Reménytelen ? 2.

2. fejezet


Tanárnő, ez érdekes. Utoljára középiskolában oktatott ki minket nő, erre, tessék, felnőtt fejjel ugyanarra vagyunk kárhoztatva. De legalább ezzel nem vagyunk egyedül, mert ahogy elnéztem, a nő sincs túlzottan oda értünk. Fogalmam sincs mivel zsarolta meg az edző, de az biztos, hogy hatásos volt. Szinte azonnal elvállalt minket.

Most már csak egy valamit nem értünk a fiukkal, hogy miért pont ide kellett jönnünk. Ráadásul egy nőhöz, mi újat tud ő nekünk mutatni. Inkább ő tanulhatna tőlünk.
Elvégre csak a vízi sportokhoz ért, ahhoz is hogyan? Nem nagydolog a vízben ugrálni, és parancsolgatni, erre bárki képes. Ellenben a foci, az más, ahhoz csapatjáték kell, logika és türelem. Erre a vízben való ugrálás nem taníthat meg!

Nem is értem az edzőt, ide küld minket a lányához, és ő csak jót nevet a markában, persze neki könnyű, elégtételt vett a lányán, velünk meg jó alaposan kitolt. Amúgy teljes mértékben meg tudom érteni Alexet, az édesapja nem normális. Milyen ember képes így kitolni a saját családtagjával, mert én őszintén szólva nem értem.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fiúk fejében, miközben vetkőztek. Egyikük sem tudta teljesen elfogadni az új helyzetet. Hiszen most teljesen ki lettek szolgáltatva egy idegen embernek, akit még igazán nem is ismernek.

Kétségek közt, de csöppnyi önbizalommal is tértek vissza a fiúk, immáron teljesen átöltözve. Mindegyik fiún ugyanolyan fürdőnadrág volt, na és kiegészítők is mind megegyeztek. Mindenki a csapat színeit képviselte, így öltözékük nagy részét a píros és a fehér szín tette ki.

Ám, amikor visszatértek nem láttak mást, mint a gyerekeket, akik fecske módra ülnek a medence szélén. El nem tudták képzelni hova lett hirtelen az edzőjük. Így Matt kénytelen volt a gyerekekhez fordulni segítségként.

- Sziasztok, a nevem Matt Gonzales és a tanárnőtöket keresem. Tudnátok nekem segíteni? – kérdezte mosolyogva Matt, miközben leguggolt a törpékhez.
- Cssss, ne beszélj, zavarod Alexet a koncentrálásban. – oktatta ki az egyik pici lány a fiút, miközben az ujját a szájára tett, ezzel is utalva arra, mit is kellene éppen tennie.
- Aham. – ezzel aztán sokra mentem.- Egyáltalán mihez kell koncentrálnia? – tette fel az újabb kérdést.
- Ahhoz, mutatott fel az egyik kisfiú a magasba.

A fiúk pedig követték a megadott irányt, de amit ott láttak attól nekik is kihagyót, egy dobbanásnyit a szívük. Mivel újonnan megismert tanárjuk éppen tíz méter magas torony szélén egyensúlyozott, kézenállásban.

- Mi a jó Istent művel ez a nő? Meg akarja ölni magát? Még csak félnapja ismerjük, ha meghal, mit teszünk? Én oda nem állok az apjához! – érkeztek sorjában a kérdések, és kijelentések a megijedt fiuktól.
- Nyugi, ne izguljatok, csak figyeljetek! – szólt rájuk újra az imént kérdezett kislány. A fiuknak pedig nem maradt más választásuk, mint figyelni, és bízni új edzőjük épelméjűségében.

Az ugrás pedig elkezdődött. Alex kézenállásból lökte fel magát, ahhoz, hogy elég távol kerüljön a toronyszélétől, majd pedig egy csavartforgással kezdte az ugráskombinációját, így a teste kicsit jobb felé kezdett el dőlni de még így se vesztette el a teste feletti uralmát, sőt belekezdett egy új manőverbe, a szaltók kivételezésébe, egymásután három szaltót tett meg hátrafele, majd egy egyenes csuka mozdulattal érkezett a vízbe. Minimális csobbanást engedve a víz felszínének.

