.

- Akkor tartsd is magad ehhez. – pirított rá Kalos.

- Jó, te tudod. Viszont nem odázhatod el a dolgokat. A család nem veszélyként tekint rá, hanem mint egyenrangú partnere, akit majd mindenáron meg akarnak maguknak szerezni. – emlékeztette Leon a nála idősebbet.

*******

Eközben a világ másik sarkában, Japánban sem állt meg az élet. Egy feldühödött férfi tartott édesapja dolgozószobájába. Majd felrobbant dühében, még sose volt ennyire ideges. Hiszen az újságban, amit a kezében tartott, nem mást látott a címlapon, mint a saját édesanyjának fiatalkori hasonmását. Ez pedig csak egy valamit, jelenetet, hogy a kishúga még mindig él.

A férfi mikor elérte édesapja szobáját, nem várakozott sokáig. Fogta magát és egyszerűen berontott a szobába. Majd az előtte lévő dolgozóasztalra dobta az aznapi újságot.

- Takeshi, elárulnád, hogy mégis mi a fene bajod van? – állt fel meglepődésében a ház ura, aki egyben a dühös ifjú édesapja is volt. Bár ezt a külső hasonlóságok is igazolták. Mindkettőjük teste arányosan izmos volt. Pont úgy, ahogy azt egy igazi harcostól el is várja az ember. Hiszen mindkettőjüket erre nevelték. A családjuk védelmezésére. Mindkettőjük ereiben ugyanaz a harcos vér csörgedezett, mely az évek során oly naggyá tette a családjukat, és melytől oly sokan rettegtek is. Sok Japán szemében ők képviselték a nyers erőt, míg feleségeik és lányaik, a megfoghatatlan kellemet és csábítást. Ezzel a csodálatos párosítással pedig mindig elérték a céljaikat. Ám most még is, két szikrázó fekete szempár szegült egymásnak, néma párharcot vívva. Végül még is a fiatalabb adta meg magát, ezzel is fejet hajtva édesapja akaratának.

- Nézd meg az újságot és megtudod. – válaszolt méltóságteljesen Takeshi.

- Miért? Úgy sincs benne semmi. Engem nem érdekelnek a pletykalapok. – nézett le fiára Sasuke teljes érdektelenséggel.

- Jobb, ha megnézed. Ezt biztos érdekelni fog. – nézett rá meggyőzően.

- He, pletykaújságok? Mi újat mondhatnak nekem ezek? – vette kezébe a frissen nyomtatott darabot, miközben szemeivel az újság hasábjait pásztázta - Nem látok benne semmi érdekeset. Szóval, ha csak ezért jöttél, akár el is mehetsz. Ha jól tudom rengeteg dolgod van, vagy nem?- Takeshi az édesapja elutasító válaszával mit se törődve, újra próbálkozni kezdett.

- Lapozz az utolsó oldalra, és garantálom, hogy meg fogsz lepődni. – Sasuke oda lapozott ahova a fia mondta, de mikor a megfelelő oldalhoz ért, még a lélegzete is elakadt. Az oldal hasábján, egy fiatal, körülbelül tizennyolc éves lány pózolt kisestélyiben. A királykék selyem, amely a lány testét fedte, előnyösen emelte ki a szépség minden egyes porcikáját. Ám a férfit, még sem ez nyűgözte le. Hanem az az arc, amely ehhez a gyönyörű testhez párosult. Ahogy ránézett a lány arcára villámcsapásként érte őt a felismerés.