A gyerekek teljesen le voltak nyűgözve, aminek hangot is adtak, és hangosan kurjangatva várták tanárnőjüket, míg a fiúk szóhoz se jutottak döbbenetükben. Ezek után már végkép nem tudtak kiigazodni a nőn, de lassan kezdték azt hinni nem is fognak. Hiszen milyen ember képes tíz méter magasból ilyen ugrást végre hajtani? Senki! Hiszen szinte nekik is hihetetlennek tűnt, szemmel is alig bírták követni, amit az előbb láttak, szinte a gravitációval való ütközésnek is nevezhették volna.

Viszont egyvalamire rájöttek! Még pedig arra, hogy miért küldték őket pont ide, ehhez a nőhöz. A mesterük pontosan jól tudta, kihez kell küldeni őket. Csak is olyan emberhez, aki még számukra is tud újat mutatni, és akitől megtanulhatják nem utolsó sorban, a fegyelmet, és a koncentrációt. Hiszen tudták, ha fejlődni akarnak, és tartani akarják a lépést a nővel, akkor figyelniük kell, másképp nem fogják megtanulni az új ismereteket.

*************************
Alex az ugrás után egyből az apróságokhoz úszott, kikérni a véleményüket. Ez náluk egy bevett szokás volt. Ő mindig mutatott valami újat a gyerekeknek, cserébe pedig nem várt mást csak fegyelmet. A gyerekeknek már az elején megtetszettek az ugrások, így könnyű volt őket rá venni a gyógytornára, mivel mindig tudták mi jár cserébe.

Alex a mutatványival nem csak a gyerekek tiszteletét vívta ki, hanem az érdeklődésüket is, az új szakágak iránt. A törpéket egyre jobban kezdte érdekelni a vízi sport, amit az elején egyáltalán nem lehetet róluk elmondani. Ellenben most, a csoport fele csak azért akarja leküzdeni a fogyatékosságát, hogy olyan legyen, mint a tanárnőjük. A vizek ura, jobban mondva úrnője, ahogy a picik is nevezik. Sőt, egyesek már elemezni is tudják a bonyolult ugrásokat, mivel Alex minden ugrása után elmondta, melyik kombináció mit takar, így a gyerekek tudtukon kívül mindig tanultak, és szívták magukba a tudást. Most pedig ott tartanak, hogy minden óra végén a gyerekek kiválasztanak egy ötfős bizottságot, akik a különböző nemzetséget képviselve, osztályozzák tanárnőjük nem minden napi szereplését.


Alexandra egyáltalán nem bánta ezt a kis játékot, hiszen tudta a gyerekek nem verik át, úgy, mint a felnőttek. Ha pedig valamit ne agy isten elrontott volna, a gyerekek úgyis elmondják, és közösen véleményezik a produkciót.

Ami most sem történt másképp a gyerekek egyből véleményezni kezdték a különleges előadást.

- Alex ez bámulatos volt. Bár a kezdő pozíciód éppen csak kitartott három másodpercig. Ami a pontokon nem változtat, de ez kevés lett volna egy világversenyhez. – jelentette ki az a kislány aki, a fiukat is lepisszegte.
- Tudom Sophi. Ezzel sajnos nem vitatkozhatok, viszont ha nem kezdem el, nem bírom magam ilyen magasra fellökni. De igazad van, erre jobban oda fogok figyelni. Na és milyen pontot adsz?
- Nem is tudom, talán kilenc ééééééééééés egy felet. – mosolygót csintalanul a kislány.
- Te aztán jól meg tudod izzasztani az embert hallod -e. Majdnem szívinfarktust kaptam.
- Na jó most én jövök! – kérte ki magának a soron következő kisfiú, akit Geretnek hívtak.
- Hallgatlak Geret.
- A kézenállásban sajnos Sophival kell egyet értenem, viszont az elrugaszkodásod eszméletlen volt. Még soha senkit nem láttam ekkorát ugrani, ezért engem maximálisan meggyőztél, én megadom neked a maximális tíz pontot.
- Ó, Görögöket mindig is csíptem, kösz Geret. – Alex miközben ezeket mondta alaposan összekuszálta a hét éves kisfiú haját.
- De, még nincs vége, most jön Spanyolország.- szólt közbe egy kicsit durcásnak tűnő hang.
- Igazad van Emili, nem szabad a bírók figyelmét elterelni. Bocsánat.
- Bocsánat elfogadva. – nevetett fel az előbb említett kislány is, hiszen azokat a boci szemeket, amiket Alex vágott nem lehetet nevetés nélkül kibírni.
- Na azért így már jobban szeretlek. Durcás kisasszony.- tette hozzá azért Alex.
- Minek neveztél? Te aztán tényleg nem vesztegeted meg a bírókat! Ilyet mondani, rám?Na megállj csak!
- Ajaj, most elkezdhetek félni. – biggyesztette le látványosan a száját. Ami újabb nevetéshez vezetett.
- Te nem veszel engem komolyan. –jelentette ki Emili kicsit dühösen és egyben mókásan.
- Nem –e ? Mit gondolsz, miért kezdtelek el puhítgatni, téged veszlek a legkomolyabban.- kacsintott rá pajkosan tanítója.
- Komolyan? Vagy csak most is viccelsz?- kérdezte nagy lelkesedéssel a kislány.
- Hazudtam én neked valaha? – tette fel Alex az eldöntető kérdést. Tudta mindegyik gyerkőc egy küllőn világ, van, aki neveltetése miatt, de van, akit csak a betegsége tett elviselhetetlenné. Nem is egy szülővel találkozott, akik nem csupa jó szívűségből szabadult meg a gyermekétől, erre a két órára. Sajnos ezen szülök gyermekei közé tartozott Emili is. A szülei nagyon gazdagok voltak, viszont egy szem kislányukkal semmit nem foglalkoztak. Ebből adandóan Emili sem úgy viselkedet az emberekkel, ahogy ezt egy normális kisgyerektől elvárnák. Egyszerűen nem fogadott szót, minden egyes alkalommal kikérte magának a dolgokat, és ezt mind a felsőbbrendűség jegyében, csupán arra hivatkozva, hogy ez számára megalázó és rangon aluli. Nem egyszer nyilvánította ki véleményét, mi szerint nem is érti, szülei, miért íratták be ide, ahol nem látni mást, csak szegény a saját véleménye szerint csóró utcagyerekeket. Bár Alex türelmes embernek ismerte magát, de ezek a kitörések már őt is felidegesítették, nem is a gyermek viselkedése agasztotta , hanem az , hogy ezzel a többi gyereket is megbántja. Nem egyszer látta sírni a többi kislányt, Emili miatt, aki nem leplezte undorát és kioktatta őket a ruhájuk, vagy csak az egyszerű létezésük miatt. Végül úgy érezte, hogy a kézbe veszi Emili sorsát, elvégre, ha szülei nem tanították, megviselkedni, akkor majd ő meg fogja.

/Visszaemlékezés itt javaslom ezt a számot http://www.youtube.com/watch?v=cDjJpY8iiCM&feature=related /

- Emili beszélhetnék veled?- kérdezte kedvesen Alex.
- Ha nagyon akarja, de tudja, nagyon siettek anyukám nem sokára itt lesz?- szólt vissza gőgösen a kislány.
- Értem, megígérem rövid, leszek.
- Akkor talán hozzá is foghatna, még szeretnék átöltözni is.- durcáskodott Emili.
- Nézd Emili, nálam ezzel az álcával és műviselkedéssel, nem érsz el semmit. Lehet, hogy most azt mondod nem értek semmit, de hidd el, többet értek, mint azt hinnéd. Tudom milyen érzés, amikor a szüleim nem akarnak elfogadni, sőt tovább megyek, észre sem akarnak venni.- itt megállt egy kicsit a mondandójában, majd újra beszélni kezdett- Végül, amikor már minden kötél szakad, eljutsz arra, pontra ahol csak magadat hibáztatod, nem érted miért nem vagy elég jó. Miért nem vesznek észre? Azt kérdezed magadtól, mit kellene tennem ahhoz, hogy észre vegyenek?- eközben már Emili könnyezni kezdett- Velem is megtört ez, és tudod mi lett a vége? Megváltoztam, kikeltem magamból egy kibírhatatlan nyűgös kisgyerek lettem, pont olyan, mint te. És tudod mi történt ezután?
- Nem . – válaszolt könnyeit nyelve a kislány.
- A szüleim természetesen nem vettek észre a viselkedésem okát, sőt, engem hibáztattak mindenért, észre se vették mennyire rossz ez nekem. A barátaim, már akiket addig annak tudhattam, sorra hagytak el. Nem bírták elviselni az új énemet. Végül teljesen egyedül maradtam. A szüleim egyáltalán nem foglalkoztak velem, a barátaimnak meg már nem kelletettem.
- Sajnálom. Én nem… nem akartam …ezt. – fakadt ki sírva a kislány.
- Nem baj, tudom. Tudom, hogy te nem ilyen vagy, te egy aranyos kedves kislány vagy, és ezt a többiek is tudják, nyugodj meg.- a második mondatra a kislány még jobban elkezdett sírni.- Na, most meg mi bajod? - ölelte meg a kislányt miközben az folyamatosan sírt.
- Mi a bajom? Te vak vagy, vagy süket? Nem láttad mit tettem a többiekkel? Porig aláztam őket, nem is egyszer, és szerinted ezek után még képesek lesznek nekem megbocsátani? Én saját magamnak nem tudok megbocsátani, akkor, hogy várjam el tőlük.- kelt ki magából a kislány.
- Jó, jó ez mind igaz. De attól még nem kell ezt ilyen tragikusan felfogni. A holnapi órán bemutatjuk nekik az új Emilit. Aki nem nyafog, nem hisztizik, és ami legfőbb nem sérteget senkit.
- Szerinted ez ilyen egyszerű –nézett fel rá a kislány kétkedve.
- Persze. Bár lehet, hogy első alkalommal nem fogadnak majd kitörő örömmel, de a sikerekért mindig meg kell küzdeni, azt senkinek nem adják ingyen. Így ha megmutatod milyen is vagy te valójában, a szíved mélyén, akkor biztos befogadnak.
- Na most, meg ne itasd itt az egereket, nem történt semmi. Tudod, jobban szeretem a mosolygós gyerekeket.- tette hozzá egy könnyed mosollyal Alex.
- Tényleg, akkor neked mi az a könnycsepp a szemednél?- kérdezte mosolyogva Emili, még mindig Alex ölében.
- Csak bele ment valami. Tudod milyen piszkosak ezek a medencék, el nem tudod képzelni. Szólni is fogok a takarítóknak.
- Aham, a medencék, értem én, nem kell magyarázkodnod. – nevette el magát a kislány.


Így ért véget Alex és Emili beszélgetése melyben, Emili megtanulta nem a szüleinek kell megfelelnie, hanem csak is saját magának.

/Visszaemlékezés vége/

- Szóval hazudtam én neked valaha?
- Nem, igazad van. Bocsi.
- De ezeket a titkos infókat, azért ne mond el a többieknek, mert a végén még megorrolnak rám.- súgta oda a kislány fülébe. Melyen mindketten jót nevettek.
- A pontokat még ma megtudjuk? Vagy talán Emili azt is csak pusmogva képes elmondani? – szólt közbe a csapat szószolója, a soron következő Arion.
- Nyugi Arion , tudjuk , hogy a neved miatt mindent gyorsan szeretnél tudni , de van, amit ki kell várni. - tette hozzá gúnyosan Emili. Bár viselkedése nagymértékben javult, azért ha kellett, ugyanúgy ki tudott állni saját magáért.
- Mi, mi köze ehhez a nevemhez? – értetlenkedet a kilencéves fiú.
- Ó, jaj, nem csak kíváncsi, de tudatlan is vagy? Én ezzel nem dicsekednék! – nevetett fel jóízűen a kislány.
- Jó, ha te ilyen okos vagy, megosztanád velünk is, földi halandókkal mi a jelentése a nevemnek.- kérte ki magának a fiú, csak azért is alapon. Bár ők nem vették észre, de többiek csak ámultak a köztük lévő szikrákon. A két kisgyerek olyan szintre fejlesztette ki a veszekedést, amit már senki nem tudott követni a csoportból. Sokszor már azt se tudták miért vesztek össze, de megszakítani sem akarták a veszekedést, mert azzal meg csak a másik igazát ismerték volna el. Így csak fújták a magukért, mint egy rossz házaspár.
- Na jó, mivel ilyen szépen kérted ezért elmondom.- miközben hallotta Arion dühös morgását mely a szép szóval volt kapcsolatosan, még jobban elmosolyodott- A neved jelentése, nem más, mint gyors és erős. Bár az utóbbi tulajdonságodat eddig nem nagyon csillogtattad. – tette hozzá szinte fuldokolva Emili az elfojtott nevetéstől.
- Kac kac, nagyon vicces. – szólalt meg a fiú, bár az arcán lévő halvány kis píros foltokat egyre inkább észre lehetett venni- Remélem, jól kimulattad magad.
- Naná, rajtad mindig jót lehet nevetni.- csúszott ki Emili száján a csípős megjegyzés. Na de tréfát félretéve én is tíz pontot adok, mivel nagyon szépen változtattad meg a testhelyzeted, és azok a szaltók sem voltak semmik.
- Ezt is megéltük, végre kinyögted az eredményt. – Sóhajtott fel színpadiasan Arion, így is mentve, az előbbi helyzet miatt megcsappant hírnevét.
- Gyerekek azért ne kapjatok hajba, múltkor is alig lehetet titeket szétválasztani. – kezdte nyugtatni Alex a két kis rendbontót.
- Azt is ő kezdte.- mutattak egyszerre egymásra. Amin már szinte mindenki nevetett.
- Hu, ezt az egyhangú véleménynyilvánítást. Remélem a pontjaitok is ennyire egyezni fognak. - nézett Alex megjátszott komolysággal mindkét gyerekre.
- Nem is tudom Alex. Szerinted milyen pontot érdemel az, aki az én legnagyobb ellenlábasom bizalmasa? –kérdezte bizalmas stílusban Arion.
- Nem tudom, nem én vagyok döntő bíró. – jelentette ki ártatlanul Alex, feltartott kezekkel.
- Aham, higgyem is el. Na de jó, lásd kivel, van dolgod, megadom neked a tíz pontot. – mondta ki nagy kegyesen.
- Ezt a beképzeltséget! A lábaid elé rózsaszirmokat ne szórjunk?- ironizált Emili.
- Neked még azt is megengedem, a többiekkel kivételt teszek.- vágott vissza azonnal Arion.
- Ó, most persze azt hiszed te mindenki felett, állsz? Ki kell, ábrándítsalak te csak egy senki vagy!- Emili habár bánta az elhangzottak, visszaszívni még se tudta, így csak lehajtotta a fejét, és egy bocsánatot pusmogót, amit alig lehetet hallani.
- Úgy látszik kibújt a szög zsákból, csak nem tudsz kibújni a nemesi bőrödből, mi? – vágott vissza szinte üvöltve Arion. Mire Emili azonnal futásnak eredt, jobban mondva fájós lábával elbiceget.
- Ezt most miért kellett, bocsánatot kért vagy nem? Te pocskondiázod őt? Miközben te sem vagy jobb egy fokkal sem! – játszotta el a békebíró szerepét, egy tíz évesnek tűnő fiú.
- Te ebbe, csak ne szólj bele, Leon. Tudtommal te a legjobb barátom vagy, nem pedig az ellenségem! – néztek egymásra gyilkos szemmel.
- Fiuk, legalább ti ne kapjatok össze. Béküljetek ki. Na mire vártok?- tette fel a kérdést Alex.
- Bocs. Nem akartam.- hangzottak el egyszerre a békítő szavak.
- Akkor ezennel vége az órának, tudom Leon, te nem pontoztál, de amint látod idő van, és a következő csoport is itt van. Nem beszélve a szüleitekről bizonyára már várnak rátok. Szóval, sipirc, ti rosszcsontok. Emilivel meg béküljetek ki Arion. Veszekedéssel, úgy sem értek el semmit, híd el nekem.
- Oké.

Majd szépen mindenki sorba állt megölelte, és elbúcsúzott Alextől, míg végül csak egy kislány, Alex és a fiúk maradtak.

- Na uraim önöké a pálya. Most bebizonyíthatják, mit tudnak. – mosolyodott el Alex miközben az előtte álló kislány vállát fogta közre karjaival.
- Jó, de a kislánynak nem kellene elmenni, bizonyára várják már a szülei, nem? – vágott bamba képet Kevin a csapat mókamestere.
- Ó, csak nem zavarja önöket Tiara jelenléte? – kérdezte egyre szélesebb mosollyal Alex.
- Minket aztán nem, csak gondoltuk a kislánynak a szülei mellett a helye.- állapította meg Jeason.
- Akkor jól gondolták az urak. Ugye kicsim?- tette fel a kérdést Alex.
- Igen anyu.